Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 11. szám - A perviteli bizomány kérdéséhez

11. sz. KERESKEDELMI JOG 233 állott, bár átruházott egyes követelések érvényesítése iránt a hitelező eredeti jogán léphet fel, ha csak az engedményi ügylet ellenkező kikötést nem tartalmaz. Az engedményező fenntartott perlési jogát a döntvény indokolása analógiául hozza fel a perviteli bizomány mellett, fentkifejtettek szerint azonban ez az analógia nem találó, sőt egybevetésük inkább ellenérvre vezet. 3. Nem lehet a követelést átruházni anynyiban, amennyiben ezáltal az adós az eredeti hitelezővel fennállott viszonyához képest roszszabb helyzetbe jut. Eltekintve már most az előző pontban érintett hátrányoktól, amelyek adott esetben egészen súlyosakká éleződhetnek, kedvezőtlenebb helyzetet teremt az adósra nézve főként az, hogy a pervivő csupán a követelés érvényesítésére lévén feljogosítva, vele szemben az adós nem foghatja viszcntkeresetbe a hitelező elleni igényeit. A pervivővel szemben ennélfogva az adós az eredeti jogviszonyból csak beszámítási kifogásokkal élhet, ellenben viszontkereseti igényeivel a hitelező ellen kénytelen fordulni s külön perútat igénybe venni. Ennek az adósra nézve sérelmes volta annyira kézenfekvő, hogy már ezen egy okból sem lehet a döntvény állásfoglalását helyeselni. Oly ellenvetésnek, hogy a hitelező a pervivő jogkörét, az adós viszontkeresetére is kiterjesztheti, semmi alapja nem volna, mert ha a hitelező szabadságában állhatna ily passzív aktoratussal mást megbízni, akkor ugyanezt az adós javára is el kellene ismerni, amiről pedig aligha lehet komolyan szó. Viszont az az utólagos remedium, amelyre a döntvény utal, hogy t. i. az adós felhozhatja a perviteli bizománnyal szemben az ő „jogainak meghiúsítására irányuló csalárd összejátszás" kifogását, elsősorban nem vág ide, azután meg nem is kielégítő. Nem alkalmazható az adós viszontkereseti érdekének védelmére, mert csalárd összejátszás célzata nélkül is beáll az adós fenti sérelme. Nem kielégítő az említett kifogás, mert az adósnak vajmi ritkán állhat módjában csalárd összejátszást bizonyítani. 4. Amennyiben valamely jog végrehajtás alá nem vonható, annyiban át sem lehet azt ruházni. Tételes érvényét e jogelvnek hazai joggyakorlatunkban kimutatni ugyan nem lehet, azonban elméleti helyessége igazolható s megfelelő intézkedést a német ptk. 400. §-ához hasonlóan, a M. M. T. 1219. §-ának utolsó bekezdése is tartalmaz. Erre való tekintettel a döntvény állásfoglalását a magánjogi törvénytervezet szempontjából is mérlegelni kell. Végrehajtási törvényünk idevágó 79—82. §-ai csakis magának a követelésnek lefoglalását ismerik. A követelés lefoglalásában a perlési jogosítvány is implicite bennfoglal tátik, amennyiben a 82. §. rendelkezései értelmében a letiltott követelést sem a végrehajtást szenvedett hitelező, sem más az adóssal szemben nem érvényesítheti. Nyilvánvaló telhát, hogy a perlési jogosítvány egymagában végrehajtás alá nem vonható s így a M. M. T. 1219. §. ut. bekezdése szerint külön átruházás tárgyát sem képezheti. III. A döntvény indokolásának második része arra támaszkodik, hogy a törvény több esetben kifejezetten megengedi, hogy a követelést a hitelező helyett más a maga nevében felperesként érvényesítse. Például hozza fel a csődtömeggondnokot, zárgondnokot, a hagyatéki gondnokot, a lefoglalt követelés behajtására kirendelt ügygondnokot vagy feljogosí'ott végrehajtatót s ezek analógiájából induktív alapot merít a perviteli bizomány számára. Ez az okfejtés már kizárólag a megbízás keretei között mozog s — mint látni való — mindegyik, példázott esetben hatósági megbízás forog fenn. Ép ezért az analógia már eleve nem lehet meggyőző, mert abból, hogy hatósági megbízás aktora-tust adhat, korántsem következik a hitelezőnek hasonló rendelkezési joga. Sőt épen az ellenkező következtetésre késztet valamennyi példázott gondnokrendelésnek azon további közös vonása, hogy a gondnokrendelés mindegyik esetben valamely vagyontömeg biztosítása érdekében történik. Még azt sem lehet mondani, hogy a hatósági megbízott a követelést a hitelező helyett van hivatva érvényesíteni, mert az eljárások mindegyik esetében kimutatható a hitelező rendelkezési jogának megszűnése vagy legalább is felfüggesztése a szóbanforgó vagyontömeg javára s a hatósági megbízás egyenesen a hitelezőtől elvont rendelkezési jogban gyökerezik. Egyik eljárási gondnok esetében sincs puszta perlési feljogosításról sízó. A csődtömeggondnok perlési jogát a csődvagyon létesítése, a zárgondnok jogát a zárlati vagyon összeírása, a hagyatéki gondnok jogát a hagyatéki vagyon megállapítása, a behajtási ügygondnok vagy erre feljogosított végrehajtató jogát a követelés lefoglalása alapítja meg. Mindenütt megtalálni az actio mögött a just, az alaki aktoratus mögött az anyagi rendelkezés jogát. A perviteli bizomány azonban ezen szükségképi anyag jogi alap nélkül való s így a döntvény látta analógia helyén igazában mélységes ellentét lakozik, amely az erre támasztott indukciót is tarthatatlanná teszi. IV. Miután a döntvény indokolásának mindkét konstrukciója saját alapgondolatán dől meg, fenn marad még az a kérdés, hogy vájjon a megbízási viszony tartalma egymagában nem nyújt-e elégséges intézményi alapot a perviteli bizomány számára? — Maga a döntvény nem itt kereste a megoldást, jeléül nyilván annak, hogy ezt már eleve sem látta igazolhatónak.