Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám - Az Országos Hitelvédő Egylet 1929. évi jelentése

5. sz. KERESKEDELMI JOG 117 ellenőrzés akként történik, hogy a vállalatoknak üzletmenetükről, főleg pedig bruttó és nettó mérlegükről jelentést kell tenniök. Különösképen ki kell térniök arra, hogy az elért haszonból mennyi lett osztalékként felosztva, mennyi ment el tantiémekre, tiszti fizetésekre stb. Viszont a tartalékolás kérdése tekintetében a jelentésnek ki kell terjeszkedni nemcsak a nyilt tartalékolásra, hanem arra is, hogy látens tartalékolásra mennyi lett fordítva. (Erre a gondolatra különösen felhívjuk a figyelmet, mert bíróságainkat ismételten foglalkoztatta a nyereség eltitkolásának ezen legáltalánosabb módja, amelynél a lényeges haszon mérlegszerű apasztására a természetes elhasználódással semminő arányban nem álló leírások történnek.) — Az ellenőrző hatóság az ekként birtokába jutott adatokat, melyeknek kiegészítését a vállalatoktól mindenkor kérheti, — feldolgozza és észrevételei kapcsán jelentést tesz a kereskedelmi miniszternek, aki azt viszont a képviselőház elé terjeszti. Az árkartellekre vonatkozólag kötelező bejelentést ír elő a javaslat. A kartellmegállapodás szövege beterjesztendő az ellenőrző szervnek, amely azt gondosan felülvizsgálja és jogában áll minden egyes részletkérdésre vonatkozólag további felvilágosításokat kérni. Tapasztalatairól részletes jelentést ad a kereskedelmi miniszternek. Külön fejezetben felhatalmazza az ellenőrző hatóságot a javaslat, hogy a kereskedelmi miniszternek előterjesztést tegyen olyan intézkedések tekintetében, aminőket a fogyasztók érdekének védelme szempontjából szükségesnek tart. A javaslatot roppant erőtelennek tartjuk. Ez az ellenőrző hivatala lényegileg csak a kiegészítő szerve lehetne valamely más intézménynek, melyet azonban a javaslat nem alkot meg. Ugyanis inkább tanácsadó, konzultatív szerv jellegével bir, hiányzik tehát egy másik intézmény, amely aztán e tanácsok figyelembevételével a szükséges lépéseket, a kartellprobléma nehézségei által indokok eréllyel és körültekintéssel keresztülviszi. Azonban az ellenőrző hivatalnak ilyen hatásköre már nincs, — szankciókkal élhet ugyan, de csupán a kötelező jelentések késedelmét vagy elmaradását büntetheti érzékeny összegekkel. Mint tanácsadó szerv a javaslat rendszere szerint a kereskedelmi minisztérium mellé volna beosztva, azonban a miniszterek hatáskörét e kérdésben a javaslat nem szabályozza. A német kartelibíróság 5 évi praxisából alkotott statistíkai adatok megmutatták azokat a kérdéseket, melyekkel a gazdasági élet leggyakrabban fordult e szakbírósághoz, — és éppen ezen kérdések szabályozása teljesen hiányzik a dán javaslatból. A jelzett statisztikai adatokból ugyanis megtudjuk, hogy az összes döntésre került ügyek 9/10 része a rögtöni hatályú felmondás, tehát a kartellből való kilépés érvényességére és a kartellenkivüliekkel szemben alkalmazott bojkott és hasonló harci eszközök engedélyezésére vonatkozott. Érdekes megjegyeznünk, hogy a dán javaslat, mely a német tanulságokat teljesen figyelmen kívül hagyja, kísérlet jellegével bír, mert a törvény életbeléptetési záradéka azt is tartalmazza, hogy 1934-ben automatikusan revízió alá veendő e törvény. Dr. Kelemen Sándor. Az Országos Hitelvédő Egylet 1929. évi jelentése. Az Országos Hitelvédő Egylet 1929. évi tevékenységéről ez évben is terjedelmes jelentésben számol be, amely felöleli az inzolvenciális kérdéssel kapcsolatosan fontossággal bíró közgazdasági és jogi kérdéseket. A jelentés, amelyet az OHE igazgatója, dr. György Ernő készített el, mindenek előtt a hitelvédelmi szempontból jelentőséggel bíró adatokat ismerteti részletesen, így a budapesti bíróságok ügyforgalmi adatait, a váltóóvások alakulását. Kimerítő anyagot közöl a fizetésképtelenségi esetek számáról és azok vagyonértékének számszerű alakulásáról az elmúlt évekhez való összehasonlításban is. A jelentés adatai szerint a csődök száma 1926-ban 575-re, 1927-ben 351-re, 1928-ban 385-re, 1929-ben pedig 424-re rúgott. Jelentékenyen nagyobb mérvű az emelkedés a kényszeregyezségeknél, ahol az 1926. év 1219, 1927. év 716, 1928. év 1214 esetével szemben 1929-ben 1754 ügy merült fel. A fizetésképtelenségek szakmai megoszlását feltüntető részletes táblázatból megállapítható, hogy az 1929-ben felmerült fizetésképtelenségi esetek túlnyomó része kereskedelmi jellegű volt, amennyiben az összes kényszeregyezségi esetek 94%-a esett a kereskedelmi és 6%-a az ipari szakmákra. A kereskedelmi szakmák körében a textilkereskedelem arányszáma az előző évekhez képest csökkent, de még így is megközelíti az összesetek 50%-át. A fizetésképtelenségek területi megoszlását szemléltetően feltüntető térképből megállapítható, hogy a vidéki esetek száma a budapestiekkel szemben 1929. év folyamán lényegesen emelkedett, ami a mezőgazdasági lakosság vásárlóképességének lecsökkenésével áll összefüggésben. Foglalkozik a jelentés azzal a kérdéssel is, hogy a fizetésképtelen cégek fennállási időtartama miként oszlik meg, milyen arányban vesznek részt az új cégek és a régiek a gazdasági élet veszteséglistáján. 400 eset feldolgozása alapján megállapítja a jelentés, hogy e fizetésképtelenségből 61%-a esett 10 év óta fennálló cégekre, az összes eseteknek mintegy %-a 15 év óta fennállókra s mintegy Va-a érintette azokat a cégeket, amelyek 15 évnél régibb idő óta folytatják tevékenységüket. De e feldolgozott 400 esetben is akadt 4 cég, amely 60—70 év óta, 1, amely 89 és 1 cég, mely teljes 100 év óta áll fenn. Az OHE-nek az egyezségi lebonyolítások körül való tevékenységét ismertetve megemlékszik a jelentés arról, hogy az 1929. év folyamán 660 ügyben jött létre az egyezség. Ezek sorában az egyezséget alátámasztó biztosíték 603 esetben, a kvóta feljavítása pedig 144 esetben volt elérhető. Az 1929. év során az OHE adós rosszhiszemű magatartása miatt 86 esetben szüntette meg a kötelező magánegyezségi eljárást, ami az 1929. évben intézett ügyek 4-1%ának felel meg. Részletesen ismerteti a jelentés az egyességek teljesítésére vonatkozó statisztikai adatokat azon ügyekre vonatkozólag, amelyeknél az egyesség az OHE előtt jött létre. Ez ügyekben az adósok kötelezettségüknek teljes mértékben eleget tettek az ügyek 21%-ában, rendesen fizetnek az esetek 55%-ában, részben vagy vonta-