Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám - A Magyar Jogászegylet Gazdaságjogi Intézete

72 KERESKEDELMI JOG 3. sz. mánál, akár a termelés és forgalom méreteinél fogva a kis- és középüzemek átlagos terjedelmét meghaladja és az úgynevezett nagy üzemek közé tartozik, mert a kis- és középüzemek az egy évi felmondási idővel járó terheket nem birják meg. Ilyen előfeltételek mellett szükséges, hogy az alkalmazott hatásköre az egész vállalat ügyme­netére és sorsára kiható bizonyos önállósággal bíró rendelkezési jogot öleljen fel, amely vezető szerep miként való betöltéseért is a felelősség közvetlenül magát az alkalmazottat terhelje. Igen nagy vállalatoknál azonban nem lehet ezt a fel­mondási időt ahhoz a követelményhez fűzni, hogy az alkalmazott az egész vállalatot vezesse, mert ebben az esetben csak egyetlen tisztviselőt, a vezérigazgatót illetné meg az egy éves felmon­dási idő, hanem elegendő, ha az alkalmazottnak önálló vezető és irányító tevékenysége a válla­lat valamely önálló ágára terjed ki. Visszás volna, ha pl. egy nagy vállalat több különálló gyárat tart fenn, ezeknek a gyáraknak önálló műszaki vagy kereskedelmi vezetőit, habár az egész vállalattal való összefüggésnél fogva nekik is vannak felebbvalóik, akiknek eljárásukról jelentést tenni kötelesek, az egyéves felmondási i idő meg nem illetné, vagy ha nagy kereskedelmi vállalatoknál az egyes üzletágak vezetésével cs irányításával megbízott ügyvezető igazgatók az egyéves felmondás kedvezményéből ki volnának zárva. Ahol a tudományos képzettséget igénylő ál­lásnak természetével járhat a vezető hatáskör, ott azt kell vizsgálni, vájjon mind a két előfel­tétel, — tudományos képzettség és vezető hatás­kör — együttesen fennforog-e. Ott azonban, ahol a tudományos képzettség és az állás természete csak bizonyos ügyek ellátására képesít, de magá­val az egész vállalat irányításával nem állhat összefüggésben, pl. bank vagy egyéb vállalat jog­tanácsosi állása, vagy jogügyi osztályának veze­tője, a szanatóriumban, vagy kórházban az orvosi állás, nagy vállalat gyógyszertárában a gyógysze­részi állás: azt kell vizsgálni, vájjon ebben a külön hatáskörben vezető és irányító teendőket végez-e. így a jogtanácsos, ki önállóan látja el a nagy üzemű vállalatnak, vagy jogügyi osztályá­nak jogügyeit, a kórházi vagy szanatóriumi or­vos, ki a nagy kórháznak, vagy egyik osztályá­nak pl. sebészeti, belgyógyászati, ideggyógyászati stb. osztályának orvosi szempontból önálló ve­zetője, a gyógyszerész, aki egy nem kizárólag erre a célra alapított nagy vállalatnak gyógy­szertárát, mint gondnok önállóan vezeti, habár az említettek nem is látják el az egész vállalat­nak az üzletvezetését, mégis a maguk szakmabeli hatáskörében vezető és irányító tevékenységet fejtenek ki és ezért őket az egy évi felmondási idő megilletik. Ha ellenben ezek az alkalmazot­tak nem nagy üzemű vállalatnál működnek, vagy nagy vállalatnál a szakmabeli működési körben csak másnak alárendelt, kisegítő szolgálatot tel­jesítenek, akkor őket az egy évi felmondási idő meg nem illeti, hanem csak az a hat havi felmon­dási idő, amely az ipari és kereskedelmi segéd­személyzet körén felülemelkedő es magasabb tu­dományos képzettséggel bíró alkalmazottakat a bírói gyakorlat értelmében rendszerint megilleti. Kiemelendőnek tartja ehelyütt is a m. kir. Kúria, hogy a most kifejezett joggyakorlaton alapuló egy évi, illetve hat havi felmondási időt szolgálati szerződéssel meg lehet rövidíteni és pedig a 40. sz. jogegységi döntvény indokolásá­ban meghatározott mértéken. Nyugdíj. 43. A magánalkalmazottak nyugdíjának átér­tékeléséről szóló 1926. évi XVI. t.-c. rendelkezé­seinek általában, de különösen a 4. §-ban foglalt rendelkezésnek nyilvánvalóan az a célzata, hogy ha a nyugdíjigény a pénz értékének leromlása után nyílt meg, az átértékelés alapjául szolgáló összeg lehetőleg azoknak a fizetéseknek figye­lembe vételével állapíttassék meg, amely fizeté­sek a szolgálatadónál a háborút megelőző időben gyakorlatban voltak. (P. II. 4730/1929. sz. a. 1930. január 28-án.) Az átértékelendő összegnek ilyetén megálla­pítása esetén pedig, különösen amikor a munka­adó által a leromlott értékű pénzben adott fize­tés a háborút megelőző időben élvezett fizetés értékével, a változott gazdasági viszonyokkal, munkabérekkel, az alkalmazott szolgálati idejé­vel és az általa betöltött állással összehasonlítva alacsony összegben határoztatott meg, — az igényjogosult által utoljára élvezett fizetés mérve nem lehet akadálya annak, hogy a bíróság a fen­tebb hivatkozott t.-c. 1. §-ának korlátai között, az igényjogosult részére átértékelve magasabb összegű nyugdíjat állapítson meg. A méltányosság követelményeivel ugyanis nem volna összeegyeztethető, hogy az alkalma­zottak jogosan igényelhető nyugdíja azért álla­píttassék meg kisebb összegben, mert a munka­adó az alkalmazottai fizetését a pénz értékének leromlása idején, avagy utóbb a vagyonátmentési aránynak megfelelően nem rendezte. Kegydíj. 44. Kötelező jogszabály hiányában a munka­adó nem tartozik a munkavállaló özvegye ré­szére kegydíjat szolgáltatni; amennyiben azonban ilyent nyújt, jogában áll annak mértékét összeg és idő tekintetében tetszése szerint megállapí­tani. (P. II. 3791/1928. sz. a. 1930. január 29-én.) A kegydíj önkéntes ajándékszerű juttatás lé­vén, ezt a jogi természetét akkor veszti el és kifejezett elvállalás esetén kívül kötelezettség jellegét akkor ölti magára, ha a fennforgó körül­ményekből a szolgálatadó ama szándékára lehet következtetni, hogy ily kötelezettséget vállalni kívánt. Abból, hogy az előre meghatározott időn túl, de a koronának a kötelezettség vállalása idején volt értékére tekintettel s a koronának időköz­ben beállott elértéktelenedését tekintve, — a vállalt kötelezettség mértékét túl nem haladó keretben, alperes tovább is teljesített a felperes részére az utolsó 2Vi év alatt számottevő érté­ket nem tevő fizetéseket, nem vonható okszerű következtetés arra, hogy ezzel alperes az előre meghatározott kötelezettségének terjedelmén a felperes javára változtatni és határozatlan időre további kegydíj fizetésére kötelezettséget vál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom