Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - Csőd és kényszerfelszámolás [1. r.]

1. sz. KERESKEDELMI JOG 27 amennyit esetleg fizetni tudna és erre irányuló célzata érdekében a legkülönbözőbb eszközöket veszi igénybe. A hitelező az államhatalom törvényben megnyilvánuló segítségét veszi igénybe. A régi Rómától egész a mai napig óriási módon felszaporodtak az e tárgyú törvények és törvényes rendelkezések. Ezeknek a törvényeknek és törvényes rendelkezéseknek közös jellemvonása az, hogy sohasem tudták elnyerni a hitelezők megelégedését. Ebből a szempontból nem váltak be. Testi és szabadságbüntetések ép oly hatálytalanok maradtak, mint az egyéb természetű rendelkezések. Legélénkebben illusztrálja ezt a helyzetet a fizetésképtelenséggel kapcsolatos az a törvény, amelyet mindenütt (már a régi Rómában) csődtörvény elnevezés alatt ismerünk. Soha és sehol egy csődtörvény sem vált be. Legalább nem a hitelező szempontjából, akinek természetesen csak az csődtörvény lehet jó, amely neki minél nagyobb kvótát és minél gyorsabban ad. Ilyet azonban a törvény nem teremthet. A baj az, hogy az adósok (ismét nem akarok általánosítani) addig laborálnak, hogy akkor, amikor bukásra, (csődre) kerül a sor, már csak morzsák vannak és igen gyakran még ilyenek sem. Ez így van nemcsak nálunk, hanem másutt is. Mindezekből érthető, hogy alig lett egy csődtörvény (nemcsak nálunk) megalkotva, már is jöttek a sok esetben csakugyan jogosult óhajtások új törvény alkotására. Nálunk is így történt. Az 1881 : XVII. t.-c. (csődtörvény) bár az akkori helyzet magaslatán állott és a 40-es évek törvényeivel szemben óriási haladást jelentett, alig volt eSy pár évig érvényben, már is jöttek a panaszok és kívánalmak, hogy alkossanak új, megfelelő csődtörvényt. Szilágyi Dezső, a néhai nagy igazságügyminiszter reagált az erre irányuló mozgalomra. Még az 1909. évben engem bizott meg egy új csődjogi tervezet készítésével. (Ezt a tervezetet a vele egyéb kapcsolatos javaslatokkal el is készítetem. Átdolgozott alakban megjelent az Igazságügyi javaslatok tára 1915. évi január hó 15.-iki számában.) Egy új csődtörvény alkotására iránvuló mozgalom újabban alakot öltött az OHE (Országos Hitelezői Védegylet) megalapításával. Ezt a mozgalmat az OHE irányította és irányítja. Azt hangoztatják, hogy egy megfelelő csődtörvény megalkotásával nem lesz szükség a csődőnkívüli kényszeregyezségre sem, amely csak átmeneti intézmény számba jön és létjogosultsága megszűnik, mihelyt egy olyan modern csődtörvény lesz, amely mellett a hitelezők a csődeljárásból gyorsan és jelentékeny kvótát várhatnak. Ugyanezzel, úgy mondják, meg fog szűnni az a ferde helyzet is, hogy az adós fenyegető fegyverül használja a csődöt hitelezőjével szemben. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy az 1881. XVII. t.-c. (csődtörvény) — ámbátor elég fogyatkozásban és hibában szenved és csakugyan rászorul a reformra, korántsem olyan rossz törvény, mint aminőnek feltüntetik. Ez a törvény tudvalevőleg — ha nem is teljesen — de sok tekintetben tág teret ad a hitelezők autonómiájának. De sajnos a hitelezők indolenciáján múlik, hogy ezt az autonómiát nem veszik igénybe, ami által ennek a törvénynek több üdvös intézkedése a gyakorlatban hatálytalan marad. Nekem is évtizedek óta az az álláspontom, hogy az 1881.-iki csődtörvényt reformálni kell. Csak helyeselni lehet tehát az OHE-nek erre irányuló törekvéseit, ámbátor azok az eredmények, amelyeket egy új csődtörvénytől hitelezők körében várnlalk, a már — bár csupán röviden jelzett okokból — bekövetkezni nem fognak. De egy megfelelő új csődtörvénytől mindenesetre a jelenlegi szomorú helyzet javulását remélhetjük azért, mert a gazdasági köröknek az OHE-ben most már egy olyan és bizonyos tekintetben hivatalos jellegű autonóm és altruisztikus szerv áll rendelkezésére, amelytől — eddigi kifogástalan működését tekintve — bizton el lehet várni, hogy a törvényt megfelelő módon fog,ia annak gyakorlati alkalmazásában kezelni. Az OHE konkrét alakba is öltötte egy új csődtörvény megalkotására irányuló törekvését, amennyiben tudvalevőleg dr. Meszlényi Arthur egyetemi magántanár úr által a „fizetésképtelenségi jog" reformja szerencsétlen címen törvénytervezetet dolgoztatott ki, amely annakidején bár csak mint kézírat nyomtatásban is megjelent volt. Meszlényi barátom helytelenítette, hogy a jogászgyűlésen történt felszólalásomban erre a kézíratnak jelzett tervezetre is hivatkoztam. Nincs igaza. Mert a jogászgyűlés elé terjesztett véleményében ugyanazon elveket hangoztatta, amelyek a fenti tervezetben konkretizálva vannak. Indiszkréciót tehát nem követtem el akkor, amidőn az ő véleménye bírálatánál konkrét tervezetére is hivatkoztam. Időközben ez a tervezet most már nem mint kézírat újra megjelent és nyilvános bírálat alá bocsáttatott. Azon nagy érdeklődés után, amely az utolsó jogászgyülésen a csőd és ezzel kapcsolatos jogok reformja terén megnyilvánult, azt lehetett elvárni, hogy ezen reformjavaslat élénk bírálat tárgyává fog tetetni. Nem így történt. A jogászvilág és a jogi szaksajtó arról alig hogy tudomást vett. Ez sajnálatos jelenség azért is, mert a csődjogi reformok kérdése állandóan napirenden van. Időszerűnek tartom tehát, ha a „Kereskedelmi Jog" nagyérdemű szerkesztőségének