Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 12. szám - A részvényjogi reform ...

278 KERESKEDELMI JOG 12. sz. SZEMLE. A részvényjogi reform, mely eddig főleg a jogász szakköröket és a jogi sajtót foglalkoztatta, meglehetősen nagy hullámokat vert fel annak következtében, hogy az igazságügyminiszter úr kérdőíveket bocsátott ki a gazdasági érdekeltségekhez, megtudni akarván tőlük, hogy a részvénytársaságok közül milyen visszaéléseket tapasztaltak és általában milyen irányban tartják szükségesnek jelenlegi elavult részvényjogunk reformját. Olvasóink előtt bizonyára ismeretes a budapesti kereskedelmi- és iparkamarának állásfoglalása, amely kitérő választ ad az igazságügyminiszter kérdéseire, amennyiben nem részletezi az előtte ismeretes visszaéléseket, de nem is javasol különleges panaceákat, hanem főleg azt hangsúlyozza, hogy a reform a jelenlegi gazdasági viszonyok között nem időszerű. A kereskedelmi- és iparkamarának ez a negatív álláspontja tudomásunk szerint egyáltalában nem fedi a kamara jogászszakértőinek álláspontját, akik — amint azt Doroghi Ervinnek a „Pesti Tőzsde" október 24-iki számában megjelent igen érdekes nyilatkozatából is kitűnik — egyrészről annak szükségességét hangsúlyozták, hogy a bíróságaink és a kir. ügyészség a, sajnos, igen szép számban felmerült visszaélések megelőzése és megtorlása érdekében teljes szigorúsággal alkalmazzák a már meglevő jogot, másrészről a törvényhozás is honosítsa meg nálunk azokat, a tőkét és a hitelezőket védő modern újításokat, amelyek Magyarországon kívül, úgyszólván az egész művelt világ Corpus Jurisában régóta megtalálhatók. Sokkal nagyobb izgalommal járt a tőzsdének a reformmal szemben kialakulóban levő állásfoglalása. A tőzsde igazgatótanácsa egy a „Tőzsdei Kurir" 1929. október 25-iki számában közölt — propozíciót terjesztett a tőzsde tanács elé, amely a következőképen hangzik: „Szerveztessék egy öt-hét tagból álló testület, amelyben a közgazdasági életben vezetőszerepet betöltő gyakorlati szakférfiak, mint pl. a Nemzeti Bank elnöke és vezérigazgatója, a Pénzintézeti Központ elnöke és alelnöke, a Budapesti Árú- és Értéktőzsde, a Budapesti Kereskedelmi Kamara elnökei és helyettesei foglalnának helyet. Ennek a felsőbíróságok egy-két tagjával esetleg kiegészített testületnek (szaktanács) feladata volna panasz esetén fellebbezhetetlenül megállapítani, hogy valamely részvénytársaság közgyűlésének határozata (pl. elővételi jog, osztalék fizetése, tartalékolások, kartellszerződések tárgyában hozott határozat) az összrészvényesek érdekében történt-e és összeegyeztethető-e a tisztességes ügyvitel elveivel. Arra, hogy a szaktanács határozataihoz milyen joghatások fűződjenek, nem kívánunk kitérni, mert erre elsősorban jogászok hivatvák. Meggyőződésünk azonban, hogy a szaktanács megállapításához olyan súlyos, közvetlen és közvetett gazdasági következmények fűződnének, hogy már a kifogásolt határozat helytelenítésének a lehetősége a jogellenesség megelőzésére legtöbbnyire elegendő volna. Minden részvénytársaság ugyanis óvakodni fog a szaktanács olyan megállapításának felidézésétől, amely részvényesei s esetleg a tőzsde közönsége előtt hitelét és erkölcsi súlyát csökkentené s amely a pénzpiacon rendelkezésre álló, esetleg a Nemzeti Banktól vagy Pénzintézeti Központtól remélt hitelforrások igénybevételét számára megnehezítené vagy lehetetlenné tenné. Emellett, elgondolásunk szerint, a panasz alaposságát megállapító döntés a rendes bírói eljárás alapjául is szolgálhatna. A részvénytársaságok megfelelő működésének hathatós garanciáját látnók továbbá abban is, ha a publicitás elve a mainál jobban érvényesülne. Gondoskodni kellene arról, hogy az évi zárószámadások részletesebb és valóságos képet adjanak a társaság helyzetéről, amely tekintetben sokszor vállalataink mérleg-, valamint nyereségés veszteség-számlái sok kívánni valót hagynak fenn, különösen annak folytán, hogy e számadások nem a kellő részletességgel készülnek. Megfontolandónak tartjuk, nem kellene-e a kormányt feljogosítani arra, hogy — az érdekképviseletek meghallgatása után — a különböző szakmák viszonyainak megfelelő mintamérlegeket állapítson meg s a társaságokat ezen mintának megfelelő zárószámadások készítésére kötelezze Ezenfelül üdvös eredményt várnánk attól, ha a részvénytársaságok — amennyiben ez lehetséges, — évközi számadások, ellenesetben pedig évközi üzleti jelentések nyilvánosságra hozására köteleztetnének." Ezt a javaslatot, amely nem tagadja, hogy az egyes részvénytársaságok vezetőségének működése ellen jogosult panaszok merültek fel, amiatt, hogy nem az összes részvényesek érdekeit szolgálták, de mégse mondja ki világosan, hogy a részvényjog reformja sürgősen szükséges, a tőzsdetanács izgalmas vita után elfogadta a 8-as bizottság javaslatával szemben, amely nagybanegészben a kereskedelmi- és iparkamara negatív álláspontjára helyezkedett. Evvel a javaslattal kapcsolatosan igen figyelemreméltó polémia fejlődött ki Éber Antal és a tőzsdetanács tagjai kokott. Mi a magunk részéről helyeselni tudjuk Éber Antalnak azt az álláspontját, amely tart attól, hogy a törvények által a bíróságok hatáskörébe utalt speciális részvényjogi viták és perek egy, az érdekeltségek köréből rekrutálódott zsűri elé való utalá'sa egyszerűen — lehetetlenség. Mi igenis szükségesnek tartunk egy pártatlan szaktanácsot, amely többek között részvénytársasági ügyekben is szakszerűen és megbízhatóan tisztázza a tényállást a hatóságoknak, a bíróságoknak, és esetleg a részvényes kisebbségek felkérése alapján is. Különösen fontos szerep jutna a zsűrinek a kartellek ellen felmerülő panaszok alaposságának felülvizsgálata tekintetében. Ez nem jelentheti viszont azt, hogy a zsűrinek a jogkérdések eldöntése is a hatáskörébe utalható volna. A gazdasági érdekképviseleteknek a részvényjogi reform körül kijegecesedett állásfoglalására nézve igen jellemző az a cikk, amely a „Pester Lloyd" november 24-íki számában dr. Jacobi Olivér tollából jelent meg. Dr. Jacobi Olivér ebben a cikkében a részvényreformot olyanformán jellemzi, mintha az a többségi uralom megszüntetésére törekednék és a kisrészvényeseknek ki akarná szolgáltatni a részvényvállalatokat. A szerző személye és a magyar gazdasági életben végzett értékes munkálkodása kötelességünkké teszi, hogy fejtegetéseivel lapunk egy későbbi számában részletesebben is foglalkozzunk. Ez alkalommal csak arra kívánunk reámutatni, hogy