Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Kezesség felmondása. Széljegyzetek a m. kir. Kúriának P. VII. 8440 20-1927. sz. ítéletéhez

% KERESKEDELMI JOG 3. sz. és a többi szociálpolitikai törvénynek megalkotására. A törvény még megalkotva nincs. Ha azonban a törvény még nincs is megalkotva, a bíróságnak nem szabadna megengedni a szerződésen vagy hallgatólagos megállapodáson alapuló munkaidőnek ellenérték nélküli, egyoldalú meghosszabbítását. Ez egyben a „szerződési szabadság" épp a munkajog terén máskor annyiszor hangoztatott elvének mellőzése.) Kimondotta a tanács, hogy: „A kereskedelmi utazó részére az utazás tartama alatt fizetett élelmezési költség az utazó munkabéréhez hozzászámítandó fizetés természetével bíró illetmény volt. A táplálkozás ugyanis a létfenntartás által megkívánt elsőrendű általános életszükséglet, mely nem az utazás folytán merül fel, hanem anélkül is kielégítésre szorul. Az alperes által az utazó részére fizetett élelmezési költség tehát nem az utazási költség megtérítésének, hanem az általános emberi szükséglet kielégítéséhez való hozzájárulásnak a természetével bír, s ennek folytán a fizetés kiegészítő részének tekintendő." (P. II. 7170/1927. 1928 június 21.) Végül a Kúriának egy perjogi határozatát ismertetjük. Az alsóbíróságok különböző módon döntenek abban a kérdésben, hogy munkaügyi perben a járásbíróság mint munkaügyi bíróság ítélete ellen beadott felebbezéshez az ellenfél csatlakozhatik-e, tekintettel arra, hogy a 9180/ 1920. M. E. sz. rend. értelmében a munkaügyi bíróságok ítélete elleni felebbezés tárgyában a törvényszék nyilvános előadás alapján határoz? A Kúria kimondotta, hogy igen, a következő indokolással: ,,A Pp. 516. §-a értelmében az ellenfél a felebbezéshez az 513. §. esetében nem csatlakozhatik. Az 513. §. felsorolja azokat az eseteket, mikor a felebbezést szóbeli tárgyalás kitűzése nélkül kell elintézni. Ez esetek közé a munkaügyi bíráskodásról szóló 9180/1920. M. E. sz. rendelet 22. §. 2. bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint a munkaügyi bíróságok ítélete ellen beadott felebbezés tárgyában a törvényszék nyilvános előadás alapján határoz, nem sorolható, mert ez a különleges törvényes rendelkezés az 513. §-ban felsorolt esetek egyike alá sem tartozik. Ennélfogva a felperes csatlakozási kérelme visszautasítható nem volt." (P. II. 249/1928. 1928 szeptember 19.) 7^ Kezesség felmondása. ^/^/ Széljegyzetek a m. kír. Kúriának P. VII. 8440 20—1927. sz. ítéletéhez. Irta: Dr. Strícker Jakab, ügyvéd, Sopron. A m. kir. Kúria fentmegjelölt ítélete a kezességnek főadóssal szemben való felmondásával kapcsolatos peres kérdésben oly meglepő döntést eredményezett, amely feltétlenül a nyilvánosság elé kívánkozik. Mindenekelőtt a döntés alapját képező tényállást ismertetem. Alperes (főadós) azon kéréssel fordul felpereshez (kezes), hogy ez jövőbeli 100 millió koronát meg nem haladó kötelezettség erejéig, 1 Lásd u. erről: Dr. Rapoch Géza: A kezességi határidő fogalmához. Jogt. K. 1929. 2. sz. 1925 április elejétől 1925 december végéig terjedő időszakra, vállalja mellette hitelezőnél a készfizető kezességet. Felperes e kérelmet teljesíti, kiköti azonban alperessel szemben, hogy a vállalt készfizető kezességet bármikor 8 napi felmondással visszamondhatja (ez a használt kifejezés), amely esetre viszont alperes kötelezte magát arra, hogy felperest kötelezettsége alól mentesíti, illetve, részére az eredeti kezességi levelet visszaszerzi. A kezességi határidő lejárta után, naptárszerűleg 1926 március 3-án, felperes értesíti alperest, hogy a kezességet felmondja, felhívja utóbbit, hogy az gondoskodjék arról, hogy a hitelező őt a kezesség alól mentesítse, illetve hogy az eredeti kezességi okiratot szerezze vissza. Alperes e felhívásnak nem tett eleget. Erre felperes megperli őt kezesség alól való mentesítés iránt azzal, hogy amennyiben az ítéletben kiszabandó teljesítési határidő alatt a kezességi okiratot vissza nem szolgáltatja, úgy köteles alperes számszerűleg meghatározott összeget különbeni végrehajtás terhe mellett bírói letétbe helyezni. E keresettel szemben alperes több oldalon védekezik, ezek között azzal is, hogy felperes kezessége 1925 december 31-én lejárt, kötelezettsége alól hitelezővel szemben szabadult, tehát a kereseti kérelem céltalan és így alaptalan. Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy a per során igazolást nyert az, hogy a hitelező úgy alperest mint főadóst, valamint felperest mint készfizető kezest is, még a kezességi határidő lejárata előtt, megperelte a kezességgel megerősített ügyletből kifolyólag cca 8000 P összeg megfizetése iránt. Az elsőbíróság az alperest a kereseti kérelem értelmében marasztalta. ítéleti indokolásában különös módon kitért alperes azon védekezésére, melyet a kezességi határidő lejártával kapcsolatban adott elő és megállapította az elsőbíróság, hogy a kezességi határidő lejárta csak azt jelenti, hogy kezes főadósnak az ezen határidőn belül keletkezett adósságáért tartozik felelősséggel. A felebbezési bíróság az elsőbíróság ítéletének rendelkező részét főadós alperessel szemben helybenhagyta és nem eszközölt változtatást az elsőbírósági ítélet indokolásának fentebb kiemelt részén sem. Alperes felülvizsgálati kérelme folytán a m. kir. Kúria a címben megjelölt ítéletével a felebbezési bíróság ítéletét megváltoztatta, felperest keresetével elutasította és pedig azzal a megokolással, hogy a fentebb ugyancsak ismertetett felmondási jog kikötésének csak az volt a célja, hogy ezáltal a kezességi határidő megrövidíttessék és alperes elzárassék attól, hogy a felmondás megtörténte után felperes terhére további hitelt vehessen igénybe. Minthogy pedig a kezességi határidő lejárta után ez a cél elérhető nem volt, fogalmilag ki van tehát zárva a már lejárt kezességnek a kikötött kezességi határidő eltelte után való felmondása, mert ez teljesen céltalan és nyilván értelmetlen volna.