Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - Folyószámla és valorizáció

3. sz. KERESKEDELMI JOG 87 nézve nem köthető ki a tulajdonjog fenntartása, élelmicikkekre meg éppenséggel lehetetlen a tulajdonjog fenntartását kikötni". Elhasználható-e az az ingó dolog, amelynek csak elfogyasztással vagy elidegenítéssel lehet rendeltetéséhez képest hasznát venni (MMT. 435. §. 2. bek.). Ez a tétel 2000 éves. A „viselés által elhasználható árú" ezzel szemben vadonatúj — és elég meglepő —• jogi kategória. Miért ne köthesse ki a szűcs a kétes existerciájú ál-mozicsillaggal szemben a 300 pengős perzsabundára a tulajdonjog fenntartását? Miért ne vehesse vissza, ha a díva nem fizet, miért kelljen tűrnie, hogy azt mások lefoglalják? Válasz: mert az (évtizedes) „viselés által elhasználható". Ellenválasz: hosszú használat után minden tönkremegy s így ezen az úton tovább haladva megérjük még az elhasználható ingatlan dolog kategóriájának megszületését is ! De az élelmicikk kétségkívül elhasználható. Miért ne köthesse ki mégis a szalámigyáros, aki egy vágón árút adott el, a nagykereskedővel szemben, hogy addig az övé a tulajdonjog, addig az eladás meg nem kezdhető, míg az árú nincs kifizetve. Mit csináljon szegény, ha neki már nincs elég raktárhelyisége, a kereskedőnek még nincs elég pénze? Miért ne köthesse ki a gazda a malommal szemben, hogy búzája „még feldolgozott állapotban is", azaz a liszt is az övé maradjon, míg ki nem fizetik? Mert ezek élelmiszerek? Tudom, hogy a büntető bíróság az általa felállított tételt nem ily esetekben alkalmazta. Kisembereket akart védeni részletügyletnél. De ha álláspontja gyakorlattá válik, úgy az minden esetben alkalmazandó lesz. Különben a kisembernek sem szabad megengedni, hogy részletre vásároljon, a vett árút elkótyavetyélje és hitelezőjének a büntetőbíróság előtt a szemébe nevessen. Pedig ha a büntető bíróságok elvi álláspontja megáll, úgy közömbös, vájjon a vevő elhasználta, vagy továbbadta-e az árút. A felmentés talán helyes, a magánjogi indokolás azonban mindenesetre téves. A tulajdonjog úgy elhasználható, mint elhasználhatatlan dolgokra nézve fenntartható. El nem használható dolgok tekintetében (és ide tartoznak a „viselés által elhasználhatok" is) a téma be is van fejezve. A kereskedőnek a viselt árú is többet ér, mint ha „se pénz, se posztó". Csak az elfogyasztás által elhasználható árúknál lehet szó, nem ugyan a tula j donfenntartás lehetséges, vagy kizárt voltáról, hanem a felek valódi akaratának kutatásáról. Ha ugyanis az eladó tudja (vagy a körülményekből tudnia kell), hogy vevője közvetlen fogyasztás céljára veszi az árút, úgy nemcsak tudja, hogy vevője akarata annak akaratkijelentésével nem egyezik, hanem ő maga sem azt akarja, amit kijelent. Ilyenkor a pactum reservati dominií színlelt ügylet és mint ilyen semmis. A felek ilyenkor nem a magánjogi, hanem csak a büntetőjogi következményekért statuálják a tulajdonfenntartást. A büntetőjogi füződmények statuálása tehát negotium dissimulatum. Miután a felek büntetőjogi hatályt szerződésileg nem állapíthatnak meg, mert az ius publicum, ez is semmis (MMT, 999. §.). A felmentés tehát helyesen alapul az ügylet érvénytelenségén, de az ügylet nem azért érvénytelen, mert elfogyasztható ingó a tárgya, hanem mert a körülményekből megállapítható, hogy színlelt ügylet. A „viselés által elhasználható" árúkra pedig álljon: „De strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat". > Folyószámla és valorizáció. Irta: Dr. Barát Sándor, újpesti ügyvéd. Kereskedelmi törvényünk, a régebbi német törvényt követve, nem látta szükségét annak, hogy a folyószámlaviszony fogalmát — mint utóbb az olasz és az újabb német törvény tette — közelebbről meghatározza. E törvényi hézagot bírói gyakorlatunk minden vonatkozásban kitűnően pótolta s az idevágó felsőbírósági határozatok szinte kivétel nélküli következetességgel alkalmazták a folyószámlának azt a fogalmát, amelyet elmélet és gyakorlat, mondhatni internacionálisan magáévá tett. Világosan felismerte bírói gyakorlatunk a folyószámla-összeköttetés lényegéül a kölcsönös hitelezési viszonyt (Kúria 870/1892., 538/1900., 3032/1901., 617/1908. sz. hat.) a számlák időközönkénti lezárásából előálló viszonos nyilatkozási kötelezettséget (Kúria 7522/1927.), a mutatkozó egyenleggel beálló esedékességet (Kúria 9065/1927. Bp. Tábla 2422/1927.), a folyószámla egyes tételeit képező követeléseknek az egyenleg elismerésében rejlő újítását (Kúria 530/1894., 5918/1926.), — mely elvek a KT. 285. és 287. §-aiban foglalt, de csupán egyes kihatásokat szabályozó rendelkezésekkel együtt a folyószámla intézményének minden tekintetben helyes elgondolását foglalják magukban. Azt lehetne hinni, hogy egy ily félszázados bírói gyakorlat értékes szellemi eredménye, mely a nagy nyugati kul túrterületek jogállapotához képest is gyakran elől járó fejlődésről tett tanúságot, már önmagában — tehát a benne megnyilatkozó szokásjog erejére való tekintet nélkül is— legalább is oly mély gyökeret vert jogi felfogásunkban, hogy