Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 2. szám - Szolgálati viszony felmondása - élőszóval

2. sz. KERESKEDELMI JOG 29 lembe nem venni. Szerény véleményünk szerint Bozóky professzor tudását és bölcsességét a társasági jog reformjánál a törvényelőkészitésnek személyes közreműködés utján kell biztosítania. A szövetkezeti dzsungelbe fénysugarat vetit, midőn a különböző szövetkezeteket (OKH, IOKSz, PK, stb.) külön-külön ismer teti, illetve ezeknek eltéréseit a K. T. szerinti szövetkezettől világosan kiemeli. Bozóky professzor munkájának egyik nagy érdeme az egész világ hitcljogi irodalmának bőséges ismerete és idézése. Ha szerzőnk elsősorban tankönyvnek is szánta müvét, az sokkal több annál: belőle, mint egy bőven bugyogó tiszta forrásból menthetnek a gyakorlat emberei épp ugy, mint az elmélet és elmélkedés hivei. Kazuisztikája kommentárra emlékeztet, probléma-boncolása filozófiai régiókban szárnyal. Bozóky előtt a legkitűnőbb külföldi példák lebegtek, munkája azonban a mi sajátos magyar viszonyaink maradéknélküli ismeretét tükrözteti vissza; tudományos rangja nemzetközi viszonylatban is elsőrendű helyet biztosit számára. Szolgálati viszony felmondása — élőszóval. Irta: Dr. Berezel Aladár ügyvéd. A magyar magánalkalmazotti jog alapforrásai: a kereskedelmi és a régi ipartörvény a szolgálati viszony felmondása mikénti gyakorolhatásának módját nem szabályozzák, ennek formaságát teljesen a felek tetszésére bizzák. Logikusan, automatikusan és egyben stílszerűen folyik ez az attitűd a kereskedelmi és ipartörvénynek az alkalmazotti jogot illető 100%-os diszpozitiv jellegéből, s ami ezzel egyet jelent, az abszolút „szerződési szabadság'' hangsúlyozásából. A kereskedelmi törvény a szolgálati viszonyt mindössze 6 §-ban dolgozza fel, ezen 6 § közül kettő külön és kifejezetten is kiemeli a szolgálali viszonyra vonatkozó szabályok diszpozitiv jellegét és a szerződési szabadságot. Hogy milyen kövér pleonazmus nyilvánult meg ebben a kiemelésben, amikor a kereskedelmi törvény en bloe diszpozitiv szabályokat tartalmaz, s amikor bizonyos helyeken amúgy is megmondja, hogy kivételesen kogens szabályokkal állunk szemben, ezzel most nem foglalkozunk, csak azt jegyezzük meg, hogy a „szerződési szabadság' fikciója az alkalmazotti jogi relációban évtizedeken keresztül tengernyi könnynek és jajnak volt a forrása. (A lényeg itt az, hogy diszpozitiv szabályok mellett jogügyletek és jogcselekmények érvényességét csakugyan nehéz alakszerűségekhez kötni.) A 4951/1918. M. E. sz. rend. (u, n Garami-rendelet) hozza be először a felmondásnak írásban történendő eszközölhetését. A rendelet ezt szabályozó §-ának stilizálása azonban nem volt szerencsés, s az akkori munkaügyi perek tárgyalásán véget érni nem akaró gramatikai, sőt fdológiai viták indultak meg afölött, hogy mit kell a „rendszerint" kitétel alatt érteni, vájjon ez az Írásbeli felmondásra vonatkozik-e, vagy pedig azt akarja-e kifejezni, (ami magától értetődik), hogy a határozatlan időre kötött szolgálati szerződést rendszerint felmondással lehet megszüntetni (de csak írásbelivel). Az ezután következő 4424/1919. M. E. sz. rendelet (u. n. Friedrich-féle rendelet) a régi állapotot állítja helyre, tehát nem szabályozza a felmondás módját. A jelenleg érvényben levő 1910/1920. M. E. S2Ü, rendellet kevésszámú jó intézkedései közé tartozik a 2. §. 1. bekezdésének azon kategorikus imprativus-szerü kijelentése, hogy a felmondás csak írásban történhetik. A 23. § értelmében érvénytelen az ellenkező kikötése. Ha valamely jogügylethez vagy jogcselekményhez a tételes jog Írásbeliséget kiván meg, ennek hiánya a jogügyletet, vagy jogcselekményt semmissé teszi. A Polgári Törvénykönyv tervezetének sokszor idézett 738. §-a szerint: „Ha a törvény meghatározott alakot szab meg, a nem ilyen alakban kötött megállapodás semmis." Magától értetődik, hogy a törvénnyel e tekintetben teljesen egyenlő jelentőségű a törvényerejű rendelet, tehát az 1910/1920. M. E. sz. rendelet is. Legjobb példa erre a 4420/1918. sz. rendelet szabályainak (az ingaüanelidegenitésnek Írásbeliséghez kötése) a bíróság által való következetes, szigorú megkövetelése. A nem írásban történő felmondás tehát nemcsak az 1910/1920. M. E. sz. rend. 23. §-ába ökützik (amely a 2. §-t fölöslegesen kongenssé teszi), de beleütközik a 2. §-nál magánál fogva is az általános magánjog fentismertetett alapelvébe is. Vannak jogügyletek, illetve jogcselekmények, amelyeknél az írásbeliség nem érvényességi feltétel, azonban magát a jogügyletet, illetve jogcselekményt bizonyítani a törvénynél fogva csak írással (rendszerint közokirattal) lehet. (Például a Közjegyzői törvény 53. §-ánál fogva a hozomány átadását, illetőleg átvételét stb.) Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet alkotói akkor, amikor a felmondás módját Írásbeliséghez kötötték, intuitíve főleg a bizonyítás problémáját tartották szem előtt, noha többet tettek ennél: az írásbeliséget érvényességi kelléknek állították fel. (Ami egyúttal magában foglalja a bizonyítás kérdésének elintézését is). Aki sokat foglalkozik munkaügyi perekkel, áz szomorúan tudja, hogy a munkavállaló nagyon sok való tényállítását vagy egyáltalában nem, vagy csak nagyon nagy nehézségek árán tudja bizonyítani. A szolgálati viszony természeténél fogva a felek közti megállapodások és jogcselekmények vagy négyszemközt, vagy a többi alkalmazott előtt, rendszerint harmadik személyek kizárásával, folynak le. Aki az életet a maga nyers meztelenségében és kendőzetlenségében ismeri ,az tudja, hogy a függő és alárendelt viszonyban levő aktív alkalmazottnak, mint tanúnak vallomása szolgálati viszonyból folyó perben az esetek legnagyobb részében problematikus értékű.* * Természetszerűleg más lenne a helyzet akkor, ha a bíróság a tanúkihallgatást nem a szokásos sablónos módon végezné el, hanem a lehető legnagyobb intenzitással és belemélyedéssel. Plósz Sándor irta: ,.A bizonyitékok szabad mérlegelésének rendszere