Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 11. szám - A részvénytársasági ügyrendről

168 KERESKEDELMI JOG 11. sz. ügyekben az igazgatóság —• ha jónak látja — közvetlenül is határozhat és intézkedhetik, ha pedig ily ügyekben a végrehajtóbizottság határoz vagy intézkedik, kell, hogy az igazgatóság is valami módon hozzászólhasson, legalább is akként, hogy a végrehajtóbizottság jegyzőkönyvei az igazgatósághoz utólagosan beterjesztetnek, ezáltal módot nyújtva az igazgatóságnak az állásfoglalásra. Ezen felfogás folyománya, hogy a végrehajtóbizottságba az igazgatóság tagjainak csak a kisebbsége küldhető ki, mert ellenkező esetben mindenkor a többséget reprezentáló végrehajtóbizottság akarata érvényesülne, vagyis a kisebbség az igazgatósági jogkör gyakorlásából praktiee kizáratnék. körülbelül ezek azok az elvek, amelyeket bíróságaink gyakorlatából le lehet szűrni: az ezen elvek által megszabott határokon belül azután a hatáskörök megosztásának szinte kimeríthetetlen változatai lehetségesek, melyeknek közelebbi kimunkálása az ügyrend feladata. Közvetlen hatásköri meghatározást jelen lenek továbbá azok az ügyrendi intézkedések, melyek az üzlet- és ügyvitel közvetlen és tényleges ellátására hivatott ügyvezetők (vezérigazgató, ügyvezető-igazgató stb.) hatáskörét rendezik. Az ügyrend feladata, meghatározni az ügyvezetőknek egymáshozi és a felettes szervekhez való viszonyát, jelesül azl. hogy az ügyvezetők mely esetekben ügyködnek egyénileg és mely esetekben testület gyanánt, továbbá azt, hogy az ügyvezetők — egyénileg vagy testületileg — mennyiben ügyködhetnek csak mint a felettes szervek végrehajló-közegei és mely tárgyakban, vagy mily substratum erejéig határozhatnak és intézkedhetnek saját önálló hatáskörükben? Hogy az ügyvezetőséget az igazgatósági tagok sorából kell vagy lehet-e delegálni, illetve, hogy az ügyvezetői minőség és az igazgatósági tagság összeférhetetlennek tekintendő-e és általában, hogy az ügyvezetőkre nézve mely körülmények jelentsenek összeférhetetlenséget, mindezen kérdésekben az ügyrendnek kell állást foglalnia. Az ügyvezetők hatáskörének ügyrendi szabályozására annál is inkább szükség van, mert a birói gyakorlat, mely az ügyvezetőket kifelé megillető ügyködési jogosítványok meghatározásával foglalkozik, érthető óvatosságánál fogva nem mindig fedi az életben a mindenkori pillanatnyi szükség szerint kialakult gyakorlatot, különösen ott, ahol a vezérigazgató vagy ügyvezető-igazgató, egyúttal az igazgatóság, vagy pláne a végrehajtóbizottság tagja, amikor tehát az ügyvezetői minőségből közvetlenül folyó általános, illetve különös kereskedői meghatalmazotti jogkörre még erősitőleg hat az a körülmény, hogy az ügyvezető az igazgatóság és illetve a végrehajtóbizottság tagja, akit ezen minőségénél fogva bizonyos mérvű ügyködési jog még saját személyében is megillet — azon jogokon felül, melyeket az igazgatóság, illetve végrehajtóbizottság testülete van hivatva gyakorolni. II. 11,; a bankbetéti kamatot összehasonlítjuk a bankrészvények hozadékával, azt látjuk, hogy az osztalék messze meghaladja a kamatot. És mégis! A bankbetétek állománya folytonosan gyarapodik, a részvények iránti kereslet pedig napról napra szemlátomást csökken. Kétkedés és idegenkedés vett erőt a részvények publikumán, mint ellenkező véglet azon túlzott bizalommal és előszeretettel szemben, mellyel a részvényben rejlő dologi érték és nyerési esély a konjunkturális korszakban megheesültetett. Nyilt beszéd és rejtelmes suttogás kiséri a részvények alkonyát, csak ugy, mint annakidején az ellenkező irányzatot. De nem szabad figyelmen kivül hagyni, vagy alábecsülni azon tudatalatti képzeteket sem, melyeknek elemzése, megismerése és okozati levezetése teszi lehetővé a kutató számára a hisztériára mindig hajlamos, válságos időkben túlérzékeny részvénypiac nem egy rejtélyes jelenségének reális, megokolt magyarázatát. Ezen képzetek kibányászása annál inkább szükséges, mert a részvénypiac, éppen exaltált természeténél fogva, nem mindig őszinte, hanem gyakran egészen más okokat hangoztat véleménye1 magyarázatául, mint amelyek magatartását — esetleg csak sejtésszerüen — valójában irányítják. A konjunkturális korszakot közvetlenül követő időben hasonló bizalmi krizis támadt a hitelezés terén magukkal a részvénytársaságokkal szemben is — már természetesen a megfelelő erkölcsi tekintélyre és tőkeerőre támaszkodó részvénytársaságok kivételével —: meg kell azonban állapítani, hogy ezen a téren a bizalom többé-kevésbé helyreállott. Mégis egyenlő fedezetek mellett a hitelező még mindig előnybe n részesiti a magáncéget a részvénytársasággal szemben és a részvénytársaság részére való hitelezésnek szinte tipikus feltétele, hogy az érdekeltek saját személyeikben külön biztosítékot nyújtsanak. Ha már most azokat a nyilt és rejtett oki kat kutatjuk, melyek a részvények iránti érdeklődés elsorvadásának, valamint a részvénytársaságokkal szemben a hitelezés terén mutatkozó fokozott óvatosságnak magyarázatául szolgálhatnak, ugy ezen okok között bizonyára nem az utolsó helyet foglalja el az igazgatóság hatáskör fentebb vázolt szubádijozatlansága. Ugyanis azt a hagyományos felfogást, mely szerint mozgékony és ennélfogva eredményes üzletvezetés csak korlátlan igaz