Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 6. szám - A létesítendő magánjogi törvénykönyv kihatásai a jogalkalmazási tevékenysége

6. sz. KERESKEDELMI JOG 101 hogy az esetben, ha a pénzromlás felett egyszerűen szemet hunyna, ugy határozata nem állaná ki a bírálatot az anyagi igazság és méltányosság szempontjából. Láttuk például a sokáig tartó meditációt a készpénzkölcsönök valorizációja körül, melynek jogegységi döntvény utján való megoldását csak a nemrég életbelépett 1928:X1I. t.-c. telte feleslegessé. Kiváló megértéssel fejtegeti dr. Vargha Ferenc egyik legutóbbi tanulmányában,12 hogy «a birót a bíráskodásban többfelől ostromolják érzelmi mumentumok. Az egyik az, ami magából a per tárgyából sugárzik ki s a birót ilyen vagy olyan ítélet alkotására birja, ezt hívjuk a biró igazságérzetének. A másik azon érzelmek csoportja, melyek a társadalomban élő birót körülveszik és körülzsongják». Mindenesetre figyelemreméltó, hogy általánosságban a büntető bírósági jogesetek azok, melyeknél a társadalom és közvélemény állásfoglása és ítélete bizonyos tekintetben szintén megnyilvánul. A pénzromlással kapcsolatos polgári jogi döntéseknél azonban bizonyos fokig szintén szerepet játszottak a társadalmi momentumok, melyek felett a társadalomban élő biró szintén nem hunyhatott szemet. Ez a társadalmi hatóerő azonban semmiképpen sem terjedhet odáig, hogy a birót ellentétbe hozza az élőjoggal, mert ha az bekövetkeznék is oly irányban, hogy a biró érzi, hogy az adott esetben az anyagi igazság őt szembeállítja az élőjoggal; ugy én is azon állásponthoz csatlakozom, mely az élő jogszabály rendelkezéseit veszi irányadóknak. Más kérdés most már, hogy a jogszabálymagyarázat, mint olyan, felhasználható-e eszközként arra, hogy az adott jogesetben egy megfelelő magyarázat utján legyen elérhető, illetve megközelithető az anyagi igazság. — E tekintetben is a lefolyt évek valorizációs bírói gyakorlata szolgál számos példával arra nézve, hogy egyes jogszabályok interpretálásává] iparkodtak enyhíteni a pénzromlás okozta méltánytalanságokon. Láttuk így a K. T. 326. szakaszának olyan értelmezését, mely szerint az idegen valuta átszámítása nem lejárati, hanem a tényleges fizetési napon eszközlendő, vagy hogy szemben az eddigi bírói gyakorlaton alapuló jogszabályokkal, a köteles rész természetben adandó ki. Már most álláspontom szerint, ha a magyarázat helyes és fedi a jogszabály benső tartalmát, ugrj ez ellen észrevétel nem tehető, mert minden törvényes alappal biró eszkőz jogosult és meqennedett, meíp a birót közelebb viszi a legfőbb cél, az anyagi igazság eléréséhez. Más a helvzet azonban, ha a cél szolgálatába állított törvénymagyarázat erőltetett és 12 Bírói Igazság: Magyar Szemle. II. kötet. 1928. évf. 105. old. mesterkélt; ezzel szemben feltétlenül a törvény való alapjára kell helyezkedni, mert az erőltetett törvénymagyarázat veszélyes precedensekre adhat okot későbbi időkben, midőn esetleg már feledésbe ment, hogy tulajdonkép mi is volt az indító oka a jogszabály szóbanforgó magyarázatának. A magánjog kodifikálása kétségtelenül nagy hatással lesz a jogalkalmazására is, már csak elsősorban azon oknál fogva, hogy benső hatóerő szempontjából lényeges különbség van a szokásjog és a kodifikált jog között. Tankönyveink13 szerint a szokásjog érvényességének általában két előfeltétele van, és pedig egyrészt a nép jogi meggyőződése, másrészt, hogy a gyakorlat folytatólagosan hosszabb ideig tartott légyen. Nagyon helyesen és meggyőzően mutat azonban reá mélyen szántó kiváló tanulmányában dr. Szászy Béla,u hogy «a szokásjogi jogtételek kialakulásának a jogélet mai fejlettségében és a népélet mai differenciáltságában úgyszólván egyedül a bírói joggyakorlat a forrása». Ebből a szempontból vizsgálva azután a kérdést, teljes egészében magunkévá tehejük dr. Szászv Béla megállapításait a bírói gyakorlat szülte jogszabálvok nehézkessége és bizonytalansága tekintetében és vita tárgyává sem tehető, hogy a jogbiztonságnak, mint nagyjelentőségű jogpolitikai tényezőnek érvényesülését a szokásjogi rendszerrel szemben, csak a kodifikált jog biztosithatja, mert emellett a fellek, gazdasági tevékenységük jogi hatásait illetőleg már eleve tisztában lehetnek. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy egyes régebbi magánjogászaink, így pl. Wenczel15 erősen aláhúzza azt a dogmatikus tételt, hogy «a szokás kötelező erejének alapja a népautonómiában és nem a bírói tekintélyben fekszik)). , Raffay Sándor16 is azt tanította, hogy «a bíróságok gvakorlata nem szülhet szokásjogot és az ő gyakorlatuk állal kifejezésre jutó szahályoknak akkor lesz kötelező ereiük, ha a nemzet elfogadja és él velük, szóval ha szokásjoggá teszi öket». Kétségtelen azonban, IKX/II a fenti tanítás ma már csak dogmatikai jelentőséggel bír, mert a gyakorlati élet tanúságai szerint a huzamosabb birói gyakorlatban meanvilvánuló alkalmazása cqu ioaelvnek hozza létre a szokásjogot és ezt általában az Ítéletek indokolásaiban birósáaaink uau jelölik mea. hoqy «birói gyakorlaton alapuló jogszabályt képezi. 13 Zlinszky Imre: A magyar magánjog mai érvényében. 26. old. 14 Törvénykönyv és szokásjogi rendszer: Jogállam. 1928. évf. 2—3. fűzte. 15 A magyar magánjog rendszere. I. köt. 29—80. 16 A magyar magánjog kézikönyve. 19. old. 3. jegyzet.