Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 2. szám - A részvényjog reformja

2. sz. KERESKEDELMI JOG 23 mint a betét, anélkül, hogy eszébe jutna a társaság belső életével törődni. Tagadhatatlan, hogy itt-ott hangzanak panaszok a majoritás túlkapásaivá] szemben, amelyek sokszor jogosak, sokszor nem. Tudjuk a praxisból azt is, hogy nem egyszer fordul elő, hogy a kisebbség anyagi előnyök kiesikarása érdekében a majoritással szemben foglal állást. A variációk tárgyalása telesleges volna, lliacos intra muros peccatur et extra. Amíg egy-egy ily összeütközés tart, jobbról és balról kiáltoznak reform után. Hol van azonban az ilyen alkalmi felhevülésekben az az elementáris erő, amelynek komoly reformtörekvésekben meg kell nyilvánulni? A remedium egyébként adva van részben törvényben, rész ben azon kivül. Nem ritkán találkozunk kis részvények tömörülésével, hogy a 10% kontingens segítségével gyakorolhassák közgyűlés összehívási vagy revíziós jogaikat. Sokkal erősebb azonban ennél minden részvénytársaság természetes irtózata a botrányoktól és ezeknek nyilvánosságra jutásától. Horror publicilatis. Mindegyik inkább hoz áldozatot is, nem egyszer teljes indokolatlanul, csakhogy a kisebbség felidézte erkölcsi felelősségrevonást elkerülje. Összegezve a mondottakat: Ha a középosztálynak nem volna is oly számos és égető baja. amelyek miatt még gondolni sem ér rá részvény jogi reformunkra, akkor sem állítható komolyan, hogy egy társadalmi osztály, amelynek államfentartó ereje és jelentősége mindennél magasabbra értékelendő, köveleli ;i részvényjog reformját. Hátra van még a munkásság. A tőke és a tőkét megtestesítő vállalkozás esküdt ellensége. A köztük évtizedek óta folyó szociális harc korántsem nyert befejezést. Nem is lohadt le. Nem egy kérdésben erősebben fellángol. Ennek a-z osztálynak közvetlen érdekelt sége a részvényjogban nincsen. A munkásnak nincsenek részvényei. Egyénileg tehát közömbös ránézve, az osztalékpolitika, az elővételi jog mikénti gyakorlása és a plurális szavazat. Abban a soha véget nem érő küzdelemben, amely a vállalkozói nyereséget a tőkétől elvonni és a munka részére megszerezni akarja, a részvénytársaságok alapításának, működésének és mikénti szervezetének semmiféle része nincsen. A klasszikái értelemben vett gazdasági szabadság époly kevéssé elégíti őt ki. mint az állami beavatkozásnak a polgári államokban ismeretes bármelyik formája. Az ő érdeklődése a tőke és a vállalatok szociálizálásánál kezdődik. Ellenben mindegy neki, vájjon kisebb vagy nagyobb formalitások kel leiiek-e az alapításhoz s hogy a minoritás védelme hathatósabban vagy gyöngébben érvényesül-e. Senki sem állithatja tehát komolyan, hogy a munkásság az, amely kövelelné a részvénytársasági jog reformját. Lehet-e ezek után oly közérdekre hivatkozni, amely ezen társadalmi osztályokon kivül vagy felül áll. Ilyen közérdek nincsen és fogalmilag sem lehet. Nemrég nagyon helyesen mutatott rá a miniszterelnök ur arra, hogy az állam, mint elvont fogalom nem lé lező valami, mert az állam nem más, mint én, le ő és mindannyian, akik az államban élünk. Ugyanígy állunk a közérdekkel is. Nincs olyan közérdek, amely sem a gazdaosztálvnak, sem a tőkésnek, sem a középosztálynak, sem a munkásságnak nem érdeke. Ha pedig ilyen közérdek nincs, akkor annak nevében törvényhozási alkotásokat, vagy reformokat sem lehet indokoltan követelni. Nagyon szép és nemes dolog a jogintézmények fejlesztése, és nálunknál fejletebb országok intézményei nek átplántálása. Ezek azonban abszolúte nem indokolják régi intézményeinknek belső szükségesség nélkül való kicserélését. Pláne ma. amikor annyi sürgős feladat vár megoldásra- Az intézményekhez való ragaszkodás és a bennök rejlő konzerváló erő lehet guny tárgya, eshetik jogos bírálat alá is, de nagyon respektabilis és komoly szempont, pláne jelenlegi rekonvalescens viszonyainak közepette. Kulturáltamnak lenni nem annyit jelent, mint felcserélni régi intézményeket ujakkal, azért, mert fejletebb országokban ez igy van. A közérdek kívánalmai és sürgetései megfelelő formák között szoktak megnyilatkozni. Jogintézményekkel szembeni panaszok elsősorban az igazságszolgáltatás körében. A gyakorlat emberi mit sem tudnak arról, hogy tömegesen merültek fel olyan viták, vagy panaszok a gyakorlati jogalkalmazás terén, amelyek törvényhozási reform szükségességét igazolnák. Mindannyian, akik a kérdéshez hozzászóltak, kiemelték azt is, hogy nagyobb arányú visszaélések, vagy pláne szédelgések, mint aminők oly egyéb államokban, amelyekben szigorú rendszabályok vannak érvényben, nálunk nem fordultak elő. A reform hívei köréhen különösen előszeretettel történik hivatkozás a törpe részvénytársaságok özeiméire és arra, hogy ezek ellenkeznek a részvénytársasági instrumentum gazdaságpolitikai céljaival. Ebben sok igazság van. Ez azonban mindent inkább szükségessé tesz, mint a felkínált reformot. Gondoljunk először arra, hogy a bíróság mennyire megtalálta az ellenszert akkor, amikor már 1918-ban megtagadta egy H. T. egyébként alakilag teljesen kifogástalan bejegyzését azzal az indokolással, hogy az alaptőke a vállalat tárgyával egyáltalában nem áll arányban. A döntés osztatlan helyeslésre talált, ugy az elmélet, mint a gyakorlat körében. Ez bizonyítja, hogy helyes érzékkel a gyakorlat többel segíthet, mint akármilyen írott szabály. Semmi akadálya annak, hogy ezt a gyakorlatot következetesen ne folytassuk mindaddig, amig a