Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 6. szám - Életben van-e még az 1923. XXXIX. t.-c.?

98 KERESKEDELMI JOG G. sz. latunk 1927-ig» cimii munkájának 56—60. oldalain, valamint Beek Salamon dr. és Va­rahnai István dr.: «Az 1926. év magánjogi és hiteljogi birói gyakorlata cimii munká­juk 35 és következő oldalain. Ha ehelyütt a már kifejtettek további kiegészetéseül az Ítél­kezés ellentéteit kiemeljük, ezt azért tesszük, hogy egy ujabb alkalmat keressünk a helyzet tarthatatlanságának illusztrálására és egyben javaslatot tegyünk a probléma megoldására. Ha az alkotmányos élet helyreállításától, 1867-től kezdve végigtekintünk azokon a fázi­sokon, melyeken törvényhozásunk keresztül­ment, elébünk tárul a békebeli Magyarország gazdasági fejlődésének egész képe. Az ősiségi nyilt parancs kibocsátása előtti hitelviszo­nyokról Széchenyi István hallhatatlan müve ad szomorú képet. Mint a geológiai középkor faunájának a repülő sárkányok, — a „paktum antichreticum" — az élvezett hitel ellenében az ingatlannak birtokba bocsátása, ennek a korszaknak egyik jellemző emléke. Ki hitte volna, hogy ez őskori szörny, melyet az ősi­ségi nyilt parancs jogrendszerünkből kiüldö­zött, — talán civilizáltabb formában, — nap­jainkban is fel fog támadni?! Az 1868. 31. t.-c. célja, mint cime is mu­tatja, az uzsoratörvények eltörlése volt. A tör­vényből csak két paragrafus maradt életben, a törvényes kamatról és a perkamatról ren­delkező két szakasz. A törvény alaprendelke­zéseit, melyek a kamatvétel korlátait az akkori hitelviszonyok nehézségeire való tekintettel igen erősen kitágították, az 1877. 8-ik törvény­cikk hatályon kivül helyezte. Nyomatékosan kell hangsúlyozni különösen napjainkban, hogy e törvény rendszere a kamatmaximum (8%) túllépését nem olyképpen kívánta meg­akadályozni, hogy a maximumot túlhaladó kikötést semmissé, vagy tilossá tette volna, hanem csak a birói jogsegélyt tagadta meg ily követelések érvényesítésére, ami lényegesen különböző dolog. Hangsúlyozni kell továbbá azt, hogy e törvény rendelkezései bejegyzett kereskedők kölcsönös kereskedelmi ügyleteik­ből eredő követeléseire nem voltak alkalmaz­hatók. A politikai liberalizmus korszakának esz­mevilágában született ez a két törvény nem volt alkalmas a hitelviszonyok terén felbur­jánzott súlyos visszaélések megakadályozá­sára. A közvélemény sürgetésének tett eleget a törvényhozás az 1883. XXV. t.-c, megalkotá­sával, amely a büntetőjogi elemek kodifikálá­sával törekedett egyfelől elrettentőleg, más­felől orvoslólag hatni. E törvényből ki kell emelnünk azt a rendelkezést (4. §.), amely a 8%-ot (1877. VIII. t.-c.) felül nem haladó kamat kikötésére a büntetlenséget biztositja; ki kell továbbá emelnünk azt, hogy kizárja a büntet­hetőséget oly kereskedelmi ügyletekre (16. §.), melyek bejegyzett kereskedők, mint hitelnye­rők által köttetnek. Időközben Magyarország pénzügyei We­kerle Sándor reformjai folytán rendeződ­tek; a békebeli Magyarország fénykorában: a milleniumi országos kiállítás idejében alkot­tatott az 1895:XXXV. és XXXVI. t.-c, mely a törvényes kamat mértékét 5 százalékban állapítja meg. E történeti visszapillantás terhes lehet a kamat-törvényhozásban jártas minden olva­sóra: de szükségesnek láttam ennek tükrében vetni fel azt a kérdést: ha a Gondviselés ren­deléséből a ma élő nemzedéknek néhány esz­tendő alatt kell végigélni azt, amihez koráb ban két nemzedék élete volt szükséges, fej­lődött-e, megszilárdult-e a magyar közgazda­ság 1923. év decembere óta máig oly mérvben, hogy a szabad kamatvétel rendszerétől visz­sza lehetne térni az 1877: VIII. t.-c. és 1895:XXXV. t.-c. klasszikus állapotára: a milleniumi Magyarország 8 százalékos ka­mat-maximumára és a törvényes kamat 5 szá­zalékára? És ha igen, indokolja-e ez a fejlő dés azt, hogy a jelen helyzet rózsaszínű szem­üveggel szemlélt képe az elmúlt nehéz idők sötét viszonyainak megítélésére alkalmaz­tassék. Az 1923:XXXIX. t.-c. értelmezése tekin­tetében a leglényegesebb kérdésekben ellen­tétek vannak; kétségtelen a törvényjavaslat indokolása alapján azonban az, hogy a tör­vény intenciója a szerződési kamat-maximum megszüntetése és a késedelmi kamat uj rend­szerének megalkotása volt. Teljesen logikát­lan, sőt keresztülvihetetlen lett volna, ha a törvény a 8 százalékos szerződési kamat­maximum fentartása mellett késedelem ese­tére az e törvényben szabályozott magasabb kártérítést engedélyezte volna, mert a törvény 5. §-a szerint oly szerződési kikötés, amely a hitelezőnek az adós késedelme esetére ala­csonyabb kártérítési összeget biztosit (szer­ződési késedelmi kamat) semmis, tehát a szer­ződéskötési szabadság el nem ismerése oda vezetne, hogy, ha a hitelező az 1923:XXXIX. t.-c.-ben meghatározottnál alacsonyabb kése­delmi kamatot kötött ki, vagy a kamat mér­tékét egyáltalán nem határozta volna meg, járna az 1923:XXXIX. t.-c.-ben meghatáro­zott magas kártérítési kamat, ellenben, ha a hitelező kellő gondossággal az 1877:VIII. t.-c. ben meghatározott 8 százaléknál magasabb kamatot kötött volna ki, ez esetben csak 8 százalékos kamat járna. Az 5. szakasz in­dokolásából ennek az egyébként is lehetetlen álláspontnak a tarthatatlansága kitűnik. Nem tévesztette e sorok irója szem elől azt, hogy különbség van szerződési kamat (lejáratig! és szerződési késedelmi kamat (lejárat után) között, de nyilvánvaló, hogy nem lehetett a törvényhozás intenciója a szerződő felek ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom