Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 6. szám - Életben van-e még az 1923. XXXIX. t.-c.?

98 KERESKEDELMI JOG G. sz. latunk 1927-ig» cimii munkájának 56—60. oldalain, valamint Beek Salamon dr. és Varahnai István dr.: «Az 1926. év magánjogi és hiteljogi birói gyakorlata cimii munkájuk 35 és következő oldalain. Ha ehelyütt a már kifejtettek további kiegészetéseül az Ítélkezés ellentéteit kiemeljük, ezt azért tesszük, hogy egy ujabb alkalmat keressünk a helyzet tarthatatlanságának illusztrálására és egyben javaslatot tegyünk a probléma megoldására. Ha az alkotmányos élet helyreállításától, 1867-től kezdve végigtekintünk azokon a fázisokon, melyeken törvényhozásunk keresztülment, elébünk tárul a békebeli Magyarország gazdasági fejlődésének egész képe. Az ősiségi nyilt parancs kibocsátása előtti hitelviszonyokról Széchenyi István hallhatatlan müve ad szomorú képet. Mint a geológiai középkor faunájának a repülő sárkányok, — a „paktum antichreticum" — az élvezett hitel ellenében az ingatlannak birtokba bocsátása, ennek a korszaknak egyik jellemző emléke. Ki hitte volna, hogy ez őskori szörny, melyet az ősiségi nyilt parancs jogrendszerünkből kiüldözött, — talán civilizáltabb formában, — napjainkban is fel fog támadni?! Az 1868. 31. t.-c. célja, mint cime is mutatja, az uzsoratörvények eltörlése volt. A törvényből csak két paragrafus maradt életben, a törvényes kamatról és a perkamatról rendelkező két szakasz. A törvény alaprendelkezéseit, melyek a kamatvétel korlátait az akkori hitelviszonyok nehézségeire való tekintettel igen erősen kitágították, az 1877. 8-ik törvénycikk hatályon kivül helyezte. Nyomatékosan kell hangsúlyozni különösen napjainkban, hogy e törvény rendszere a kamatmaximum (8%) túllépését nem olyképpen kívánta megakadályozni, hogy a maximumot túlhaladó kikötést semmissé, vagy tilossá tette volna, hanem csak a birói jogsegélyt tagadta meg ily követelések érvényesítésére, ami lényegesen különböző dolog. Hangsúlyozni kell továbbá azt, hogy e törvény rendelkezései bejegyzett kereskedők kölcsönös kereskedelmi ügyleteikből eredő követeléseire nem voltak alkalmazhatók. A politikai liberalizmus korszakának eszmevilágában született ez a két törvény nem volt alkalmas a hitelviszonyok terén felburjánzott súlyos visszaélések megakadályozására. A közvélemény sürgetésének tett eleget a törvényhozás az 1883. XXV. t.-c, megalkotásával, amely a büntetőjogi elemek kodifikálásával törekedett egyfelől elrettentőleg, másfelől orvoslólag hatni. E törvényből ki kell emelnünk azt a rendelkezést (4. §.), amely a 8%-ot (1877. VIII. t.-c.) felül nem haladó kamat kikötésére a büntetlenséget biztositja; ki kell továbbá emelnünk azt, hogy kizárja a büntethetőséget oly kereskedelmi ügyletekre (16. §.), melyek bejegyzett kereskedők, mint hitelnyerők által köttetnek. Időközben Magyarország pénzügyei Wekerle Sándor reformjai folytán rendeződtek; a békebeli Magyarország fénykorában: a milleniumi országos kiállítás idejében alkottatott az 1895:XXXV. és XXXVI. t.-c, mely a törvényes kamat mértékét 5 százalékban állapítja meg. E történeti visszapillantás terhes lehet a kamat-törvényhozásban jártas minden olvasóra: de szükségesnek láttam ennek tükrében vetni fel azt a kérdést: ha a Gondviselés rendeléséből a ma élő nemzedéknek néhány esztendő alatt kell végigélni azt, amihez koráb ban két nemzedék élete volt szükséges, fejlődött-e, megszilárdult-e a magyar közgazdaság 1923. év decembere óta máig oly mérvben, hogy a szabad kamatvétel rendszerétől viszsza lehetne térni az 1877: VIII. t.-c. és 1895:XXXV. t.-c. klasszikus állapotára: a milleniumi Magyarország 8 százalékos kamat-maximumára és a törvényes kamat 5 százalékára? És ha igen, indokolja-e ez a fejlő dés azt, hogy a jelen helyzet rózsaszínű szemüveggel szemlélt képe az elmúlt nehéz idők sötét viszonyainak megítélésére alkalmaztassék. Az 1923:XXXIX. t.-c. értelmezése tekintetében a leglényegesebb kérdésekben ellentétek vannak; kétségtelen a törvényjavaslat indokolása alapján azonban az, hogy a törvény intenciója a szerződési kamat-maximum megszüntetése és a késedelmi kamat uj rendszerének megalkotása volt. Teljesen logikátlan, sőt keresztülvihetetlen lett volna, ha a törvény a 8 százalékos szerződési kamatmaximum fentartása mellett késedelem esetére az e törvényben szabályozott magasabb kártérítést engedélyezte volna, mert a törvény 5. §-a szerint oly szerződési kikötés, amely a hitelezőnek az adós késedelme esetére alacsonyabb kártérítési összeget biztosit (szerződési késedelmi kamat) semmis, tehát a szerződéskötési szabadság el nem ismerése oda vezetne, hogy, ha a hitelező az 1923:XXXIX. t.-c.-ben meghatározottnál alacsonyabb késedelmi kamatot kötött ki, vagy a kamat mértékét egyáltalán nem határozta volna meg, járna az 1923:XXXIX. t.-c.-ben meghatározott magas kártérítési kamat, ellenben, ha a hitelező kellő gondossággal az 1877:VIII. t.-c. ben meghatározott 8 százaléknál magasabb kamatot kötött volna ki, ez esetben csak 8 százalékos kamat járna. Az 5. szakasz indokolásából ennek az egyébként is lehetetlen álláspontnak a tarthatatlansága kitűnik. Nem tévesztette e sorok irója szem elől azt, hogy különbség van szerződési kamat (lejáratig! és szerződési késedelmi kamat (lejárat után) között, de nyilvánvaló, hogy nem lehetett a törvényhozás intenciója a szerződő felek ke-