Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)
1926 / 2. szám - Biró- és ügyvédképzés
22 KERESKEDELMI JOG 2. sz. szellemi képességét követeli s kivánhatjuk-e még ezenfelül azt, hogy melléksludiumokban is egyformán járatos legyen? Ha meggondoljuk, hogy a kultúra haladásával az emberi ismeretek nemcsak terjedelemben, hanem főképpen mélység dolgában is fejlődnek s mindig jobban előtérbe nyomni a differenciálódás és speciálizálódás, nem lehet vitás, hogy a vizsgán, mely az összes jogi ismeretek óriási anyagát felöleli, csakis a szakszerű jogászi műveltség s jogászi gondolkodás után kutathatunk, mert ha ennél többet kivánunk s azt követeljük, hogy a jelölt az elmélyedő, sokszor szőrszálhasogatásig menő aprólékosságokat is tudja, egyrészt leheletlent kivánunk tőle, másrészt a vizsga eredményét a véletlentől teszszük függővé. Lehetetlent kivánunk, mert még a legképzettebb jogász sem tartja tudatában a legapróbb részletekel, hanem adandó alkalommal külön tanulmány tárgyává teszi azokat, másrészt ha a jelölttől, hogy ugy fejezzem ki magamat, mikroszkopikus ismereteket követelünk s a vizsga tárgyának egyetlen részére, vagy részének töredékére koncentráljuk a kérdezést, ha véletlenül azt a részt valamelyik szanatóriumban bemagolta s egyébként rendszeres ismerete nincs, leteszi a vizsgát; viszont ha azt a részletet nem ismeri, megbukik, habár van jogászi műveltsége s gondolkozása és a vizsga tárgyáról átlagos alapos ismerettel rendelkezik. Mint minden emberi ismeretnek és tevékenységnek, ugy a cenzor működésének is megvan a művészete s pszichológiája, ami aljban áll, hogy a kérdezés megfelelő technikájával megtudjuk azt, hogy az egész anyaggal foglalkozott-e a jelölt rendszeresen, ismeri-e az alapvető princípiumokat; van-e jogászi műveltsége, gondolkozása s érzéke. Tehát kerüljük a vizsgán a túlságos aprólékosságot s különösen ne szögezzük le magunkat egy részlethez a kérdezés alkalmával. Ha azt a részletei nem tudja a jelölt, menjünk át nyomban másra, hiszen minden tárgy ezer és ezer kérdést tár fel. A vizsgára szánt idő bőségesen elég arra, hogy változatos és gyors tempóban pergő kérdésekkel az igazán rutinirozolt cenzor napvilágra hozza azt, hogy elkészült-e a jelölt s viszont ad oculos demonstrálja, hogy nem üti meg a mértéket. Különösen kiemelek itt két részletet: az Írásbeli vizsgát s a melléktárgyakal. Ha szabad őszintén szólnom, egyikre sem helyezek súlyt. Az Írásbeli vizsga, mikor a jelölt mindenféle segédforrásokkal felszerelten oldja meg a feladatot, nem lehet mértékadó annak megállapításánál, hogy ismeretének raktára mit tartalmaz. Egyébként is az írásbeli csak a judicium, továbbá a formaérzék s technikai jártasság demonstrálására s nem a jogi ismeretek bizonyítására való. így vagyunk a melléktárgyakkal is. Ezek közül kétségtelenül nagyfontosságú a telekkönyv. Közjogunk azonban romokban hever, a háboruelőtti közjog nagyrészben a történelemé s a jövő közjogának csak főbb körvonalait látjuk; a közigazgatás s pénzügy pedig nagy erdő. nem tudja a jelölt, hogy melyik fát vágja ki abból. A bányajog csaknem elméleti értékű, mert bányáinkat Trianon zsarnoki műve elharácsolta tőlünk. Tehát a melléktárgyak nagy része s az Írásbeli igen alárendelt jelentőségű. Helyezzük a súlyt a főtárgyakra, ez igazán a jogi matéria, ezen dűl el a vizsga sorsa. Azt az időt, amit az írásbeli hosszas taglálására fecsérlünk, inkább a főtárgyakra fordítsuk. Ezt követeli a kérdezés helyes pszichológiája s logikája. Az elmondottak szem előtt tartása vezet el a célhoz s nem a teljes ülésnek az az elhatározása, hogy ezentúl szigorúak leszünk. Egyébként elméletileg igen szép elhatározás ez, csak az a baj, hogy illúzió az egész, olyan, mint a fata morgana, kevés benne a realitás. Ne tévesszük szem elől, hogy a szigorúság vagy enyheség individuális erkölcsi sajátosság. Azt a teljes ülés pillanatnyi elhatározásával nem lehet sem megszerezni, sem elveszteni; minden cenzor olyan szigorú, vagy olyan elnéző a vizsgán, amilyen az ő egyéni vérmérséklete, szokása, gondolkodása s egész világfelfogása, amit a bizottság alakuló közgyűlésének az az ünnepélyes elhatározása, hogy mostantól kezdve a jogászi színvonal érdekéljen szigornak leszünk, egy jottányit sem befolyásolja. Egyszerűen azért, mert pszihikai s erkölcsi egyéniségünk, gondolkozásunk s elhatározásunk nem akaratunk pillanatnyi fellobbanásának szülötte, hanem eredménye idegrendszerünk biokémiai szerkezetének és determináltságának. De ezenfelül más okok egész láncolata is beleszól a vizsga eredményébe. Ha lehetséges volna a bizottság mentalitását egy varázsütésre akként átalakítani, hogy minden cenzor a mai naptól kezdve drákói szigorral kezelje a vizsgát, ez egymagában mégsem vezetne "a kivánt eredményre, mert a jelölt ismereteinek megszerzése s tudásának értékelése nem függ kizárólag a cenzorok szigorúságától, hanem beleszól abba más konvencionális tényezők egész raja. II. Első helyen emlitem fel a gyakorlati előkészitő szolgálat hiányos voltát. Nem a törvényekben, nem is a jogszabályokban van itt a hiány. Ilyenekben nem szűkölködünk; hanem hiány v an a jóakaratban, az altruizmusban s a szociális érzésben. A jelöltet a legtöbb esetben csak mint munkaerőt nézzük a bíróságnál s ügyvédi pályán egyaránt; csak arra törekszünk, hogy minél több pensumot végeztessünk el vele s elfelejtjük, hogy a principális nemcsak dolgoz-