Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 9. szám - A beteg kényszeregyesség

9. sz. KERESKEDELMI JOG 157 meg, utána kárkamat jogszerűen nem igényelhető, a mikhez képest a fellebbezési bíróság az 1 877:VIII. t.-c. 4. §-ának első bekezdésére és az 1923:XXXIX. t.-c. 4. §-ának második bekezdésére utalással helyesen mondta ki, hogy 8%-nál magasabb kamat szerződési megállapodás ellenére sem Ítélhető meg. Valuta. 155. Különböző pénznemü követelések oly módon számitandók be egymásba, hogy az egymással szembekerülésük időpontjában volt árfolyam irányadóul vétele mellett vétetnek számba. (Kúria P. VII. 8154/1925. sz. a. 1926 május 20-án.) Indokok: A fellebbezési bíróság meg nem támadott döntése szerint a felperest az alperesnek átadott és ez által eladott bizományi áruk vételára cimén 2831.70 cseh K követelés illeti. Nem vitás a felek közt az sem, hogy az alperesnek 34.890 magyar K ellenkövetelése van a bizományi áruk el nem adott s a felperesnek visszaszolgálatott része után fizetett fuvar, vám, biztosítási és csomagolási költség fejében. A m. kir. Kúria feloldó végzése értelmében ezek a különböző pénznemü követelések oly módon számitandók be egymásba, hogy az egymással való szembekerülésük diőpontjában volt árfolyam irányadóul vétele mellett vétetnek számba, vagyis miután a feloldó végzésben elfoglalt jogi álláspont szerint az alperes valóságos cseh koronákat tartozik fizetni, az vizsgálandó, hogy az alperes ellenkövetelése mennyi cseh koronának felelt meg akkor, amikor esedékessé s igy beszámíthatóvá vált. A felek közt fennállott bizományi szerződés nem vitás tartalma szerint a bizományi árukat terhelő fuvar stb, költség az alperest terhelte, azok visszatérítését tehát ai bizományi viszony fennállása alatt a K. T. 377. §-a alapján sem követelhette, hanem azok megtérítéséhez való igénye csak akkor nyilt meg, amikor az árukat a bizományi viszony megszűntével a felperesnek visszaadta. Ezen az állásponton közönyösnek jelentkezik az a kérdés, vájjon az alperes ezeket a költségeket a bizományi viszony fennállása alatt mikor fizette ki. Mert ez csak akkor birna jelentőséggel, ha a felek közt olyan értelmű megállapodás jött volna létre, hogy az alperes által kifizetett költség felperes által nyomban a fizetés után megtérítendő, vagy ha a bizományi szerződés a felperes hibájából szűnt volna meg; ezekre nézve azonban sem ténymegállapítás, sem ennek meg nem állapítása miatt panasz nincs. Ezért alaptalan az a panasz, hogy a fellebbezési bíróság a fizetés időpontjára ajánlott bizonyítást mellőzte. Alaptalan az alperesnek az a, felülvizsgálati érvelése is, hogy az átszámítás tekintetében a költségek fizetésének időpontja azért is irányadó, mert ellenkező esetben a felperes az alperes rovására jogtalanul gazdagodnék. Ugyanis ezeknek a költségeknek a fizetésével az alperes részben tényleg felmerült kiadásokat téritett meg, részben pedig nem a felperesnek, hanem harmadik személyeknek fizetett olyan költségeket, amelyek az áru értékét nem emelték. A fellebbezési bíróság a feleknek a fellebbezési tárgyaláson tett egyező nyilatkozta alapján állapította meg, hogy az áruk visszaadása 1922. évi augusztus hóban történt. Az alperes ezt a tényállást azért támadja meg, mert az ítélet ugyanerre a körülményre nézve az alperesnek ezzel ellenkező előadására hivatkozik, imelyből kitüriőleg az alperes azt vitatta, hogy az átadás 1922. évi június hó 10. napján történt. Ez a támadás azonban azért alaptalan, mert a fellebbezési bíróság ítéletéből kitűnik, hogy az alperes ezt a kijelentést még az elsőbirói eljárás során tette, s ezzel nincs ellentétben a fellebbezési bíróságnak a tárgyalási jegyzőkönyvek és mellékleteik tartalma által meg nem cáfolt az a megállapítása, hogy a felek utóbb ettől eltérő egyező nyilatkozatot tettek. Eszerint az irányadó tényállás szerint tehát az alperes viszonkövetelése tulajdonkép csak 1922. évi augusztus hóban vált esedékessé, de mert a felperes hozzájárult ahhoz, hogy az alperes követelése az 1922. évi július hó 15. napján volt, tehát az alperesre kedvezőbb értékben számíttassák be, a fellebbezési bíróság a, feloldó végzésben kimondott jogi álláspontnak megfelelően döntött olykép, hogy az alperes ellenkövetelését 1922. évi július hó 15-iki értékben számította be s ezen az alapon marasztalta az alperest a felperesnek e részben összeg szerint nem vitás hátralékos cseh korona követelésében. Valorizáció. 150. A károkozó cselekmény jogellenessége nem zárja ki a méltányossági szempontok figyelembevételét és nem involválja feltétlenül a teljes kár megtérítését. (Kúria P. II. 2311/1926. sz. a. 1926 június 15-én.) Indokok: Az 1764/V./1914. sz. másodbirósági, majd az annak alapján hozott 40. P. 80469/1915/ 29. sz. első, 6. Rp. 4613/1921/33. sz. másod- és Rp. II. 1083/1923/41. sz. harmadbirósági Ítéletek megállapították alperesnek ama fényéből folyó kártérítési felelősségét, hogy felperesnek a M. E. fémipar rt.-nál bírt igazgatói állása elvesztését okozta, és ezért őt 18.405 K kártérítésben és ennek a kereset beadásától, 1909. évi november hó 24. napjától járó 5% kamatában marasztalták. E jogerős megállapítás folytán a jelen perben már nem perdöntő, vájjon alperesnek említett károkozó cselekménye melyik temészeti személy tényére vezethető vissza. Ezért a per sorsára nem bir' jelentőséggel alperesnek az a panasza, hogy a fellebbezési bíróság e ténykedést iratellenesen tulajdonította Taussig Tivadarnak, az alperes társaság volt elnökének, és hogy az iratok tartalma szerint a felperes állásának elvesztését maguk után vonó kijelentéseket nem az, hanem Veith Réla vezérigazgató tette. Felperes az előző perben jogerősen megítélt 18.405 K tőkének és kamatának átértékelését kérte, amely kérelme az előző perben perrendszerüleg már nem volt figyelembe vehető. Kétségtelen, hogy az előző perbeli kereset indításakor, 1909. évi november hó 24-én még nagy gazdasági értékkel bíró ez az összeg a per folyamán beállott pénzromlás következtében az 1924. évi április 10-én kelt Rp. II. 1083/1923/41. sz. hamadbirói ítélet meghozatala idejében már gazdaságilag számba nem vehető csekély értékre zsugorodott, és elvesztette azt a rendeltetését, hogy a felperesnek okozott kárért megfelelő megtérítést nyújtson. Felperesnek e kárösszeg átértékelésére irányuló kérelme tehát ebből az okból jogos. A valorizáció