Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)
1925 / 6. szám - Nyugdij-valorizáció
6. sz. KERESKEDELMI JOG 79 perek óriási tömegével halmoztassanak el és azokban elmerüljenek. Ebből a két szempontból indokolt valamely oly normativum felállítása, amelynek kereteiben az esetek átlagában a felek megnyugodhatnának és csak az azoktól eltérő esetekben kellene bírósághoz fordulniok. Természetesen elhibázott volna oly törvényhozási rendelkezés, mely az esetek átlagában a valorizációt kizárná, vagy a méltányosnál alacsonyabb mértékre korlátolná. Az ilven megoldás annyi elégületlenséget keltene és annyira sértené a jogalkalmazó biró lelkiismeretét, hogy az elérni kivánt cél megvalósítására alkalmatlan volna. Többféle megoldási módot lehet elképzelni, amely számol a munkaadók teherbírásával és bizonyos konkrétumokat nyújt kötelezettségeiknek előre való ismeretéhez. Az egyik egy nagy országos nyugdíjalap létesítése, az összes nyugdijalapok egyesítése és a nyugdíjigények egységesítése volna. Erről normális időkben talán lehetne beszélni; de ma, midőn a vállalatok teherbírása nagyon különböző, nyugdijalapjaik részben teljesen elenyészek, részben minimumra csökkentek, ez a megoldás a nyugdijasokra igen hátrányos volna, az elérni kivánt célt, a nyugdijasok helyzetének biztosítását egyáltalán nem szolgálná, hanem csak arra volna jó, hogy a nyugdijteher a munkaadók válláról levétessék és egy gyengén fundált uj hivatalra hárittassék. Nem hiszem, hogy ennek a megoldási módnak a komoly munkaadók körében hívei volnának. Elképzelhető még kétféle elvi megoldás: az egyik, hogy a valorizáció alapja a vállalatnak a felértékelt mérlegből kitűnő teherbiróképessége legyen; a másik, hogy egy normál valorizácionális kulcs állapíttassák meg, amelynek alapján kiszámított összeg per nélkül is kifizetendő; a vállalat — esetleg egy, e célból alakított szakbiróság előtt bizonyíthassa, hogy vagyoni helyzete ilyen százalékos valorizációt sem bir él; viszont a nyugdíjas is bizonyíthassa a vállalat nagyobb teherbiróképességét és azt, hogy személyes körülményeinél fogva rá nézve a normál skálánál magasabb nyugdíj megállapítása volna méltányos. A vállalatoknak az a kívánsága, hogy a valorizáció maximális százaléka állapittassék meg és ezen felül a nyugdíj átértékelése tilos legyen. Ezt igazságtalannak tartom, mert ha a vállalat elbírja a'l00%-os valorizálást és a nyugdíjas arra rászorul: nincs semmi alapja annak, hogy a munkaadó részesüljön a nyugdíjas rovására kedvezményben. Az is eldöntendő kérdés, mi legyen a munkaadó teherbiróképességének megítélésénél irányadó? Mai konkrét vagyoni helyzete-e, avagy az az arány, melyben jelenlegi vagyona a háboruelőíti vagyonához áll, vagyis miként tudta háboruelőtti vagyonát átmenteni. Nézetem szerint az volna az igazságos megoldás, ha vizsgálat tárgyává tétetnék a vállalat jelenlegi valóságos vagyona és jövedelme, másrészt az összes nyugdíjigényeknek a vállalat összvagyonához, jövedelméhez és egyéb kötelezettségeihez való aránya. A felértékelt mérlegből kitűnő az a tény, hogy a vállalat békevagyonát milyen százalékában tudta megmenteni, nem volna igazságos alap, ha figyelembe vesszük, hogy a megmentett vagyon is igen nagy lehet, különösen azzal szemben, amit más vállalatok meg tudnak tartani, hogy a nyugdijasok száma esetleg kisebb lehet és a létminimum biztosítására jobban rászorulhatnak, mint a nagy vagyoni erejű vállalat a méltányosságon túlmenő oltalomra. Hogy a felállítandó normál-valorizációs skála egyenlő legyen-e mindenrendü tisztviselőre, vagy a fizetés nagysága szerint degresszív legyen-e, célszerűségi kérdés; mellette szól, hogy ily módon könnyebb a kisebb fizetésű tisztviselők számára a létminimumnak megfelelő nagyobb nyugdijat biztosítani, de ellene szól az, hogy a nagyobb fizetésű és igy fontosabb munkakört betöltött' tisztviselők rosszabb helyzetbe juttatása a méltányossággal ellenkeznék, azonkívül a pereket is megszaporítaná. Minő alapon számittassék a nyugdíj: a törzsfizetés aranyérléke, avagy az élvezett utolsó össziíletmények papírkorona értéke alapján? Szakértők azt mondják, hogy a két számítási mód körülbelül ugyanazt az eredményt adja. Meg kell azonban jegyeznem, hogy itt különbség teendő, a régi, 1914 előtti nyugdíjasok között, kiknek nyugdíjazása a teljes aranvértékü korona alapján történt és a háború óta nyugdíjazottak között, kiknek törzsfizetése is a romló koronának megfelelően emeltetett. Erre nézve a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete javaslatának is megfelelő igen érdekes és plauzibilis megoldási módot fogadott el a budapesti központi járásbíróság egyik bírája, aki a háborús törzsfizetésemeléseket az emelés időpontjának árfolyama alapján aranyértékre számította át és ekként a nyugdíj kiszámításának alapjául szolgáló illetményeket közös nevezőre hozta. Az alkalmazottak érdekképviseletei, igy különösen a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete memoranduma a már ismertetett kérdéseken kívül több, sok tekintetben megszívlelendő kívánságot támaszt. így: 1. hogy a nyugdíjas a valorizált nyugdíjra az ő vagyoni, vagy kereseti körülményeitől függetlenül tarthasson igényt. Indokolja ezt azzal, hogy a szerzett jogoktól való megfősz.