Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 4. szám - A felügyelő-bizottságok átszervezése

4. sz. KERESKEDELMI JOG 53 biztosító-társaságokra vonatkozólag meghonosítottak, kellő óvatossággal és az elérni kívánt célnak megfelelő módosításokkal alkalmazva, — igen jó szolgálatokat tenne. Itt különösen azok a vállalatok lebegnek szemeim előtt, melyeknek papírjai tőzsdei forgalom tárgyát képezik, melyeknek szélesebb publicitása mellett indokoltnak látom, hogy elszámolásaikat ne ,,in sieh" végezzék el, hanem közhitelű funkcionárius igénybevételével illetve közbenjöttével. A kötelező revízióban látom a lehetőségét annak, hogy a kisebbség védelemben részesüljön a többséggel szemben akkor, amikor ez utóbbi jogaival a kisebbség rovására visszaél. Tisztában vagyok ugyan azzal, hogy nincs oly panacea, mely a visszaéléseket gyökerükben lehetetlenné tenné. Mert nem szabad magunkat áltatnunk afelől, hogy amint a parlamentben, a községi képviseletnél vagy a bíróság ítélkezésében, ugy a részvénytársaságnál is a többség dominál és annak kell történnie, amit a többség határoz. Ennek a többségi akaratnak azonban csak addig van igénye feltétlen érvényesülésre, míg nem sérti visszaélésszerűen vagy a jó erkölcsökbe ütköző célzattal mások jogos érdekeit. Ha konfliktus támad a kisebbség és többség között, ebben a kérdésben kell a bíróságnak határozni. Tudjuk azonban, hogy adott esetben a döntés nagyon nehéz. A vállalat ügyei az igazgatóság néhány tagjának, az u. n. ügyvezetőségnek kezében futának össze, ők visszaverik könnyedén a támadásokat. Ha a kisebbség amiatt panaszkodik, hogy az uj kibocsátásnál elvonták a részvényeket, erre az a válasz, hogy a vállalatnak fontos üzleti érdeke szükségessé tette, sőt egyenesen megkövetelte, hogy az átvevő csoporttal szoros üzleti kapcsolat létesíttessék. Ha a részvényes az osztalék-politikát kifogásolja, erre a felelet az, hogy az igazgatóság csupán az üzleti előrelátás követelményének kiván a tartalékolással eleget tenni. A Kúria legutóbb hozott, sokat vitatott ítéletében, amidőn a kisebbség egy részvényelvonási határozatot abból az indokból támadott meg, hogy a részvények tőzsdei árfolyamon alul engedtettek át az átvevő csoportnak — arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez aggályos tranzakcióval szemben az igazgatóság konkrét tényekkel és bizonyítékokkal tartozik kimutatni annak a társaságra előnyös voltát. Jóllehet ezt az állásfoglalást jelentős vívmánynak tekintem és meg vagyok arról győződve, hogy üdvös konzekvenciái nem fognak elmaradni, mégsem elégít ki teljesen. Tudjuk, hogy nagy vállalatoknál oly szövevényes érdekek lappanghatnak a háttérben, hogy azokba csak annak lehet betekintése, aki a vállalat ügyeivel állandóan foglalkozik és a legaprólékosabb i részletkérdésekben is tájékozva van. Távol áll tőlem, hogy bárkit is meggyanúsítsak, azonban nem látok lehetetlent abban, hogy a bíróság vagy maguk a részvényesek e konkrét előnyök megítélésében tévedésbe ejtessenek, mert ezidőszerint nincs a részvénytársaság alkotmányában oly szerv, mely az egymással harcban álló pártok felett állva, teljes ügyismerettel felruházva, megnyugvást keltő arbitrium leadására perrendszerüleg nem bizonyítható kérdésekben alkalmasnak mutatkoznék. Az elmondottakból arra konkludálok, hogy a többségi túlkapások megelőzése és orvoslása mellőzhetetlenné teszik, hogy a vállalatok ügyvitelébe egy ellenőrző szervnek állandóan betekintése legyen. Emellett a felügyelő-bizottság tovább létezhetnek, az uj szervnek azonban éppen az adná meg a jelentőségét, hogy a vállalattól független és hogy nagyjából mindazon jogosítványokkal felruháztattassék, amit a törvény a felügyelőbizottságnak biztosított. SZEMLE. Mozaik a magánjogi birói gyakorlatból. Dr. Szladits Károly, a Pázmány-egyetem kiváló magánjogi tanára a magyar jogász közönség kedvencei közé tartozik. Ha ö mozaikot hirdet a gyakorlatból, akkor tudjuk, hogy nem egy száraz ismertetést, hanem egy csillogó mozaikot kapunk, melyből azonban, akár a Szt. Márk templom mozaikjából, az alkotó művész képe élesen domborodik ki. Szladits a Budapesti Ügyvédi Körben tartott zsúfolt terem előtt felolvasást. A Kúria legújabb jogegységi döntvényének kritikai ismertetésével kezdte, mely az ingatlan vételi ügylet kellékei körüli vitát azzal fejezte be, hogy kimondta, miszerint az okirathoz elégséges, ha abban az ingatlan megnevezése s a vételár benfoglaltatik. Felolvasásának legérdekesebb része a valorizáció kérdése volt. Mint magánjogász természetesen főleg a magánjogi ügyletekkel (köteles rész. jelzálog stb.) foglalkozott, de ami mindnyájunkat érdekelt, azok a szempontok voltak, melyek a valorizáció gyökerére mutattak rá s melyek pár találó mondattal a valorizáció problémáját megvilágították. Felolvasó kutatja, hogy mi tulajdonképpen a valorizáció alapja. Jogalap nélküli gazdagodás? Nem. Gazdasági gazdagodás a másik rovására? Ez már közelebb áll. ő csak azt látja, hogy a törvényben nem találunk kádenciát ez esetre («kritikai hézasr» van a törvényben!), úgyhogy a bíró a jus civile-t nem tudja alkalmazni, a p^aetori joghoz kénytelen folyamodni. «A valorizáció nem más mint a biró viaskodása a valutaioa (K^rme-Krone) iaazsáqtalar>sáaaival.» Hogy minő fejlődési irány várható a valorizáció gyakorlatában, azt felolvasótól sem hallottuk (s igv dr. Blau György szemrehánvása neki is szól!), ellenben, hogy nld. a jelzálogfartnzások felértékelése hiVonvos foki<r fitt a német 15%-os felértékelésre aíludált) szükséa-es volna, azt a jelenvolt kodifikátoroknak hallani alkalmuk volt.