Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 3. szám - Részvényjogi gyakorlatunk 1924-ben

3. sz. KERESKEDELMI JOG 43 rizációnak helye van akkor, ha az adóst az esedékessé vált követelés megfizetése körül a puszta fizetési késedelmen túlmenő vétkesség terheli; pl. a perben nyilván alaptalan védekezés; a védekezési joggal való visszaélés, az összes jogorvoslatok sikertelen igénybevételével a per befejezése és a hitelező jogos követeléséhez jutásában való szándékos késleltetés stb. Eldöntendő kérdés tehát az, hogy alkalmazható-e a fent idézett anyagjogi szabály akkor, amidőn a követelés már jogerőssé vált birói ítélettel meg van ítélve? A valorizációnak fennebb kiemelt feltételeihez képest oly esetben, amidőn az adósnak azon jogellenes magatartása, amely a birói gyakorlat szerint alapot nyújt a valorizációra, jogerős elmarasztalása után folytatódik azáltal, hogy az adós tartozását meg nem fizeti, türi azt, hogy ellene a hitelező végrehajtást vezet, a követelésnek végrehajtás utján való behajtását is megakadályozza: akkor nincsen törvényszerű akadálya annak, hogy az adós ezen vétkessége alapján a követelés utólagosan valorizáltassék, ha a hitelező erre irányuló igényét illetően jogfenntartással élt követelésének az adós részéről egészbeni vagy részbeni kifizetésekor. Eosztkamat és valorizáció. 37. Akár egymagában valorizációnak, akár ugyancsak egymagában kosztkamatnak kikötése érvényes; mindkettőnek együttes kikötése jogi oltalomra nem tarthat számot. (Kúria P. VII. 3292/1924. sz. a. 1925. jan. 28.), A valorizáció iránti szerződéses kikötés nem valamely indokolatlan nyerészkedés elérését, hanem csak a már meglevő készpénzvagyon, illetőleg fennálló pénzkövetelés értékének a korona értékcsökkenésével szemben való megóvását s igy a hitelező gazdasági egyensúlyának lehető biztosítását célozza, tehát jogos magánérdek megvédésére irányul. Ezért a valorizáció elve a birói gyakorlat által — megfelelő esetekben szerződéses kikötés hiányában is — elismerést nyert. — Az utóbbi évek gazdasági és pénzügyi viszonyai mellett, különösen az 1923. év folyamán kifejlődött, u. n. kosztkamat-fizetésre vonatkozó szokás más alakban ugyan, de lényegileg ugyanazt a célt szolgálja, mint az imént előadottak szerint a valorizáció és ezért az — eziránti szerződéses megállapodás lé: tezése esetében — általánosan elismert szokássá vált, amiért is a valorizációhoz hasonlóan a szerződéses megállapodással kikötött kosztkamat iránti igény is jogi oltalomban részesítendő, — mert a kosztkamat iránti kikötés is legtöbbnyire nagyrészt a pénzkövetelés értékében a koronaromlás folytán előállott veszteségnek a kosztkamatösszegekkel való kipótlását, tehát szintén jogos magánérdek megvédését célozta. — Akár egymagában a valorizációnak, akár ugyancsak egymagában a kosztkamatnak kikötése ezek szerint sem a jó erkölcsökbe, sem jogszabályba nem ütközik s igy birói uton is érvényesíthető. — Mindkettőnek, vagyis ugy a követelés valorizációjának, mint a valorizálás folytán előálló értékösszeg után kosztkamatnak együttes kikötése azonban már más megítélés alá vonandó, mert ez a hitelező részéről, meglevő vagyona értékének a valorizáció által való biztosításán felül még a kosztkamatban meghatározott aránytalan nyereség elérésére irányuló célzatot foglalja magában, — a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között nagy aránytalanságot eredményezhet és a hitelezőre nézve aránytalan vagyoni előnnyel, az adósra nézve pedig aránytalan vagyoni hátránnyal járhat. — Ez okból a valorizációnak és a valorizált összeg után kosztkamatnak együttes kikötése jogi oltalomra már nem tarthat számot s igy mind a kettő együttesen bírói uton nem érvényesíthető. — Ezek szerint a fellebbezési bíróságnak ez irányban elfoglalt jogi álláspontja helyes s igy nem ütközik az anyagi jogba az a döntése, amellyel a marasztalási összeg meghatározásánál csak a kölcsönadott tőke valorizált értékösszegét és ezen értékösszeg után nem a kikötött kosztkamatot, hanem csak a szóban forgó időre törvény szerint megítélhető évi 6% kamatot vette irányadóul. Ezért alaptalan a felperes által, a felek szerződési szabadságára való hivatkozással, az A és B/a. okiratokban foglalt szerződéses megállapodásnak figyelmen kívül hagyása miatt, anyagjogi szabály megsértése cimén emelt panasznak az a része, amelyben a követelés valorizált értékén felül a kikötött kosztkamatnak is meg nem Ítélését sérelmezi. Yalorizáció-csődben. 38. A csődtömegbe bejelentett, majd bíróilag valódinak megállapított csődkövetelésnek a csődvagyon értékemelkedése folytán való valorizációja iránti igény nem peres eljárás, hanem a csődvagyon mikénti felosztásának tárgyát képezi. (Kúria P. VII. 3163/1924. sz. a. 1925. január 8.). A fellebbezési bíróság a Pp. 180. §-ának 2-ik pontjában meghatározott pergátló körülményt állapított meg, azon a jogi állásponton, hogy ezt a pert más hatósági eljárásnak, nevezetesen a Cs. T. 126. és következő szakaszaiban előirt eljárásnak, a fennforgó esetben különösen pótbejelentési és felszámolási eljárásnak kell megelőznie és felperes csak ezen eljárás lefolytatása után fordulhat a Cs. T. 145. §-ában szabályozott külön per utján ezen perbeli igényének az érvényesítése végett a perbírósághoz. A fellebbezési bíróságnak ez az álláspontja nem helytálló. Mert felperes, amint ez nem vitás, az ő követelését a csődeljárásban már a bejelentési határidő alatt bejelentette és bejelentett követelésének a csődtömeggondnok által el nem ismert része birói ítélettel már valódinak meg van állapítva. Igy a felperes ujabb bejelentésre nem szorítható, — erre szükség sincsen, mert a fennforgó esetben nem a felperes követelésének fennvagy fenn nem állásáról, hanem arról van szó, vájjon felperes a csődnyitás óta bekövetkezett változások, érték-eltolódások következtében igényelheti-e bejelentett és már megállapított követelésének a csődtömeg értékemelkedése arányában való valorizálását. Ez pedig a csődvagyon mikénti felosztását és azt a kérdést érinti, hogy a felosztandó s a korona időközi értékcsökkenéséhez viszonyítva jelentékenyen nagyobb értéket képviselő csődvagyonból mekkora összeg jut a csődhitelezőknek. Ennek az eldöntése pedig egyáltalán nem tartozik polgári perutra, hanem a Cs. T. 182. és következő szakaszaiban szabályozott külön csődeljárásra van fenntartva. Ezek szerint nem ugyan a Pp. 180. §-ának