Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 2. szám - A valorizációs gyakorlat túlhajtásai

28 KERESKEDELMI JOG 2. sz. paritásos alapon való átszámítás azért sem megfelelő, mivel a vétel megkötésekor a papirmárkának nagyobb volt a vásárló ereje, mint amennyi az aranymárkára való átszámítás szerint kitűnik. — A német Reichsgericht a panaszt elutasította, s igen figyelemreméltó, mert elvi jelentőségű indokolást fűzött az ítélethez. — A VI. tanács ugyanis, mely ez ítéletet hozta, nem helyesli az I. tanácsnak azt az elvi álláspontját, mely nagybani árueladásoknál nem a megélhetési táblázatot (indexet), hanem a szerződéses teljesítési nap piaci árát veszi alapul. A VI. tanács azt az elvet hangoztatja, hogy a vételár valorizációja (Aufwertungja) semmiesetre sem lehet magasabb, mint a tulajdonképpeni pénzelértéktelenedés teljes kiegyenlitése. A pénzelértéktelenedés azonban nem egyjelentőségü a pénz megváltozott vásárló erejével. A pénz vásárló erejét ugyan befolyásolja a pénz elértéktelenedése, a pénz árfolyamának csökkenése, azonban a drágulást ettől függetlenül más tényezők is előidézhetik, mint például nyersanyaghiány, béremelések, drága hitel, magas fuvartételek stb. Ha az áru megdrágul, nem lehet ugyanannyi és ugyanolyan árut ugyanannyi pénzért kapni. Pénzelértéktelenedés és drágulás tehát az Aufwertung szempontjából szigorúan elhatárolandók. Az Aufwertimgnál csupán a pénzelértéktelenedése vehető figyelembe. — Az árváltozás sem az eladó előnyére, sem hátrányára nem jöhet számba; ebben van éppen a rizikó minden vételi ügyletnél. — A pénzelértéktelenedés kifejezésre jut a márka árfolyamában; mely ugyan nem mindig felel meg a márka tényleges belső értékének, mivel gyakran sekuláció folyik a márkában; azonban ez az árfolyam eltérés még sem oly lényeges, hogy a márka árfolyama ne lehetne a valorizáció zsinórmértéke. Ha tehát a fellebbezési bíróság ezt vette alapul, ugv ezzel a valorizáció legmagasabb mértékét alkalmazta. (Urt. VI. 198/24. v. 7. Nov. 1924. D. J. Z. 1925. 1. sz. 106. old.). sz. I. Valorizációs eseiek a német bírói gyakorlatból, i 1. A vasút által fizetendő kártérítés valorizálandó, még pedig a vasút késedelmétől kezdve aranymárkákra átszámítva. Az ezt megelőzően beállott márkaromlás következményeit a felek egyaránt — fele-felerészben — tartoznak viselni, mivel ez olyan jelenség, amely az egész népet sújtja. (Stuttgarti OLG. 1924 június 16.) 2. A vételár valorizált összegben való megfizetését a késedelmes eladó is követelheti. r(RG. 1924 július 8. — Ugyanígy Hamburgi OLG. döntése, 1. e. i. 1. számunkban.) 3. Alperes köteles ugyan tartozását valorizáltan megfizetni, ámde nem oly mértékben, amilyen mértékben a pénz vásárlóereje csökkent. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják — mondja az ítélet indokolása —, hogy Németországban egy bizonyos márka-összeget rendes körülmények (normális üzletvezetés, megfelelő gondosság) között nem lehetett értékében megtartani; tehát, mint általában a felértékelésnél, mindkét fél helyzetére figyelmet kell fordítani. (RG. 1924 március 12.) Az I. és 3. alatt közölt határozatok példái a valorizáció terén való méltányos kármegosztás elvének, amely nálunk is mindinkább tért hódit, igy különösen a Kúria VI. tanácsának ítélkezésében. (F. B.) 1 A Juristische Blatter m. é, 23—24. és e. i. 1—2. számából. HAZAI JOGGYAKORLAT. Valuta. 22. Kereskedelmi szokás az, hogy külföldről való szállítmányozás esetén az átvevő a külföldön felmerült szállifmányozási költséget a külföldi pénz nemében tartozik megtériteni. (Kúria P. VII. 2480/1924. sz. a. 1924. nov. 24-én.) 23. In Integrum restitutio esetén idegen valuta megitélése a K. T. 326. §. 2. bek. előfeltételei nélkül. (Kúria P. VII. 2169/1924 sz. a. 1924 dec. 16-án.) Indokok: A meg nem támadott tényállás szerint a peres felek a közöttük 1921. év március havában létesült vételügylettől, arra az egy vagon árura vonatkozóan, amelynek vételárát a felperes az alperestől jelen keresettel visszaköveteli, 1922. évi szeptember hó 20-án közös megegyezéssel elállottak. Emez elállás folytán az eredeti állapotba való visszahelyezésnek van helye, az alperes tehát mint eladó köteles visszaszolgáltatni a felperesnek azt a vételári összeget, amelyet attól a kérdéses vagon áruért kapott. A megállapított, nem vitás tényállás szerint az alperes ennek az árunak vételára fejében a felperestől a központi hitelbank utján 8550 effektív cseh koronát vett fel. Ezt a valóságos cseh koronaösszeget tartozik tehát a felperesnek az ügylet megszűnte következtében visszafizetni. Alaptalan alperesnek az a védekezése, hogy a felperesnek a K. T. 326. §-ának 2. bekezdése értelmében abból az okból, mert a cseh korona a teljesítés helyén, Budapesten forgalomban nincs, nem lehet jogos igénye máshoz, mint a cseh koronának a lejárat napján jegyzett árfolyama szerint átszámított magyar koronaösszeg megfizetésére, mert a fizetés a fizetésnek nem teljesítésként, hanem az előbbi állapot visszaállítása céljából kell történnie, ez pedig csak azzal valósitható meg, ha alperes azt adja vissza a felperesnek, amit attól kapott. Ugyeanez okokból van kizárva az is, hogy a cseh korona árfolyamának emelkedése folytán alperes előnyére a gazdasági lehetetlenülés szabályai alkalmaztassanak. Nem tagadhatja meg alperes a vételár fejében kapott valóságos koronaösszeg visszafizetését abból az okból sem, hogy a felperes annak a pénzintézetnek, amely az ő megbízásából a meghitelezést adta s alperesnek a vételárt kifizette, nem cseh, hanem magyar koronával fizetett, mert a peres felek egymásközti viszonyában teljesen közömbös az, hogy felperes az általa az alperesnek vételár fejében kifizetett összeget mily módon szerezte meg. A 950/1923. M. E. számú rendelet pedig a vitás jogkérdés elbírálásánál alkalmazást nem nyerhet, mert ez a rendelet az aranyban vagy külföldi arányértékben (belföldi vagy külföldi aranyérmékben) teljesítendő fizetésekről intézkedik. 24. Nincs oly jogszabály, mely kimondaná, hogy a valorizáció kezdőpontjául az a nap tekintendő, amelyen az előterjesztetett. (Kúria P. IV. 1627/1924. sz. a. 1924. nov. 19-én.)