Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 2. szám - A bizományos, az ügynök, az alkusz. [1. r.]

2j B& A bizományos, az ügynök, az alkusz.1 Irta: Dr. Kende Ernő ügyvéd, a budapesti áru- és értéktőzsde jogügyi titkára. 1. «Der Drang des Lebens hat das Recht mit seinen AnstaJten hervorgetrieben und unterhált dasselbe in unausgesetzter áusserer Wirklichkeit.» Iheringnek ez a modása jut eszembe, midőn végiggondolom azoknak a jogintézményeknek a fejlődését, melyekről szólni kívánok és ha nem is tudom helyeselni az előbbi gondolatba kapcsolódó iheringi tételt, hogy a jogfejlődés története kizárólag valamely nép jellemétől, műveltségétől, anyagi körülményeitől, sorsától függ és hogy az ezeket a tényezőket meghatározó történelmi hatalmasságok mellett az emberi elme közreműködése semmivé sorvad össze, ha nem elégszik meg avval, hogy megmaradjon e folyamatoknak szerény eszközéül és ehelyett alkotásokra törekszik, — e tanítás ellen a bennünk élő individualista felfogás lázong, — el kell ismerni a jogi és gazdasági élet közötti kapcsolatban a «differentiation» törvényének működését: a meglétét annak a folyamatnak, amely azt mutatja, hogy a különböző életműködésekre mindig különböző szerkezetek támadnak. A differentiation-nek igen szemléltető példáját adja a történelmi kialakulása annak, hogy miként, mily fokozatokban van helye aj jogügyletek kötésénél oly harmadik személyek szereplésének, kik a közvetlen jogositott-kötelezettek mellett, vagy helyett végeznek valami tényleges, vagy jogi cselekményt. A történeti visszapillantás nem mindig csak professzoroskodó nagyképűség, gyakran kitűnő megkönnyitő eszköze a fogalmak szükséges elhatárolásának és útmutató a helyes továbbfejlesztés irányában. 2. A római ius civile korában a rabszolga és a nem önjogu személyemig egyfelől nem rendelkezett vagyonjoggal, tehát, amit szerzett a dominusnak, a páter familiasnak szerzi, másfelől commerciuma korlátozva nem, volt civiliter tehát kötelezhette magát, de csak önmagát kötelező szerződéseket létesíthetett. Minthogy a rabszolga csak naturális obligatioval felelt, a nem önjogu ellen pedig csak akkor lehetett eljárni, ha sui juris lett, a forgalmi élet a praetortól kivívta azt a jogszabályt, hogy a harmadik szerződő fél a dominus, illetve a páter familias ellen is felléphetett, ha a rabszolga, vagy a nem önjogu személy ennek megbízásából létesített ügyletet. (Actiones adiectitiae qualitatis.) A gazda vagy apa felelősségéhez eleinte külön határozott kijelentés, úgynevezett iussus volt szükséges; később általános iussus is ugyanezt az eredményt biztosította, előbb a hajóüzlet tulajdonosával szemben, aki fiát vagy rabszolgáját tette meg * Felolvasta''a szerző a Civiljogászok Vitatársaságímak 1925. ővi január fió 21-iki összejövetelén. hajóskapitánynak (magister navis), majd minden kereskedelmi vállalkozóval szemben, aki fiát vagy rabszolgáját üzletének élére állította. Az üzletvezető volt az institor. Idővel kereseti joga volt a harmadik szerződő félnek a tulajdonossal szemben akkor is, ha az institor nem volt annak fia, vagy rabszolgája. Sőt az actio quasi institoria érvényesíthető volt az egyszeri megbízóval szemben is1 Az institor, illetve quasi institor az általa kötött ügyletből közvetlenül lett jogosítva és kötelezve, de rajta kívül a meghatalmazó is egyetemlegesen felel. A római jogi intézménynek ez a jellegzetes tulajdonsága. A forgalmi élet diktálta szükségszerűség tehát a jus civile idejében is megteremtette azokat az intézményeket, amelyeket a differenciált gazdasági életműködés megkövetelt. Az institor és a quasi institor szerepe nagyjában megfelel a modern jogok kereskedelmi meghatalmazottjainak és annak, amit ma ügyletkötésre megbízott ügynöknek nevezünk. Az egyébként annyira fejlődésképes római jogban ennek az intézménynek gyorsabb irányú és tisztázottabb kialakulását az gátolta, hogy a római gazdasági szükségleteket kielégítette egy másik intézmény. A római jognak úgynevezett szükségszerű képviseletére gondolok. Ez persze szoros összefüggésben volt ismét önmagával a római gazdasági kendszerrel. A római páter familias, a dominus üzleteit fiával, rabszolgáival bonyolította le; önjoguak igénybevételére csak a legritkább esetben került sor. Viszont minden, amit a páter familias, a dominus hatalma alatt álló egyén szérez, azt annak részére szerzi. Necessitatae juris következik be ez a hatás. A gazdasági szükséglethez simuló ez a jogintézmény az igényeket kezdetben teljesen ki is egyenlítette, míg nem következett be a fent vázolt fejlődés. — 3. A középkorban, különösen a vásári kereskedelemben vált szükségessé az, hogy a léte' sitett ügyleteket hiteles méltón igazolják. Igazolásra azokat a közvetítőket használták fel, akik az idegen helyről érkező kereskedőknek a vásár helyén az ügyletek kötésénél kezére jártak, közvetítették az üzletkötéseket. Ezek a közvetítő alkuszok azonban többnyire nem voltak megbízható emberek; túlnyomórészt a tönkrement kereskedők soraiból kerültek ki. Természetes volt az is, hogy érdekeltségüknél fogva tanúvallomásuk a megkötött ügyletek tekintetében legalább is gyanús volt. A kereskedelem azonban már megszokta az alkuszok által való bizonyítást, ezért módot kellett ta3 Institor appellatus est ex eo, quod tiegotio gerendo instet, nec multum facit, tabernae sit praepositus an cuilibet alii negotiatióni, cf. 1. 5 pr. § 1 ; 1. 18, 19 § 1 1. 20 ood. 1. 7. D. 14, 5. Servus iüstitor vendendarum mercium, dominicae mercis 1. 19 § 3 D. 5., 1. 1. 37 § 1 D. 26. 7. Institores eorum, qui cauponam vol stapulam exereent, 1 § 5 D. 4, 9.1.13 pr, 15 pr. D. 33, 7.