Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 11. szám - Glosszák a valorizációs javaslat érdeméhez

156 KERESKEDELMI JOG 11. sz. jogosultat nem a jelen törvény életbelépése előtt birói Ítélettel meghatározott magasabb járandóság, hanem az arányszám értelmében megállapított járandóság illeti meg. Helyesen mutatott rá Gallia Béla kúriai biró már emiitett felszólalásában arra, hogy példátlan a mi törvényhozásunkban az, hogy a birói Ítélet alaki és anyagi jogereje az egyik fél egyoldalú nyilatkozata által megdöntessék. A javaslat ezen rendelkezésének súlyát növeli az, hogy az indokolás szerint (36. oldal) az arányszámot maga a vállalat állapit ja meg, tehát a mindkét fél meghallgatása után hozott birói ítélet jogerejét a kötelezett fél egyoldalú megállapítása semmisiti meg. A javaslat itt annyira megy a vállalatok iránti egyoldalú favor leplezetlen érvényesítésében, hogy arra az esetre, hogy a már meghozott jogerős birói ítélet történetesen alacsonyabb összegben állapította volna meg a nyugdijjárandóságot, mint aminőt a vállalat által megállapított arányszám eredményezne, ebben az esetben viszont a nyugdíjasra nézve kedvezőtlenebb ítéletet hatályában tartja, ő rá a vállalat által megállapított kedvezőbb arányszám nem irányadó. Valóban bámulnom kell azt a törvényhozói logikát, amely a jogerős ítélettel szemben a vállalat egyoldalú megállapításától függő arányszámot fogadja el akkor, amikor ez az arányszám a vállalatra kedvező: nem tulajdonit jelentőséget az arányszámnak akkor, amikor abban a vállalatnak az a beismerése foglaltatik, hogy vagyoni helyzete kedvezőbb, mint aminőnek a jogerős birói ítélet tartotta. Abból, hogy a javaslat a vállalat által megállapított arányszám megtámadását csak a közzétételtől számított 3 hónap alatt engedi meg, következik, hogy a vállalat vagyoni helyzetének későbbi javulása és ennek a javult vagyoni helyzetnek későbbi manifesztálása a nyugdijjárandóságok összegére nézve többé befolyása nincs. A javaslat tehát a vállalatoktól csak azt kívánja meg, hogy az aranymérlegrendelet szerinti kezdő mérlegben saját vagyonát bőségesen látens tartalékba helyezze. Azt a csekély áldozatot, amelyet ezzel a vállalat a saját hitelképességének terhére hoz, csakhamar kiküszöbölheti az első zárómérleggel és a következő mérlegekkel; ezek alapján a nyugdíjas az ő járandóságainak a felemelését már nem kívánhatja, életfogytiglan a kezdőmérleg arányszáma szerinti nyugdijjárandóságra van elitélve. Hiányzik a javaslatból minden intézkedés arról, hogy az igen nagyszámú folyamatban lévő, ítélettel még el nem döntött nyugdijperrel mi történjék. A javaslatnak a magánalkalmazottak nyugdijjárandóságára vonatkozó fejezete nem egyes hiányokat mutat fel, ez a fejezet alapjában igazságtalan, egyoldalú és méltánytalan. Az ország jogászi közvéleménye követelheti azt, hogy a magánalkalmazottak nyugdíjigényeiről a jogállam attribútumainak megfelelő alaki és anyagi jogszabályok létesíttessenek. Ennek a követelménynek a törvényjavaslat rendelkezései egyáltalában nem felelnek meg. E lapok vendégszeretetével nem élhetek vissza és igy már is hosszura nyúlt bírálatomat positiv javaslatokkal nem egészíthetem ki. Csak két mellőzhetetlen elvnek hangsúlyozására szorítkozom. Anyagi tekintetben követelni kell egy olyan méltányos középmértéket, amely a vállalat egyoldalú megállapításától független és amely eléri az állami tisztviselők nyugdijának átlagos mértékét, mert hiszen alig van az országban magánvállalat, amely súlyosabb megpróbáltatást szenvedett a háború és az ország fedarabolása folytán, mint az állam.. Alaki szempontból követelni kell egy szakbiróság felállítását, amely előtt a felek bizonyítékaikat teljes szabadsággal, korlátozások nélkül terjeszthetik elő és észrevételeiket a szakértői véleményre annak ismeretében megtehetik. V Glosszák a valorizációs javaslat érdeméhez. Irta: Dr. Blau György ügyvéd. Hosszabban, de kifejezőbben ez lehetne a javaslat cime: „Egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről, mások átértékelésének kizárásáról." Mert a javaslat súlya inkább az utóbbin van. Ha a legfőbb pontokat nézi az ember, a szöveg nagyban-egészben fedi a mai jogállapotot: amit ma is valorizálnak, azt valorizálja és pedig körülbelül ugyanúgy, ahogyan a bíróságok; amit ma még nem valorizálnak, annak a valorizálását ő is kizárja. Honnét tehát az általános csalódás érzése, amely a javaslat közzétételekor elfogta a jogászokat, sőt széles laikus köröket is? A nemtetszés nyilván abból ered, hogy az átértékelési törvénytől nem azt várták, hogy egyszerűen a döntvénytárakban már ha lazábban is meglevő anyagot stilizálja át §-okba. A valorizáció jogéletünkben nem valami kész dolog, hanem három-négy év óta állandóan előrehaladó folyamat: aki tehát annak pillanatnyi állapotát kodifikálja, az nem lezárta, hanem elvágta a fejlődést. A „tiszta pénztartozás"-okat a Kúria nem azért nem értékelte fel, mintha ezt tartaná a helyes jognak, hanem „törvénynek ezidőszerint nemlétében": vagyis, mert várni akart evvel az egységes szabályozást különösen megkívánó anyaggal a törvényhozóra, akinek inkább lesz módjában az áttekintés és a középvonal kijelölése. Ehelyett a javaslat a végleges negációt hozza. És pedig meggondoltan, nemcsak azért, mert pillanatnyilag ez a birói gyakorlat állása. Ellenkezőleg a javaslat ..tart attól", hogy a joggyakorlat tovább fog fejlődni (indokok 18. lap 3. bek.) és kilátásba helyezi, hogy ezt a törvényhozás, ha