Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 11. szám - A valorizációs javaslat

11. sz. KERESKEDELMI JOG 149 pessége a normális viszonyok magánjoga szempontjából rendszerint közömbös, nem a perre, hanem a végrehajtási eljárásra tartozó kérdés. A valorizálás problémájának lényegét éppen abban látom, hogy, mihelyt a teljesítőképesség hiánya mainem sporadikus, hanem tömegjelenséggé válik, mint jelenleg, ugy az jogi elismertetést, kivételes jogi szabályozást tesz szükségessé. Az átértékelés nem a követelésnek a jogszerű mérték fölé emelése, valamely a hitelezőnek jutó kivételes, kedvezményes elbánás folytán, hanem a pénzköveteléseknek a szerződésszerű mértékkel szemben való leszállítása az adós teljesítőképességének hiánya miatt. — Ép ezért talán találóbb volna, ha a javaslat cime gyanánt ezt választaná: „törvényjavaslat a magánjogi pénztartozásoknak az általános elszegényedés okából szükségessé vált enyhitéséről." A rendezésnek, amelyet a valorizációs javaslattól várnánk, egy nagyarányú kényszeregyezségi eljáráshoz hasonló módon, nem jogászi, de gazdasági diagnózisokon kellene nyugodnia; nem a múltba, hanem inkább a jövőbe tekintőnek kell lenni és becsületes kompromisszumot kell hozni a hiíeíező jogos igénye és az adós csökkent teljesítőképessége között. Ehhez képest az egész vonalon érvényesüljön az az elv, hogy az ádósokat csökkent teljesítőképességük következtében, tehát csak teljesítőképességük mértékéig mentesítsük. Vezető elv legyen az is, hogy súlyosabb gazdasági bajok elkerülése végett kétség esetén az enyhébb, az adóst kímélő mértéket alkalmazzuk. Emellett nemkevésbbé fontos követelmény, amelynek érdekében szükség esetén a megoldás igazságosságából is keil valamit engedni, ho^y az áiertékeiés elvei és módszerei egyszerűek, lehetőleg könnyen alkalmazhatók legyenek, nehogy magával, az átértékelési eljárással járó energiafogyasztás az amúgy is csökkent és szük kielégítési alapot nagy részében feleméssze. A javaslat a követelések három csoportját külömbözteti meg: azt, ahol a biró minden törvényi korlát nélkül az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján valorizál; ahol a valorizálás módját és mértékét a törvény vagy kibocsátandó rendelet részletesen szabályozza; végül ahol a törvény a valorizálást kizárja. Az első elv az általános; ez alá esnek mindazok a követelések, amelyeket a törvény taxativ felsorolással kilejezetten nem utal a második vagy harmadik csoportba. A másodikba tartozik a baleseti járadék, az életbiztosítási szerződésen alapuló követelés és magánalkalmazottak nyugdija stb. A harmadikba utalja a törvény bizonyos kivételektől eltekintve az u. n. tiszta pénzköveteléseket, valamint az állam és törvényhatóság elleni követeléseket. A bírói szabad valorizálásra nézve a javaslatban kifejezésre jutó elveket helyeseknek s olyanoknak tartom, amelyek a probléma megoldására az egyetlen lehető alapot nyújtják. Ez az elv az általános, egyedül a pénzromlás tényén alapuló, a késedelemből és vétkességtől független, rendszerint a pénztartozás meghatározásának időpontjával kezdődő, rendszerint mérsékelt valorizálás. Évekkel ezelőtt is, amikor még a birói gyakorlat és a jogászi közvélemény túlnyomó többséggel a valorizá- j lás ellen foglalt állást, ezeket az elveket vallottam ; és ezek az elvek felelnek meg annak a gyakprlat- j nak, amelyet a tőzsdebiróság több mint másfél év óta következetesen alkalmaz. Haladást jelent a javaslat a birói gyakorlattal szemben és utóbbihoz képest lisztultant) felfogást juttat érvényre azzal, hogy a valorizálás alapja gyanánt közvetlenül és minden egyéb nélkül, magát a pénz értékcsökkenését jelöli meg és az adós késedelmének csupán a valorizálás mértéke szempontjából tulajdonit jelentőséget. Hibáztatható viszont, hogy akkor, amidőn annyi bizonytalanság, a birói gyakorlatnak oly sok ellentmondása után a javaslat a valorizálás törvényhozási rendezését hozza, ezt az elvet csak az indokolás juttatja világosan kifejezésre; mig maga a törvény csak azt mondja 2-ik §-ában, hogy a névértéknél magasabb összegben „lehet" a tartozás összegét megállapítani, ahelyett, hogy ebben a körben kötelezően írná elő az átérteKelést. A javaslat jelenlegi fogalmazása — nyilván a törvény helyes értelme ellenére — annak a felfogásnak is tert engedhet, mintha nemcsak a valorizálás mértékének megállapítása, hanem a valorizálás vagy nem valorizálás kérdésében való döntést is a biró belátására bizná a törvény. Lényeges haladás a birói gyakorlattal szemben az is, hogy a valorizálás kezdő pontja gyanánt a pénztartozás meghatározására irányadó időpontot jelöli meg a javaslat, szemben a birói gyakorlattal, amely majd ezt a legkorábbi időpontot, majd a lejáratot, perindítást, valorizálási kérelem előterjesztését, első birói Ítélet meghozatalát tekintette a valorizálás kezdő pontja gyanánt. Amennyire helyeselhető a javaslatnak elvi alapgondolata, annyira kevéssé szerencsésnek tartom a számszerű zsinórmérték nélküli, teljesen individuálizáló, teljesen a szabad mérlegelésre bízott átértékelést. Feltétlenül kívánatosnak tartanám ezzel szemben, hogy a törvény állapítson meg egy rugalmasan alkalmazható, a bírót nem mereven megkötő, hanem neki s még inkább az ügyüket per nélkül rendezni akaró feleknek zsinórmértékül szolgáló skálát. E skálát a koronaromlás fokozódásához képest degresszívnek és olyannak képzelem, hogy már maga a skála ugyan arra az esetre vonatkozólag is egymástól nem nagyon távol álló maximumot és minimumot állapítson meg. Ez a skála nyerne alkalmazást a normális esetekre, a biró azonban a maximum fölé, illetve a minimum alá mehetne, az esetnek azon különös körülményeire való tekintettel, amelyekre a törvény e részben irányadóknak jelölne meg. Gondolatomnak csupán megvilágítására szolgáljon az alábbi hevenyészett, példaként szolgáló minta. Kimondható volna például, hogy ha a teljes aranyérték elérése végett alkalmazandó szorzószám 10.000—14.500 volna, a teljes aranyérték 16—25% 6.000—10.000 „ „ „ „ 20—30% 2.000— 6.000 „ „ „ „ 24—35% 800— 2.000 „ „ „ „ 28—40% és igy tovább azzal, hogy a skálaszerü maximum pld. 75, vagy 80% lehetne és azt a határt, amelyen tul skálaszerü valorizálásnak egyáltalában nem volna helye, pld. a névérték másiélszeresében jelölné meg. A skálaszerü maximumon tul valorizálhatna a biró, ha az adóst vétkes késedelem terheli, ha a pénztartozás szándékosan elkövetett, tiltott cselekményből ered, ha az adóst a pénz értékcsökkenéséből semmi hátrány nem érte. Ugy a maximum