Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 9. szám - A német valorizációs törvény

120 KERESKEDELMI JOG 9. sz. csendes társaság közt éppen fordított a viszony, mint az alkalmi egyesülés és más kereskedelmi társaságok közt, mert a bizományos rendszerint csak meghatározott ügyleteket köt a vele szerződésben álló fél részére, a csendes társ részére azonban az üzlettulajdonos minden ügyletét köti. Különben előfordulhat olyan bizományos is, aki kizárólag egy megbizó részére köt ügyleteket, anélkül, hogy ezzel a jogviszony a bizomány fogalmi köréből kiesnék. A Kt. 369. §-ában meghatározott értesitési és elszámolási kötelezettségnek az üzletvitel ellenőrzésére vonatkozó jog felel meg. A 373. §-ban található fel a csendes társ veszteségben részesedésének elve. A 374. § megfelelően alkalmazható volna a csendes társ részesedésére, a 375. § a gondosságra vonatkozó szabályba olvad bele és arra az esetre is analógiát szolgáltat, amikor a csendes társ veszteséget nem visel. Végül a bizományos önszerződő félként szereplése azt az esetet is fedné, amikor a csendes társnak meghatározott haszon előre biztosittatik. A bizományból kiépitett csendes társaság mindenesetre több szabályt igényelne, mint akár a kölcsönként, akár a társaságként felfogás, de talán még nehezebb volna a csendes társaságot Lübbert nyomán a munkaszerződéssel összhangba hozni. VIII. Igénytelen nézetem szerint kétségkívül a legegyszerűbb törvényhozási megoldás a társasági elmélet alapjára helyezkedni, mert így a joggyakorlat zökkenése elkerülhető. Minthogy azonban Lübbert meggyőzően mutatta ki, hogy a történelmi fejlődésnek a társasági elmélethez éppen ugy nincsen köze, mint a kölcsön elmélethez, elvi szempontból ezt az utóbbit tartom a szimpátikusabbnak, mert csendes társaságban gyakorlatilag az esetek túlnyomó többségében nem az történik, hogy közös cél elérése érdekében ketten összefognak, hanem az, hogy a kereskedő, akinek célja üzlete felvirágoztatása, tőke után néz és azt megkapja valakitől, akinek célja nem az üzlet felvirágoztatása, hanem, hogy tőkéjét minél jobban gyümölcsöztethesse. Ez a jogviszony rendszerint nem közös érdekű felek együttműködése, hanem éppen ugy, mint a legtöbb kétoldalú szerződésnél, és igy különösen a kölcsönnél, ellentétes érdekű felek kompromisszuma, amelynél az érdekellentétet a csendes társnak az üzleti nyereségből részesedése elhomályosítja, de nem szünteti meg, hiszen a csendes társ kielégítése és részesedésének megszüntetése a kereskedőnek rendszerint érdeke. A társasági elmélet elsősorban a csendes társ jogi helyzetét tartja szem előtt és ezért nem látja meg, hogy az üzlettulajdonos jogi helyzete mennyire távol áll a társaság tagjának jogi helyzetétől. A kísérletképpen felhozott bizományi felfogásban is van annyi elméleti igazság, hogy a csendes társ gazdasági felérendeltségére felhívja a figyelmet. Ugyanez kifejezésre jut a Lübbert felfogás sában is. A kereskedelmi törvény reformtervezetének közzététele után fog alkalom nyilni a csendes társasági jogviszony részletkérdéseinek, igy a hozzájárulás jogi helyzetének, az üzlettulajdonos gondosságának, a csendes társ jogainak, a csendes társi jogviszony megszűnési módjának és különösen más jogviszonnyá átalakulásának a tervezetben elfoglalandó kiindulási pont alapján tárgyalására. A német valorizációs törvény. Irta: Dr. BIau György ügyvéd. Németországban 1925 július 16.-án törvény kelt «a jelzálogos követelések és más igények felértékeléséről (felértékelési törvény)»: vagyis a magánjogi valorizációról. Ugyanakkor még egy törvényt alkottak az államadóságok valorizálása tárgyában. Jelen sorok az előbbivel foglalkoznak. Természetesen inkább csak arról van szó, hogy általános tájékozást nyerjünk a törvény tartalmáról, szelleméről, horderejéről és technikájáról, mindezt lehetőleg a magyar jogászt is érdekelhető lényegesebb pontokra szoritkozással. A részletek csak a németeknek fontosak és nekik Mügel ír többszáz oldalas kommentárt. A törvény háttereként a német birói gyakorlatban 1923 végén győzelemre emelkedő valorizációs mozgalmat kell szemlélnünk. A pénzromlás Németországban lassabban fejlődött ki, mint nálunk1; csak az 1922. évben gyorsult a márkazuhanás a koronaromlásnak elébe2, mig végül egy aranymárka már egybillió papirmárkával volt egyenlő. Ehhez képest a német birói gyakorlat a gazdasági lehetetlenülésnek és a nyílt valorizációnak kifejlesztését később kezdte, de hamarább fejezte be, mint a mi prakszisunk, és 1923 novemberében a jelzálog-felértékelés elvi elfogadásával megtette azt az utolsó lépést, amely lényegében a 100%-os valorizációnak egészen általános győzelmét iniciálta minden magánjogi kérdésben (amely pontnál Kúriánk tudvalevőleg ma sem tart, sőt amely felé jóideje már nem is halad). A német kormány erre 1924 elején a III. Steuernotverordnunggal elvágta a felértékelés győzelmének útját a legfontosabb igénytömeg, a «vagyon1 Aranyértékének százalékaiban kifezve, a papírpénz értéke volt: Magyarországon Németországban 1917 végén . . 52 80 1918 „ . . 30 50 1919 „ . . 3 10 1920 „ . . 1 6 1921 „ . . 0.8 2.5 2 Ugyanezen adatok, immár ezrelékekben kifejezve: Magyarországon Németországban 1922 végén . . 2 0.6 1923 „ . . 0.3 0.000,000,001