Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 8. szám - Részvényjogunk reformjához

104 KERESKEDELMI JOG a sz. meyer.) A bíróságok megnézik ugy az ügylet, mint a felek szellemét és sokszor szigorúan kimondotta a biró, «hogy a felértékelés független attól, hogy valamelyik félnek gazdasági összeroppanását okozná-e, ha az eset körülményei különben a felértékelés mellett szólnak, ugy az okvetlenül keresztülviendő. (Rg. 1921 XI. 29. II. 247/1921.) E határozatok világosan mutatják, hogy a német biró mennyiben közeledett az egész judikaturában a római praetorhoz és menynyire igyekezett magát beleélni mindig a konkrét jogesetbe. A legszebb példa erre a következő: Idegen valutában történt biztosítás egy német biztositótársaságnál. A biztositó megtagadja a kifizetést azon a cimen, hogy ő köteles tőkéjét belföldön márkában elhelyezni., (1901-es törvény.) A Rg. 1923. VI. 6. VII. 464/1922. szám alatt kimondotta, hogy minden körülmények közt idegen valuta fizetendő; a társaságnak a visszalépéshez semmi joga sincsen, még abban az esetben sem, ha teljes vagyoni romlásnak teszi ki níagát és a mérséklésre sincs semmi ok, mert ez a jelen esetben a spekulativ Einschlag folytán a jog szellemével is ellenkezne. A fenti határozatból talán a legpregnánsabban látszik, hogy mily erősen ügyel a német jog arra, hogy a vagyonkonzerválásra szánt tőkék ne pusztuljanak el. A 3-ik St.-N. V. 0. szelleme is ezt az elvet igyekszik megvalósítani; az indokolásban ki van mondva, hogy «a felértékelés segitség bizonyos osztály leromlott vagyonának és nem lehet pénzkeresési forrás;» «csak a vagyonkonzerválásra szánt értékek mentendők át.» A német jog tehát, amely pedig egy sokkal kommerciálizálódottabb állam joga, igyekezett a jog talaján megmaradni és védekezett a ieljes mechanikus elmaterializálódás ellen. * A gyakorlat ismertetése volt célom és azért a teljesség kedvéért még egy pár, a fentiek teoretikus keretébe beillő határozatot közlök. "Egyoldalú kötelem is felértékelendő, mert a jogszolgáltatás kötelessége, hogy igaz és méltányos kiegyezést hozzon létre az érdekeltek közt, még ha egyoldalú ígéretről is van sző.» (Rg. 1924. III. 25. III. 345/1923.) Jogtalan gazdagodás esetén az elv ugy áll. hogy nem a teljes értékért felel a jogtalanul gazdagodó, hanem az üzleti életben szokásos vagyon konzerválásáért és csak a tőkét tartozik kiszolgáltatni, de a saját tevékenységével elért hasznot nem, mert ez méltánytalan volna. (Hét ilyen Rg.-határozat van.) Igen érdekes a Goldmünzklausel-lel kötött ügyletek esete is, itt sincs tehát teljes méltánytalan felértékelés, de azért magasabb valorizáció van, mert a Rg. 1924. I. 16-án kimondotta, hogy a «Goldmünzklauselben megnyilatkozó jogászi óvatosságot méltányolni kell.» (V. 750/1923.) * Összefoglalva az elmondottakat, kimondhatjuk, hogy a német joggyakorlatot egy egységes, jogi gondolatból kiinduló szellem hatja át. A B. G.-B. 242-ik §-ában lefektetett Treu und Glaube átjárta az egész gyakorlati terrénumot. E fogalom azonban a teória által el-i vesztette üzleti spekulativ jellegét és egy határozottabb, talán merevebb jogi formula lett, értve ez alatt azt, hogy az ügyleti keretek szempontjait és adottságait tekinti priusnak, nem pedig a felek gazdaságméltányossági szempontjait. Fontos a konkrét jogeset kerete, amelybe az abban szereplő statikai erők közé behelyezendő a valorizáció, úgyhogy ez mindenben alá legyen vetve e statikai erők eredeti törvényének. E szempontok számunkra talán ma még doktrinerek és teoretikusak, de idegenek is eddigi joggyakorlatunk szellemétől, azonban tekintve, hogy a törvényhozási rendezés küszöbön áll, ennek következében talán csak most fog megindulni az igazi és általános ujraépitő folyamat és igy, szerény véleményem szerint, akadhat oly gondolat, amely megszívlelendő ugy a törvényhozás, mint a joggyakorlat számára. Y Kész vényjogunk reformjához. Irta: Dr. Fenyves Béla. I. Végre-valahára elérkeztünk ötvenesztendős kereskedelmi kódexünk megreformálásához, végre a legilletékesebb helyen is arra a meggyőződésre jutottak, hogy régi és elavult kereskedelmi törvényünk az azóta gyökerestől megváltozott gazdasági viszonyok közepette nem egyéb anakronizmusnál. Mig egyéb kódexeink jóformán mind alapos novelláris revízión estek keresztül, addig kereskedelmi törvényünk — egy-két kiegészítéstől eltekintve — ma is abban az alakban él, mint ahogy annak idején a már akkor is elavult német minta után megalkották. Különösen a részvénytársasági jog az a része a törvénynek, amelyről a közvélemény már régen megállapította, hogy nem tudott lépést tartani az általa szabályozott intézménynek rohamos fejlődésével. Főképpen két irányban merültek fel panaszok a részvénytársasági jog ellen: hogy tág lehetőségeket nyújt az alapítás körüli szédelgéseknek s hogy az u. n. kisebbségi részvényeseket nem részesiti megfelelő védelemben a többség esetleges visszaéléseivel szemben. Ezek a panaszok bizonyos mértékig alaposak. A részvénytársasági forma az utolsó évtizedekben úgyszólván melegágyává- lett a leg-