Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 10. szám - A kényszeregyezségi eljárás reformja

10. sz. KERESKEDELMI JOG 137 jubiláló törvény fölött a halálharangot megkondítani? — Ennek a fontos kérdésnek volt visszhangja Dr. Reitzer Béla kiváló hiteljogász munkatársunknak a Budapesti Ügyvédi Kör október 29. estéjén tartott előadása, mely meggyőző okfejtéssel polemizált Tury cikkével és oda konkludált, hogy a Kereskedelmi törvény reformja sem nem égetően szükséges, sem pedig mai nem időszerű. — A vitához dr. Tury is hozzászólt, azonban kifejezetten nem mint a kodifikációs osztály tagja. — A szépszámú közönség soraiban ott láttuk Schuszter Rudolfot, a szabadalmi felsőbíróság elnökét, Thury Sándor kúriai tanácselnököt, Gallia Béla és Ury Sándor kúriai birákat, Baumgarten Nándor nyug. közig, birót stb. stb. Dr. Reitzer előadását a lap élén közöljük. A VALORIZÁCIÓ TÖRVÉNYHOZÁSI SZABÁLYOZÁSÁRÓL lapunk zártáig semmi pozitivet nem mondhatunk. Mihelyt az ügy a nemzetgyűlés elé kerül, a kérdést minden oldalról vita tárgyává fogjuk tenni és jövő számunkat kizárólag e fontos kérdésnek fogjuk szentelni. — Kártérítés valorizációja az ujabb osztrák joggyakorlatban. Az osztrák legfelsőbb biróság (OGH) eddigi gyakorlata a kártérítés valorizációjához a konkrét kár fenforgásának szigorú bizonyítását kivánta meg. E joggyakorlat indokait az Oberster Gerichtshofnak a Bundesministerium 1922. nov. 6-i megkeresésére hozott teljes ülési döntése foglalta össze, kifejtvén III. alatt, hogy: pénzszolgáltatásra irányuló követelésnél a hitelezőt a pénz vásárlóerejének csökkenése folytán kártérítési igény (absztrakt kár) nem illeti, kártérítés csak az egyes eset különös tényálladéka alapján (valóságos kár) jár. (Lásd: Dr. Szenté L. Kereskedelmi joggyakorlatunk uj hajtásai c. cikkében. K. J. 1923. 6. sz. 87-ik old.) Az OGH ezen joggyakorlata éles támadásokban részesült a jogirodalom (Wahle stb.) részéről, azonban eddig hatástalanul. Annál figyelemreméltóbb az Ob. III. 271/ 1925. sz. a. 1925. június 25-én hozott legfelsőbb birósági határozat, mely a teljesülési határozattal szakitott és kimondta, hogy: a konkrét kár bizonyitottnak veendő az által, hogy a befolyt pénzt külföldi valutára szóló tartozás kiegyenlitésére lehetett volna fordítani és hogy «nach dem gewöhnlichen Lauf der Dinge und nach vernünftigen wirtschaflichen Erwágungen», vagyis rendes ügyletvitel mellett arra is fordíttatott volna. Midőn tehát az OGH a rendes kereskedelmi ügyletvitelt mint feltevést elfogadja bizonyítási eszköznek, akkor tulajdonképpen már le is mondott a konkrét kár strikt bizonyításáról és áttért az abstrakt valorizáció terére; áttért oly időpontban, midőn annak már gyakorlatilag, — az osztrák korona stabilitása folytán — kevés jelentősége van. E határozattal analóg az OGH 1925. június hó 16-án Ob. I. 565/25. sz. a. hozott Ítélete, mely szerint: annak bizonyítása, hogy a hitelező az elértéktelenitési periódusban a befolyó pénzösszegeket az üzleti leltár pótlására fordította, elég alapul szolgált a fizetési késedelemből eredő valorizálás megítélésére. (Rechtsprechung: 1925. szept. 15-i szám.) sz. I. Cégügyi rendelet. Miután a törvénykezési illetékek és különféle kezelési költségek (értesítő lap!), melyek főleg a kereskedelmet terhelik, miként arra egy időben már rámutattunk, az aranyparitást úgyis jóval meghaladják, az igazságügyi kormány a cégbejegyzéseket még egy ujabb tehertétellel súlyosbította. Erről szól az alábbi 45.700/1925. I. M. sz. rendelet, cégügyekben külön eljárási költség fizetése tárgyában. 1. §. Cégügyekben kérelemnek szóbeli előterjesztése esetében a kérelem jegyzőkönyvbe foglalásáért a bélyegjegyekben lerovandó illetéken felül külön eljárási költséget kell fizetni. A külön eljárási költség összege, ha a kérelem folytán címpéldány kiállítása is szükséges, 100.000 korona, egyébként 50.000 korona. A külön eljárási költség összegét a jegyzőkönyvre fel kell jegyezni. A külön eljárási költség lefizetéséig a jegyzőkönyvet nem szabad a Cg. lajstromba bevezetni. 2. §. A cégjegyzékben előforduló bejegyzésről szóló, továbbá olyan hivatalos bizonyítványért, amely azt tanúsítja, hogy a cég vagy arra vonatkozó valamely bejegyzés a kereskedelmi cégjegyzékben nem fordul elő, a bélyegjegyekben lerovandó illetéken felül a bizonyítvány minden oldala után tízezer korona külön eljárási költséget kell fizetni. Megkezdett oldal egésznek számit. 3. §. Ha a fél a díjmentesen kiállítandó címpéldányokon felül további címpéldány kiállítását kéri, minden további példány után tízezer korona külön eljárási költséget kell fizetnie. 4. §. A jelen rendelet értelmében fizetendő külön eljárási költségre a birósági és kir. ügyészségi iratok másolatainak elkészítéséért fizetendő költség tárgyában 30.599/1925. I. M. szám alatt kiadott (a Budapesti Közlönynek 1925. évi június hó 26. napján megjelent 141. számában kihirdetett) rendelet szabályait megfelelően alkalmazni kell. A kérelemnek jegyzőkönyvbe foglalásáért járó külön eljárási költség lerovását a jegyzőkönyvön is tanúsítani kell és az idézett rendelethez mellékelt mintának megfelelő jegyzék 4. rovatába a ((jegyzőkönyv cégügyekben» megjegyzést, 6. rovatába pedig a jegyzőkönyv keltét fel kell jegyezni. 6. §. Ez a rendelet az 1925. évi október hó 25. napján lép életbe. A postaláda per, amely a nemzetközi jog ujabb fejleményeinek egyik kuriózuma, a Nemzetek Szövetségének a szó szoros értelmében salamoni ítéletével nyert befejezést. Mint ismeretes, Danzig város a világháború után önálló államisághoz jutott, ugy azonban, hogy kikötője lengyel fenhatóság alá került. Egy szép reggelen aztán Danzig arra ébredt, hogy belterületének utcái is lengyel levélgyüjtőszekrényekkel vannak ellátva. Ebben felségjogának megsértését látfa, Danzig a Nemzetek Szövetségéhez fordult. A döntés abból indult ki, hogy a kikötő kifejezést nem lehet technikai értelemben felfogni, hanem ahhoz hozzá számítani a városnak azt a részét, ahol a tengeri kereskedelemmel foglalkozó lengyelek laknak. Ezért egy vonallal különválasztották Danzigban a lengyel és a danzigi postaládák területét. A valorizáció Csehszlovákiában sem ismeretlen fogalom. Igaz ugyan, hogy a bíróságok általában ragaszkodnak a korona-korona elvhez, mégis van az állam területének egy olyan része, ahol a valorizáció kérdése szabályozva van. Ez a terület a Csehszlovákiához Németországtól átcsatolt Hultschiner Land. Amikor ugyanis 1920. február 4-én Csehszlovákia ezt a kis országot birtokába vette, egy kormányrendelet ugy intézkedett, hogy a már-