Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 6-7. szám - Fizetési nap a váltótörvényben

6. sz. KERESKEDELMI JOG 85 nem jogosan tehette függővé a teljesítést méltányos áremeléstől, mire a felperes nem lévén hajlandó, az alperes jogosan állott el az ügylettől. Ebből következik, hogy a felperes teljesítésre irányuló keresetének nincs törvényes alapja, miért is a felperes idevágó felülvizsgálati kérelmét, az ezek után lényegteleneknek minősülő körülményekre vonatkozó panaszok méltatásának mellőzésével, el kellett utasítani. II. A teljesítési kérelem elutasítása esetén a felek jogviszonya rendezésének az anyagi jogból fakadó természetszerű folyománya az ügyletkötéskor előre fizetett összeg sorsa felől való rendelkezés. Minthogy pedig a teljesítésre irányuló nagyobb követelés keretében bennfoglaltnak jelentkezik az előbbi állapotba visszahelyezés keretébe tartozó igény — nem tekinthető a Pp. 394. §-ba ütköző, a kérelmen való túlterjeszkedésnek az előre fizetett összegnek kifejezett ezirányu kérelem nélkül történt visszaitélése. Figyelemmel már most arra, hogy az irányadó tényállásból kitünőleg az ügylet szerződésszerű lebonyolítása a felek hibáján kivül a változott gazdasági viszonyok követelte módositó megegyezés nem sikerültén hiúsult meg, közömbös az, hogy az előre fizetett összeg előleg vagy foglaló jellegével birt-e, mert még ha foglaló is volt, az adott körülmények közt az alperesnek annak megtartására joga nem nyilt. Az alperes kezén tehát 1919 novemberében jogcim nélkül maradt vissza az ügyletre előre kapott 3000 K, melyet az előbbi állapotba visszahelyezés megvalósitásaként ennek folytán akkor volt értékében tartozik visszatériteni, -amily értékkel az összeg akkor bírt, amidőn visszaadása az ügylettől elállása folytán esedékessé vált. A valorizálás ellen a nála maradt összegnek a vagyonváltság és pénzlebélyegzés során beállott esetleges megcsonkulása sikerrel nem hozható fel, már azért sem, mert a pénznek magánáltartásával az alperes szükségkép magára vállalta a választott megőrzési móddal járó veszélyt. Annak sincs jelentősége, hogy a 3000 K-t esetleg nagyobb összegben is visszakínálta az alperes a felperesnek a kereset előtt, mert a pénzösszeget érhető veszélyeket csak azzal háríthatta volna el magától, ha azt felperesnek jogfenntartás nélkül való kiutalás végett letétbe helyezve a felperest oly helyzetbe juttatta volna, hogy azzal bármikor rendelkezhessen. 86. Kártérítési követelés valorizációjának, midőn nemcsak a kárösszeg, hanem a kártérítés jogalapja is vitás, rendszerint nincs helye. Megítéltetett a valorizált követelés a vétkes fizetési késedelemben levő adóssal szemben a károsult tőzsdebizományos javára. (Kúria P. VII. 6348/1923. sz. a. 1924. ápr. 8-án.) Indokok: A fellebbezési bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy alperes még 1919. évi szeptember hó 20-án megbízta a felperes bizományost a kereseti értékpapíroknak alperes számlájára történendő eladásával, s hogy nem való alperesnek az az állítása, hogy ez a megbízás csak feltételes volt, t. i. csak arra az esetre szólott, ha alperesnek ezeket az értékpapírokat F. és Th. bécsi cég le fogja szállítani. Minthogy továbbá az sem vitás, hogy alperes a kereseti értékpapírokat felperesnek nem szállította és ennek folytán felperes bizományos — aki ezeket a papírokat a maga nevében adta el W.-nek — W-nek szintén nem szállíthatott, aminek az lett a következménye, hogy W. az eladó felperest a budapesti tőzsdebiróság előtt beperelte, s a budapesti tőzsdebiróság a felperest 84,500 kor. kártérítési tőkében, kamataiban és a költségben W. javára jogerősen el is marasztalta s felperes ezt a marasztalási összeget, mindössze 96,302 koronát W.-nek 1920. évi február hó 5-ike előtt ki is fizette. Nyilvánvalónak jelentkezett ezeknél fogva az is, hogy felperes mindössze 96,302 koronával az alperes szerződésszegése folytán amiatt károsodott, hogy alperes a felperesnek nem szállított. Helytálló tehát a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy alperes az ő mulasztása folytán felmerült kárt a felperesnek megtéríteni köteles. Szemben azzal, hogy felperes kárának az összege, a tőzsdebiróság előtt lefolytatott perben, melybe a mostani alperes szavatosként perbe volt idézve, már jogerős ítélettel megállapítást nyert, alaptalan alperesnek a fellebbezési bíróság által a jogerős tőzsdebirósági Ítélet alapján megállapított kár összegét érintő panasza is. Kártérítési követelés valorizációjának, amikor nemcsak a kárkövetelés alapja vitás, hanem a kárösszeg maga is birói megállapítástól függő, rendszerint ugyan nincsen helye, ez a szabály azonban a fennforgó esetben nem alkalmazható. Mert most nem még csak itéletileg meghatározandó kárösszegről, hanem arról van szó, vájjon a tőzsdebirósági jogerős ítéletben már megállapított és felperes által W.-nek már kifizetett összeg megtérítését felperes jogosan követelheti-e. A fentebb felhozottakból folyóan alperes a tőzsdebirósági ítélettel felperes ellenében W. javára megítélt és felperes által még 1920. évi február 5-ike előtt már ki is fizetett mindössze 96,302 koronát 1920. évi február hó 5-én felperesnek már megtéríteni volt köteles. Az alperes vétkes fizetési késedelembe esett, mert a felperes jogos követelése ellen emelt kifogásai mind alaptalanoknak bizonyultak s igy alperesnek ez a. vétkes magatartása okozta, hogy felperes jogos követelése annak lejártakor kielégítetlen maradt. A koronának lejárat ideje óta bekövetkezett nagymérvű elértéktelenedése tehát az alperes hátrányára rovandó és pedig akkép, hogy felperes kárkövetelésének kiegyenlítése végett alperes most már annyi magyar korona fizetésére kötelezendő, amennyi magyar korona az 1920. febr. 5-én már esedékessé vált 96,302 magyar koronával a teljesítendő fizetés napján egyenértékű. A fellebbezési bíróságnak e részben meg nem támadott megállapítás szerint 1920. évi február hö 5-én a 96,302 magyar korona 2407'5 svájci franknak felelt meg, a felperes kárkövetelése tehát csak annyi magyar koronával lesz kielégítve, amenynyiért 2407*5 svájci frank a tényleges fizetéskor megszerezhető lesz.