Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 6-7. szám - Fizetési nap a váltótörvényben

80 KERESKEDELMI JOG 6. sz. mert a Kúria álláspontja összeütközésbe ke­rült a gazdasági élet egészséges fejlődésének a követelményeivel és ezeket a követelménye­ket a tekintély szava egymagában, tárgyi alá­támasztás nélkül, el nem némíthatja. A jog (alapelveivel sehogysem egyeztet­hető össze az, hogy a hitelezőnek aránytala­nul kisebb értékű teljesítéssel kelljen megelé­gednie akkor, ha az adós késedelmesen fizet, mint abban az esetben, ha a teljesítés ponto­san történik. A jog és az észszerüség legele­mibb szabályai is ellene szólnak annak, hogy az adós teljesítési késedelme a hitelező köve­telésének a csökkenését és az adós kötelezett­ségének az elapadását eredményezhesse. Eszerint, ha való is volna az, hogy a V. T. 37. §-a az árfolyamszámítás tekintetében a lejárat napját és nem a tényleges fizetés idő­pontját nyilvánítja irányadónak, nem lehet könnyedén megnyugodni abban, amit az idé­zett szabály betű szerint mond és a bíró leg­kevésbé szoritkozhatik ilyen körülmények kö­zött a törvény betűihez való ragaszkodásra, hanem minden lehetőt el kell követnie a jog­szabály és a jog alapelvei közt mutatkozó el­lentét kiegyenlítésére és a kiegyenlíthetőség­nek a megindokolására, A szakadék áthidal­hatatlansága nélkül a jog alapelveivel ellen­tétben álló jogszabály nemlétezőnek tekin­tendő, mert a jognak általánosan elfogadott azok az alapelvei, amelyeket sem általános magánjogunk, sem kereskedelmi törvényünk, sem váltótörvényünk, soha sehol kifejezetten és világosan meg nem tagadott, felette állanak minden törvénynek és a törvényes szabályok csak addig a határig érvényesek, amíg a jog­nak ezekbe az alapelveibe bele nem ütköznek. A frivol szójáték színezetét viselné magán az az álláspont, amely a törvény betűjétől akkor sem tágítana, ha az az észszerüség követelmé­nyeivel összeférhetetlen. Arra a feltartózhatatlanul feltoluló kér­désre, hogy mi célja van a törvénynek azzal az állítólagos szabállyal, amely a késedelmes adósnak a hitelező kárára kedvezményt bizto­sit, az idézett kúriai ítéletek felvilágosítást egyáltalán nem tartalmaznak. A kötelem tar­talmának az a teljesítés felel meg a leghíveb­ben, amely pontosan a lejáratkor következik be és ennélfogva jogi szempontokból ez a legtökéletesebb teljesítés. Késedelmes teljesí­tés csak akkor felelhet meg a kötelem tartal­mának és ennélfogva csak akkor lehet alkal­mas a kötelem megszüntetésére, ha teljesen pótolja a haladéktalan fizetést. Ez a pótlás nagyobb árhullámzások idején majdnem lehe­tetlen, mert az árfolyamok átszámítása rend­szerint vagy többet, vagy kevesebbet eredmé­nyez a haladéktalan teljesítésnél. Már most elsősorban az a kérdés vetődik fel, hogy ki vi­selje az árkullámzásból eredő esetleges hát­rányokat? A teljesítési késedelemből eredő hátrányok természetesen a hitelezőre jogsze­rűen nem háríthatók és ennélfogva nem lehet vitás az, hogy az adóst terhelik a hátrányos következmények; tehát csak a tényleges fi­zetés napján fennálló árfolyamok lehetnek mérvadók, mert ezek mellett, bármiként ala­kuljanak azok, a hitelező nem kaphat keve­sebb értéket, mint amennyit haladéktalan tel­jesítés esetében kapott volna. Az sincs ugyan rendjén, hogy a késedelmes teljesítés a hite­lezőre nézve nyereséget jelentsen, de ez má­sodrangú kérdés a károsodás kérdése mellett. A lejárat napjának az árfolyamát a Kú­ria kizárólag a törvény szavai alapján tekinti irányadónak anélkül, hogy a törvény célkitű­zésének a vizsgálatába bocsátkoznék. Az idé­zett határozatok indokolása azonban akkor sem meggyőző, ha a törvény céljától, mint egyedül irányadó szemponttól el is tekintünk és kizárólag a törvény szavait vizsgáljuk. A törvény szavainak még betű szerint sincs az az értelmük, amit a kúriai indokolás azoknak tulajdonit. Fizetési napról a szó legközönségesebb értelmében nemcsak akkor beszélünk, ha a tényleges fizetés időpontját emlegetjük, ha­nem fizetési nap kétségtelenül az is, amelyen a fizetésnek történnie kellene. A fizetési napot ki lehet tűzni és ezenkívül fizetési napon a tel­jesítés is megtörténhetik, vagyis a fizetési nap egyrészt a fizetésre kitűzött időpontot és más­részről a kitűzött -időpontra való tekintet nél­kül azt a napot is jelenti, amelyen a fizetést tényleg teljesitik. A törvény tehát nemcsak azt a napot nevezheti fizetési napnak, amelyen a váltó lejár, hanem fizetési napról akkor is beszél, ha arról van szó, hogy a váltóadós mi­kor egyenlítette ki tartozását. Minthogy a V. T.-ben külön-külön mind a két értelemben esik szó a fizetési napról, a mondatszerkezet­ből, valamint a mondatok elhelyezéséből kell esetenként megállapítani, hogy mikor, milyen értelemben szól a törvény a fizetési napról. A V. T. 3., 30., 33. és 41. §-ai, amelyekre a Kúria bizonyitékokul hivatkozik, tényleg azokról a fizetési napokról szól, amelyeken a fizetésnek a váltó tartalma szerint történnie kellene, tehát a lejárati napról, de minthogy a lejáratra való tekintet nélkül az is fizetési nap. amelyen a teljesítés valóban végbemegy, az idézett szakaszokban előforduló kifejezés nem zárja ki azt, hogy a V. T. a tényleges fi­zetés napját is fizetési napnak nevezze. A V. T. 37. §-a a tényleges fizetés kérdését tár­gyalja és ennélfogva fizetési nap alatt annál kevésbé értheti a lejárat napját, mert a fize­tés nemcsak a lejáratkor, hanem más alka­lommal is történhetik. Minthogy a tényleges fizetés napját leg­alább akkora jogossággal lehet fizetési nap­unk nevezni, mint azt a napot, amelyen a fi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom