Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 3. szám - A valorizáció dogmatikai oldala

38 KERESKEDELMI JOG 8. sz. sága a vezérlő gondolat s midőn a gyakorlat ezt az álláspontot elfoglalta, már az a felismerés vezette, hogy az u. n. gazdasági lehetetlenülés a rendkívüli időknek rendkivüli jogi jelensége, mely nem a rendes viszonyok szokásszerű fogalmai után, hanem individuális természete szerint bírálandó el. Ugyanezt a folyamatot látjuk ma a pénztartozások átértékelésénél. Itt is a birói gyakorlat, mig egyfelől a kérdés megoldásának egyik kiinduló pontjául tekinti azt, hogy a korona fizetési eszköz minőségét törvény állapítja meg, s ekként az a pénztartozás, mely bizonyos számú koronában keletkezett, már ugyanannyi korona lefizetésével teljesítettnek tekintendő, továbbá, mig leköti magát ahhoz az állásponthoz, hogy a pénztartozások késedelmes teljesítéséből eredő kár öszszege a késedelmi kamatokban nyer kifejezést és további kártérités támasztásához külön jogalap szükséges, addig másfelől, ha a rendkivüli gazdasági viszonyok folytán a korona névleges értéke és valóságos árfolyamértéke között a hitelező hátrányára változás állott be, eszközöket keres a fennálló jogi fogalmak keretében a keletkező érdeksérelmek kiegyenlítésére. Ily eszközt talált az adós vétkességének vizsgálatában és a gyakorlat mai állása szerint — noha a vétkességnek kiinduló pont gyanánt vétele már természeténél fogva ingatag alapra helyezi az átértékelést, mert hiszen magánjogi értelemben már maga a teljesítésben való késedelem is vétkesség, mely csak fokozatban tér el a késedelemben tanúsított súlyosabb beszámítás alá eső mulasztástól, — az átértékelést az adósnak a teljesítésben tanúsított vétkessége dönti el. Kétségtelennek tartom, hogy ha a rendkivüli gazdasági helyzet tartóssága alkalmat ad erre, joggyakorlat fel fog hagyni ugy tétova magatartásával, mint a vétkesség fogalmának segítségül hívásával s az ártértékelés kérdésében elvi alapon álló megoldást fog keresni és találni. Nézetem szerint ennek a megoldásnak abból a felismerésből kell jönnie, hogy az átértékelés szabályozása a most használatban levő jogi fogalmak valamely megfelelő alkalmazásával nem sikerülhet, ennek a rendkivüli viszonyok által szült, rendkivüli tényálladéknak szabálya a mai jogban nincs és sajátos szabályozásra van szüksége. Anélkül, hogy a végső megoldás részleteibe bocsátkoznám, arra az általános szempontra kívánok az alábbiakban röviden rámutatni, melyből folyóan a megoldás keresendő. Nincs oly kötelem, — vagy ha van is, csak elvétve fordulhat elő, — mely megszületése pillanatában, egész léte alatt, tehát a teljesítés idején is egy adott gazdasági helyzettől elválasztható volna. Az ügyletkötő felek mindenike bizonyos gazdasági célt tüz maga elé a a másikat azáltal, hogy ez saját szolgáltatásáért bizonyos viszonszolgáltatásra kötelezi magát, ennek a célnak eszközévé teszi. Nem tesznek ugyan a felek oly nyilt kijelentéseket, melyek által éppen ezt juttatnák kifejezésre, de mégis kétségtelen, — mert hiszen ellenkező esetben áz ügyleti kötelezettségnek semmi értelme sem volna, — hogy mindenik fél éppen azért teszi azt az ügyleti nyilatkozatot, amelyet megtesz, mert tudja, hogy a másik fél nyilatkozatában, melynek alapján ez teljesíteni fog s amely teljesítést a jog részére szükség esetén ki is kényszerit, saját kötelezettségének gazdasági ellenértékét megkapja. Minden szerződésben benrejlik tehát az a hallgatag feltevés, hogy az ügyleti felek egymás gazdasági céljait szolgálják, ami viszont logikailag magában hordja azt a további feltevést is, hogy azok a viszonyok, melyek általában lehetővé teszik, hogy ez valóban meg is történjék, nem fognak változni oly mértékben, hogy a másik fél gazdasági céljainak szolgálata a saját cél megsemmisülésével egyértelművé válik. Jól meg kell itt különböztetni az eseteket. Mindig voltak a gazdasági életnek hullámai, melyek azt idézték elő, hogy az ügyleti felek gazdasági számításai nem váltak be. Ezek az esetek azonban egy normális gazdasági életfolyamat keretei között játszódtak le s nem haladták meg annak a kockázatnak a mérvét, melyet minden fél előrelátni és viselni köteles, így tehát nem lehetett szó arról, hogy valamelyik fél gazdasági céljának meghiúsulása folytán a kötelmen bármely változtatást követelhessen. Ellenben jött a soha nem látott rendkivüli gazdasági helyzet, melynek hatását előrelátni és számításba venni nem lehetett s melyet már a jog, mely a gazdasági élettől el nem távolodhat, figyelmen kivül nem hagyhat. Ekkor történt, hogy éppen azért, mert a felek ügyleti nyilatkozataik következtében a jog által megengedett keretben eszközévé váltak egymás gazdasági céljainak, változásnak kellett beállni a kötelemben, mihelyt az egyik fél szolgáltatása a rendkivüli viszonyok folytán nem volt többé képes biztosítani a másik fél részére azt az előnyt, melyet neki az ügyleti megállapodások hallgatag szántak. Ennek a helyzetnek dogmatikai beállítása most már az, hogy mig a gazdasági élet rendes folyama alatt, egyes kivételes esetektől eltekintve, a jog szempontjából közömbös volt, fcogy egyik fél mennyiben szolgálja a másik fél gazdasági céljait s mennyiben igazolódik az a feltevés, melyet a felek egymás szolgáitatáeálioz gazdasági vonatkozásban fűztek, addig ez a. jogi szempontból jelentéktelen feltevés a rendkívüli viszonyok folytán a jogügylet egyik oly