Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 2. szám - A késedelmi kamat helyett járó kártérítés

2. sz. KERESKEDELMI JOG ' 25 sen fogja fel a törvény rendelkezéseit, nem is fogja befolyásolni az, hogy egy bizonyos időponttól kezdve az 5%-osnál magasabb, bár kamat helyett kártérítésnek nevezett mellékszolgáltatás jár. Nyilvánvaló, hogy ha a törvény 5 százalék helyett 15 százalék késedelmi kamatot állapított volna meg, senkinek hasonló aggálya nem merült volna fel, már pedig a T. ettől az esettől csak a mérték tekintetében tér el a maga bifurkációjával, és a már említett ethikai szempont szem előtt tartása folytán hangzik máskép. A félreértéseknek tulajdonképpen egyedül a kártérítés szó használata az oka. Ezen a szón, amelynek jelentőségét és használatának okát már méltattam, siklanak le a helyes vágányról Gaár Vilmos6 fejtegetései is. A T.-nek az igyekezete, hogy a szóhasználatból eredő félreértéseknek elejét vegye, ugylátszik nem talált nyomban kellő megértésre. A T. 5. §-ának 2. bekezdése éppen azt célozza, hogy a 2. §-ban emiitett mértékű kártérítést mindenki csak a késedelmi kamat helyettesének fogja fel és senki se tévessze azt össze, a birói gyakorlatban szereplő és a Bublától, valamint Gaártól ismertetett valorizáció számba menő kártérítéssel. Az 5. §. 2. bekezdésében a T. kifejezi, hogy a kártérítésnek a törvényben meghatározott mértéke nem olyan szabály, amelytől a hitelező javára ne volna eltérésnek helye, olyan esetekben, amikor a magasabb kártérítést a korábbi jogszabályok megítélhetővé teszik. Reitzer tagadja ily korábbi jogszabály létezését és a T. idézett szabályait semmitmondónak állítja. Hogy a T.-ben említett általános szabályok valóban megvannak, arra a bőséges gyakorlatból csak egyik legújabb birói határozatot bozom fel. A Kúria kimondta,7 hogy az irányadó anyagi jogszabályokba ütközik a fellebbezési bíróságnak az a döntése, mellyel a felperesnek a fizetési késedelemből származott kára megtérítésére irányuló keresetét azon az alapon utasította el, hogy nincs jogszabály, amely az adott esetben kamaton felül egyéb, nevezetesen kártérítési igény megtérítésére nyújtana módot. A bíróság előtt tehát a T. 5. §-ának 2. bekezdéséből nyilvánvalónak kell lenni, hogy a T., amikor maga állapította meg a kártérítés mértékét, ezzel a kártérítéssel nem látta kiegyenlitettnek a most említett határozatban tárgyalt egyéb kárt. Valószínű mégis, hogy a T. a valorizációs joggyakorlat tovább fejlődését — bár nem károsan — hátráltatni fogja. Ezt a feltevést inkább lélektani szempontok támogatják. A biró a valorizációt minden egyes esetben bi« A va'orizáció és az 1923. XXXIX. t.-c. Magyar Jogélet. 1924 jan. 7 Kúria P. IV. 7166/1922. Közölve: Ker. Jog. XXI. óvf. 1. sz. 14. 1. zonyos lelki küzdelem után és csak olyankor mondta ki, amikor azt látta, hogy a korona = korona elv kérlelhetetlen alkalmazása az egyik félre felháborítóan igazságtalan. A biró nem nyugodhatott meg abban, hogy 1895-ben a törvényhozás az 5% késedelmi kamattal a hitelező érdekeit teljesen védve látta, hiszen a törvényhozónak akkor fogalma sem lehetett a mostanihoz fogható gazdasági krízisről. Hogy fog azonban gondolkozni a biró azután, hogy a törvényhozás 1923-ban megnyilatkozott és meghatározta, hogy mekkora kártérítést tart méltányosnak késedelmes fizetés esetében? Valószínű, hogy T. hatálya alá tartozó esetekben ritkábban fog a biró elviselhetetlen méltánytalanságot látni. Egyes esetekben tehát a T. következtében el fog maradni a valorizáció, ami különben megtörténi volna. Ennyiben, de csak ennyiben a T. mégis a valorizációs kérdések egy részének megoldását jelenti.8 Valorizációról van szó Menyhárthnak a T. ellen felhozott egyik észrevételében is. így okoskodik: A késedelem következtében a hitelezőt kettős veszteség éri: egyfelől elveszti azt a gyümölcsöt, amit a tökéből húzhatott volna, másfelől vesztesége, hogy tökéje elértéktelenedik. Szerinte a T. útját állja annak, hogy a hitelező bármikor is mindkét érdekének megtérítéséhez hozzájusson. Amikor ugyanis nincs valorizáció, a T. kártérítésében csak azt kapja meg, amit gyümölcsben vesztett, ha van valorizáció, a T. 3. §-a értelmében nem kaphatja meg a gyümöcsben szenvedett veszteséget. Ez a következtetés igénytelen nézetem szerint csak akkor állana meg a helyét, ha bárkinek módjában állana svájci frankot vásárolni és a svájci frankját mindjárt heti 2% kosztkamatra kölcsönadni. Csakhogy a kosztkamat éppen azért olyan magas, mert a kölcsönadó viseli a pénz elértéktelenedésének következményét és amint értékálló módon van a kölcsönösszege meghatározva, akár búzában, akár szénben, akár idegen valutában, a kamat is jelentékenyen leesik. Az, aki pénzét kosztba adja, lemond vagyona értékemelkedéséről a nagv jövedelem feiében, aki viszont tökéjét értékálló dologba fekteti, lemond a látszólagos nagy jövedelemről. Abban kétségtelenül igaza van Menvhárthnak. hogv a törvénvhozás késedelem esetére a valorizáció mellett is dönthetett volna, ez azonban szakitás lett volna a törvény kiindulási pontjául szolgáló azzal az elvvel, hogv a törvény rendelkezései csak a késedelmi kamat tekintetében változtassák meg a fennálló helvzetet. A?, 5. §. 2. bekezdése különben is eloszlatia a M^nvViárth ae<rálvát is, mert e rendelkezés alánján a bíróság a 2. szakasz 1. bekezdéséhen megbatározott kártérítésnél is magasabb összeget itél8 Erre az eredményre jut Meszlény is. (id. h.)