Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 2. szám - Külföldi pénznemben teljesítendő tartozás végrehajtás utján behajtásáról

22 azonban kétségtelen, hogy ha a bíróság a külföldi pénz helyett a Devizaközpont árfolyama szerint számitott magyar koronaösszeget kielégítésül eltogadja és a végrehajtási eljárást felfüggeszti, akkor alakilag az a jogi helyzet áll eiö, hogy a végrehajtató nem folytathatja a végrehajtási eljárást, nem szorgalmazhatja kielégítését, annak ellenére, hogy valóságban nincsen kielégitve s pedig azért nincs, mert sem azt nem kapta meg, ami őt a végrehajtható közokirat alapján megilleti, sem más olyan és annyi értéket nem kapott, amelyért az őt jogosan megillető külföldi pénzösszeget megszerezheti. Az alsó biróságok gyakorlata arra is támaszkodik, hogy a kir. Kúria gyakorlata szerint a külföldi pénz belföldön árunak tekintendő; ehhez képest ha a végrehajtás tárgya valóságos külföldi pénz, akkor alkalmazandók a végr. törv. 214. és következő §-ai s igy ha a végrehajtás a 214. §. szerint nem eszközölhető, amiatt, mert a végrehajtás tárgyául szolgáló meghatározott nemű vagy fajú ingóságok megállapított mennyisége a végrehajtást szenvedő birlalásában nincs, a végrehajtási eljárás a végrehajtás tárgyának készpénzbeli egyenértéke erejéig folytatandó. Erre az eljárásra azonban nincs szükség, ha a végrehajtást szenvedő a végrehajtás tárgyának készpénzbeli egyenértékét a végrehajtató részére kész kifizetni s ha a végrehajtató még sem hajlandó ezt a készpénzbeli egyenértéket elfogadni, akkor a végrehajtást szenvedő jogosan fizet a bíróság közbejöttével a végr. törv. 40. §--ában előirt módon. A most felhozottak azonban semmiképen sem igazolják a kifogásolt bírói gyakorlat helyességét és jogszerűségét; mert igaz ugyan, hogy a külföldi pénz a belföldön áru, — ebből azonban még nem következik, hogy a külföldi pénz szolgáltatását jogosan követelő hitelező tartozik megelégedni a követelésének kiegyenlítése fejében olyan összegű magyar pénzzel, amelyért az őt jogosan megillető külföldi pénzt valóságban megszerezni nem képes. A végr. törv. 214. és következő §-ai arra szolgálnak, hogy a meghatározott ingó vagyont avagy a meghatározott fajú vagy nemű ingóknak meghatározott mennyiségét követelő végrehajtató oly készpénzbeli egyenértékhez jusson, amelyért az illető ingóságokat megszerezheti, vagyis a végrehajtásilag ki nem kényszeríthető ingóságokért teljes kárpótlást nyerjen. ;' . Az azonban közismeretü, hogy a Devizaközp-ont a hivatalosan közzétett árfolyamon csak 20% erejéig ad idegen valutát, 80% erejéig csak magasabb, de nem jegyzett árfolyamon; ilyen áron sem ad bármely összeg erejéig s nem mindenkinek, különösen nem ad végrehajtás elkerülése végett a végrehajtást szenve-dó'nek 'arra a célra, hogy hitelezőjét kielégíthesse. Ha tehát a végrehajtást szenvedő szabadulni akar a végrehajtási eljárás terhe alul, akkor az ő kötelessége a Devizaközponttól megszerezni a szükséges külföldi pénzt, de semmiképen sem szabadulhat adósságától oly módon, hogy a hitelezőre hárítja a külföldi pénz beszerzésének kockázatát s amellett még oly összegű magyar pénzt bocsát a hitelező rendelkezésére, amelyért a tartozás összegét kitevő külföldi pénz egyáltalán meg nem szerezhető. A végr. törv. 40. és 214—217. §-ai ezen a helyzeten nem segíthetnek, mert ezek a §-ok a hitelező valóságos kielégítését célozzák; amikor azonban bizonyos nemű ingóságoknak, az adott esetben a külföldi pénzjegyeknek forgalma állami intézkedéssel korlátozva van, akkor a szabad forgalom számára alkotott törvényeket nem szabad a hitelező jogos követelésének kijátszására felhasználni. Ujabban olyan gyakorlat is törekszik megvalósulni, amely szerint az effektív külföldi pénznemben fizetésre kötelezett végrehajtást szenvedő által letett magyar koronaösszeg biztosítási végrehajtásként letétbe került összegnek tokintetik és a végrehajtást foganatosító járásbíróság szóbeli tárgyaláson megállapítani kívánja a teljesítési határidő utolsó napján volt azt az árfolyamot, amelyért a Devizaközpont annak idején valóságban kiszolgáltatott ugyanazon nemű külföldi pénzt. Ez is teljesen jogszerűtlen állásfoglalás; mert ha az adós a .kitűzött határidőben nem teljesít és ha utóbb a végrehajtási eljárás folyamán szolgáltatni kötelezett bizonyos nemű ingóságok nincsenek a végrehajtást szenvedő adós birlalásában, akkor a végrehajtó hitelező a korábban eljárt teljesítési idő utolsó napján volt effektív árfolyamon már nem képes a külföldi pénzt megszerezni s igy nem kapná ezen az árfolyamon kiszámított magyar koronáért az ő külföldi pénzkövetelését vagyis a végrehajtható közokiratnak rendelkezése nem nyerne megvalósulást. Egyébiránt a végrh. törv. 217. §-a semmiképpen sem ad tápot oly értelmezésre, hogy a pénzbeli egyenérték a teljesítési határidő utolsó napjának volt az, vagy érték szerint határoztassék meg. A 217. §. teljes kielégítést kivánt nyújtani, ezt tartozik a bíróság is a végrehajtatónak megadni. Jelentékeny közgazdasági hátránnyal is jár az általunk kifogásolt birói gyakorlat, mert a magyar gazdasági élet hitelét rontja a külföldön. Ha a külföld arról fog meggyőződni, hogy nem szórványos - esetekről, hanem állandó és következetes gyakorlatról van szó, akkor nem fog hitelt nyújtani sez a mai szorongatott gazdasági helyzetünkben korlátozni fogja a behozatalt, ezzel meg fogja drágítani a termelést és vele karöltve a fogyasztást, amellett pedig a magyar gazdasági viszonyoknak rossz hírét fogja költeni. Mellőzni kell te-