Kereskedelmi jog, 1924 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1924 / 1. szám - Aktuális kereskedelmi jogi kérdések

1. sz. KERESKEDELMI JOG 3 idői engedni? erre a fentebb kifejtettek után i könnyű a felelet. Ha a nem késedelmes fél a nemteljesités ; miatt kártérítés követelésére, vagy az ügylettől való elállásra vonatkozó szándékát már kijelentette — amire nézve a kereskedelmi ] forgalomban általánosan elfogadott gyakorlat szerint elégséges, hogy erre vonatkozó nyilatkozatát a másik félhez való juttatás \ végetl postára adja vagy más alkalmas mó- j dmi útnak indítsa — a késedelmes fél már ; nem kérhet többé utólagos*teljesitési határidőt, mert egyrészt saját abbeli mulasztásának ! következményét, hogy a nem késedelmes fél I nyilatkozatát megelőzve saját érdekeinek meg- | óvásáról kellő időben nem gondoskodott, ő maga köteles viselni és általánosan elfogadott jogelv s a kereskedelmi jogászok communis opiniója az, hogy a késedelem csak addijí az időpontig reparálható, mig a nem késedelmes ! fél le nem vonta ellenfele késedelmének a következményeit: — s mert másrészt a keres- j kedelmi élet fentebb ecsetelt követelményeinek : nem felelhet meg az, hogy a nem késedelmes j fél bármeddig is gátolva legyen ellenfele szer- i zödésszegésével szemben jogos érdekeinek 1 megvédésében és jogainak gyors érvényesítésében, nevezetesen a késedelemből eredő ká- \ iának fedezésében, vagy a késedelmes féllel kötött ügylet felbontásában egyedül azért, mert a késedelmes fél annak kijelentését, hogy 1 kiván-e még utólagos teljesítést, jogos indok : nélkül halogatja. Az eddigiekben, azt hisszük, sikerült kimutatnunk azt, hogy a kir. Kúria IV. polgári tanácsának a szóban forgó kérdésben követett gyakorlata, bármely oldalról és bármely szempontból vesszük is azt bonckés alá, a jogos igényeknek minden tekintetben megfelel I s káros és helytelen dolog volna, ha a kir! Kúria ezt az üdvös gyakorlatot bármikor, de különösen most, a hihetetlen árhullámzások napjaiban s az amúgy is szárnyaszegett kereskedelmi forgalom vergődéseinek szomorú korszakában, megváltoztatná. II. Valorizáció az adós vétkes késedelme esetében. Általánosan elfogadott jogszabálynak mondható, hogy az adós abban az esetben, ha nem bizonyítja, hogy a késedelem hibáján kívül állott be, a hitelezőnek a késedelemből eredő minden kárát megtéríteni köteles. Ezt a jogszabályt alkalmazza a kir. Kúria IV. polgári tanácsa az ujabb időben most már állandóan követett gyakorlatában, midőn kimondja, hogy az adós abban az esetben, ha lejáratkor nem fizet és késedelmét elfogadhatóan azzal indokolni nem képes, hogy a késedelem hibáján kivül állott be, és ha a lejárattól a tényleges fizetés napjáig a pénz vásárlóképessége csökkent, a hitelezőnek ebből a csökkenésből származó kárát megtéríteni köteles, tehát nem csak a tartozás normális összegét, hanem ezenfölül azt az összeget is megfizetni tartozik, amely különbözetként jelentkezik a pénznek a lejáratkor és a fizetéskor, illetve a fizetési kötelezettséget kimondó bírói marasztaláskor fennálló belső érték (vásárló értéke) között. Nevezetesen így határozott a IV. tanáae az 1923. évi február hó 15-én P. IV. 2913/ 1922. sz. a., 1923. évi március hó (5-án P. IV. 2481/1922. sz. a. és 1923. évi március hó 8-án P. IV. 3147/1922. sz. a. kelt Ítéleteiben és több más ítéletében. Tudomásunk szerint a kir. Kúria VT1. tanácsa is határozott ily értelemben. Ugy véljük, hogy ezeknek a határozatoknak helyességéhez szó nem fér, mert a lejáraitól járó törvényes késedelmi kamat a hitelezőnek az adós vétkes késedelméből eredő kárát, tekintettel ugy a magyar, valamint az osztrák koronának ujabb időben köztudomás szerint beállott nagymérvű értékcsökkenésére, ha ez a csökkenés a késedelem időtartama alatt következett be. nem fedi s mert a hitelező csak ugy kaphatja meg azt, amit a lejáratkor jogosan követelhetett, ha neki az emiitett különbözet is megtéríttetik. önként következik a fentebbi jogszabályból, hogy a pénz vásárló értékében már a lejárat előtt netalán beállott csökkenés az adós terhére nem róható, mert ezt mint a hitelezéssel járó veszélyt, mely az adósnak semmiféle cselekményével vagy mulasztásával okozati kapcsolatba nem hozható, a hitelező maga tartozik viselni s ez a szempont oldja meg azt az ujabban gyakran vitatott kérdést is, vájjon amortizacionális kölcsönnél az ilyent nyújtó pénzintézet követelhet-e az adóstól a nyújtott kölcsön nominális összegét meghaladó összeget? Nézetünk szerint a válasz erre a kérdésre, ha az adós részéről vétkes késedelem fenn nem forog, csak tagadó lehet, mert a fentebb kifejtettek szerint a kiindulási pontul szolgáló jogszabály alapján az adós csak kártérítés cimén kötelezhető a nyújtott kölcsön összegénél magasabb összeg fizetésére, a lejárat előtt beállott értékcsökkenés pedig nem hozható kapcsolatba az adósnak semmiféle cselekményével vagy mulasztásával, nem található tehát jogszerű alap arra, hogy az adé>s a hitelezéssel járó veszély alapján pusztán a hitelezőre háruló ennek a veszélynek a viselésére köteleztessék. A fentebb említett jogszabály következetes alkalmazása sok tekintetben elháríthatja azt az anomáliát is, mely sokat hangoztatott kijelentések szerint abból ered. hogy a K. t. §-a második bekezdése első mondatának esetében, vagyis ha a szerződés oly pénznemről