Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 6. szám - Az opció mibenléte [2. r.]

84 KERESKEDELMI JOG 6. sz. V. Fontos gyakorlati következmények fűződnek ahoz, hogy mit látunk az opcióban. És jelesül, ha annak előszerződési jellegét felismerjük. Minden előszerződés ugyanis természeténél fogva a rebus sic stantibus clausula-t rejti magában. Aki ma arra szerződik, hogy akár féléven belül is házát x. áron el fogja adni, vagy jószágát haszonbérbe fogja adni stb., azt azon hallgatólagos feltétel alatt teszi, hogy a szolgáltatások értékének aránya változatlan marad; hogy a ház akkor sem lesz többet érő, hogy a pénz vásárló ereje ugyanaz; hogy a cseretárgy értékében nem kevesbedik; hogy a haszonbér valóban annak a haszonnak lesz bére, amit a dolog hajt stb. Ha tehát a viszonyok időközben változtak: ha az eladásra kötelezett dolog értéke tetemesen megnövekedett, illetőleg a vételár nem áll arányban a dolog értékével, amikor az opciót nyert fél az abban foglalt joggal élni kivan, az opciót adó nem kötelezhető a célzott szerződés megkötésére. íme az előszerződéssel önként adva van a mód és eszköz arra, amit törvénykezésünk helyes sugalomból elérni igyekezett, hogy változott gazdasági viszonyaink között a bekövetkezett értékeltolódásokból az opciót adó kárára az opciót nyert fél túlságos vagyoni előnyhöz ne juthasson. Semmi szükség arra, hogy a gazdasági lehetetlenülés horgonyába kapaszkodjék, vagy pláne semmisnek minősitse (nullitas superveniens) azt az érvényesen létrejött szerződést, amely által létesített jogviszony tárgya, a szolgáltatás nem is lehetetlenült, hanem az értékváltozás következtében aránytalanul értékesebbé vált az ellenszolgáltatásnál. A clausula rebus sic stantibus, amely az előszerződésben hallgatagon benne van (inest) bőséges magyarázata egyszersmind annak is, hogy a magát eladásra kötelezett a viszonyok változtával más ellenérték megajánlása mellett sem kötelezhető a főszerződés megkötésére. A változott viszonyok ugyanis az előszerződés szülte jogviszonyt megszüntetik. Megszűnvén pedig az előszerződésből származott jogviszony — amint mondani szokás a szerződés —, nincs jog, nincs opció, ami gyakorolható volna, ami a főszerződés megkötésére menő kötelezettséget foglalja magában. Szinte látszik a jogegységi határozat — érdemben mondtuk kifogástalan határozat — megokolásából a fáradozás, az okok keresésének a nehézsége, amivel megküzdöttek. Hiába is keresnők benne azt, aminek egyedül volna szabad benne lennie: a jogmagyarázatot. Legislatórius sorakoztatása a törvényvényhozót elhatározásra bírható okoknak a megokolás java része. Más részében pedig — amint láttuk — sok kifogás alá eső dogmatikus fejtegetés. Ám ezt bevezető megjegyzésemhez hiven, nem a hibáztatás gondolatával mondom. Mindössze a gazdasági lehetetlenülés szempontja az, ami mint szerződés és törvénymagyarázati ok megállhatónak mutatkozik a föltett elvi kérdés eldöntésénél. A gazdasági lehetetlenülés szempontja azonban nem általános és elvi tétel. És semmi esetre sem nyerhet alkalmazást minden esetben. Csak ha az értékeltolódás előre nem látható volt, ha az a felek akaratán kivül állott elő. Mig ha előszerződésnek ismerjük el az opció szerződési, a lehetetlenné válás előre látottsága, bekövetkezhetősége teljesen lényegtelen szempont. Döntő a viszonyoknak változottsága. Amint a célnak meghiúsulása, amire tetekintettel az előszerződést kötötték, elég, ha arra nézve következik be, aki magát lekötötte. Még egy következményben különbséget tartok kiemelendőnek. Ha az idő, amely az optatusnak nyitva áll, eltelik anélkül, hogy élt volna a joggal: előszerződés esetében az záros határidő, helyesebben a jognak élettartama lévén, a jog megszűnt feltámaszthatatlanul. Ha ellenben végleges, feltételes szerződést látunk az opció szerződésben, akkor elévülésről lehet szó, aminél az elévülés félbeszakadása, megakadása s igy a kötelezettnek további lekötöttsége jöhet szóba. Alig kell azonban arra is a figyelmet felhívnom, hogy nem mindig van opcióról szó valójában, ha látszólag az is forog fenn, ha annak nevezik is. Ha a jogviszony a maga rendezettségében már ugy van adva a szerződésben, amint annak a célzott második szerződésben kellene megjelennie; ha minden kötelezettség, ami a második szerződésbe volna felveendő — consensualis szerződésre gondolok — már az opciónak nevezett szerződésbe fölvétetett: akkor nem előszerződéssel s nem opcióval állunk szemben. Ilyenkor végleges szerződést kell felismernünk s ha egyik félnek tetszésére van is állitva a joggal való élés, ez nem más mint a hatályosulás kérdése, ami ha nem következik be, azt mondjuk, hogy a szerződés nem lépett hatályba, máskor meg, hogy az hallgatólagosan is gyakorolható visszalépést rejt magában. Ez a helyes minősítés kérdése. Opciót csak ott szabad látnunk, ahol a felek szándéka, akarata kétség nélkül ara irányul, hogy a szerződéssel egy jövendőben kötendő, kellően körülirt szerződés megkötésére vállal legalább is egyike a feleknek lekötelezést. Erre tekintettel is mondottuk, annak megvilágítása rendén, hogy az opció nem ajánlat, hogy az ítélet az opció kérdésében csak arra szólhat, hogy a kötelezett fél a szerződés megkötésével tartozik s a végrehajtás kérdése az, hogy az Ítélet pótolja az ő szerződési (a végleges, a második) nyilatkozatát. Az opció tehát nem más lényegileg —• s ez végső következtetésünk, — mint egy jövendőbeli consensualis szerződés megkötését biztosító előszerződés.