Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 3. szám - Uj irányok és uj kérdések a valutajogban [2. r.]

3. sz. KERESKEDELMI JOG 41 tése a végr. szenvedő vagyoni viszonyaira való tekintettel gazdaságilag nem lehetetlen, a kir. Ítélőtábla ezt a kérelmet nem találta teljesíthetőnek, mert a gazdasági lehetetlenülésnek nem alkotó eleme, hogy a szolgáltatás egymagában az adós romlását vonja maga után, hanem annak fennforgása a szolgáltatás és ellenszolgáltatás előre nem láthatott nagyfokú aránytalanságában állapítandó meg s igy a kért összegnek meghatározása nem is felelne meg a gazdasági lehetőség egyensúlya helyreállításának. Br. Székely Gyula ügyvéd. «Uj irányok és uj kérdések a valutajogban» címmel e lap januári számában a lap kiváló felelős szerkesztője felhívta figyelmünket a budapesti kir. törvényszék Mándy-tanácsának 7. P. 39,498/ 922. számú Ítéletére, amely érdemes arra, hogy vele tovább is foglalkozzunk, egyrészt, mert az abban foglalt elv valutaperekbem nagyon helyesen alkalmazható, másrészt ugy látom, hogy az ítéleti indokolással sokan, igy maga a cikk irója sem értenek egyet. Egy uj szempontból óhajtok rámutatni ezen ítélet helyességére, és ugy vélem, hogy a jogesetet ebből a szempontból is vizsgálva, helyesnek fogják találni az Ítéletet azok is, akik különben annak indokolásával nem értenek egyet, és kívánatos volna, de még a joggal és igazsággal is egyező, ha bíróságaink valutaperekben általánosságban ezen álláspontra helyezkednének. A pénz elértéktelenedésével kapcsolatos bizonytalanság következtében mindjobban előtérbe nyomul a «Treu und Glauben» elve, amely mindig alapját képezte ugyan az ügyleteknek, de azoknak peres eldöntése szempontjából soha oly gyakorlati értéke nem volt mint manapság. Ma már ott tartunk, hogy pénzbeli kötelezettséget tárgyazó perekben a biró önmagát és a jogkereső közönséget kielégítő ítéletet csak ugy tud hozni, ha a két fél helyzetét eminenter a Treu und Glauben nézőszögéből vizsgálja: nem szabad egyik felet sem olyan nem remélt és előre nem látott vagyoni előnyhöz juttatni, amelyet az ügylet megkötésekor számításba sem vehetett... Ha ez alapon vizsgáljuk a Mándy-tanács által hozott ítéletet a cseh hitelező — és nem a magyar adós — szempontjából, akkor a magyar adósnak való minden kedvezni akarás vádja nélkül a következőket állapithatjuk meg: A cseh gyáros vagy kereskedő, amidőn a kereset tárgyát képező 6141 cseh korona értékű árut 1921. decemberében eladta, ugy kalkulált, hogy az előállítási illetőleg beszerzési költségekhez hozzáadott X%, mondjuk 5 vagy 10% gyártási illetve nagykereskedői hasznot. Számítása tehát az volt, hogy abból, amit a vevője neki fizetni fog, ismét elő tud állítani ugyanolyan mennyiségű és minőségű árut, és azonfelül- megmarad neki az 5, illetőleg 10% haszna. Ámde, ha a cseh gyáros vagy kereskedő ma, a cseh koronának a nemzetközi pénzpiacon bekövetkezett nagy értékemelkedése után, követeli és megkapja az effektív cseh koronákat, akkor ő sokkal többet kap, mint amire az ügylet megkötésekor számított, vagyis nem remélt és előre nem látott vagyoni előnyhöz jut. Mert, ha el is fogadjuk azt, hogy a cseh valuta magasabb nemzetközi értékelésével a munkabérek nem estek (bár sok szakmánál ennek az ellenkezőjéről van tudomásom) az bizonyos, hogy a cseh koronának a külföldi valutákkal szemben bekövetkezett emelkedése révén a nyersanyagok beszerzése jóval olcsóbb lett, ugy hogy az a cseh gyáros, aki ma kapja meg a 6141 cseh koronát, az 5, illetve 10% haszon felül nemcsak ugyanolyan mennyiségű és minőségű árut tud előállítani, vagy a cseh kereskedő nemcsak ugyanolyan mennyiségű és minőségű árut tud beszerezni, mint amit eladott, hanem többet, tehát előáll számára egy, az ügylet megkötésekor számításba sem vett, nyereség. Ezt a többletet a Treu und Glauben elvénél fogva a hitelező nem követelheti ki adósától, illetve ennek megfizetésére a bíróság az adóst nem kötelezheti. Helyes tehát a Mándy-tanács ítéletében érvényesített azon elv, hogy a tartozást a jogügylet keletkezésének időpontjában átszámítja a nemzetközi értékmérőre, vagyis svájci frankra, és csak ennek — illetőleg egyenértékének — megfizetésére kötelezi az adóst, mint olyan összegre, amelynek megfizetésére az adós magát a Treu und Glauben elve alapján is kötelezte, és amelynél többre a hitelező sem számított. Ebből a szempontból is nézve tehát a jogesetet, ugy vélem, hogy a 7. törvényszéki taüács ítélete az az alap, amelyen bíróságaink tovább haladhatnak, és amelyet érvényesíthetnek anélkül, hogy a magyar adósnak való kedvezés legcsekélyebb vádja is érhetné bíróságainkat, mert az ilyen ítéletek egy általános jogelv helyes alkalmazásából folynak. Br. Strasser Bezsö ügyvéd. A kötvény- és záloglevélbirtokosok közös képviseletét szervezi meg az 1922. dec. 11-én 60,300/ 1922. I. M. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet, támaszkodva az 1886 : XXIX. t.-c. 77. §-ában adott felhatalmazásra. A rendelet régóta érzett hiányt pótol jogrenszerünkben. Gazdasági szempontból u. i. a kötvényes és részvényes között alig van különbség. Mindkettő tőkét ad a vállalatnak és mindkettő értékpapírt kap a rendelkezésre bocsátott összegről. Amíg azonban a részvényes jogilag a vállalat ura, az ő szavazata választja a vezetőséget, joga van a törvény- vagy alapszabályellenes közgyüléshatározat megtáma/" dására stb. stb., addig a kötvényes «a dósának » ellenőrzésére, saját érdekeinek kellő megvédelmezésére képtelen, holott a vállalatnak pl. 20 mill. forgótőkéjéhez 10 milliót ő szolgáltatott be. A hivatkozott rendelet a kötvényes jogi helyzetét igyekszik gazdasági szerepéhez közelebb hozni. Mindenekelőtt megszervezi a kötvényesek közgyűlését, amely többségi határozattal is jogosított a kötvényeseket érdeklő ügyekben dönteni. A közgyűlést az adós hivja össze. De megteheti ezt a közgyűlésen választott gondnlok is, és követelhetik az összehívást a forgalomban levő kötvények névértékének legalább Vio részét képviselő kötvények is. Szabály a szavazattöbbség. A kötvények jogait korlátozó határozat (pl. kamatláb-leszállítás, halasztás) azonban csak rendkívüli esetekben (az adós csődjének vagy kényszerfelszámolásának elkerülése végett) és a megjelentek 2/s szótöbbségével hozható. Ha az adós pénzintézet különböző faja vagy különböző feltételeket tartalmazó (pl. különböző pénznemről szóló) kötvényeket bocsátott ki, minden egyes kötvényes-csoport külön közgyűlést tarthat. A kötvényesek állandó képvi-