Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 11. szám - Az alkalmi egyesülések társulati adója

11. 82. KERESKEDELMI JOG 143 megfelelő magyarázatot, sőt a. törvény egyes rendelkezései között fennálló ellentmondásokat még élesebbé teszik. így a törvény 22. §-a kimondja, hogy a kivetendő társulati adó az alkalmi egyesüléseknél nem lehet kisebb a bruttó-nyereség 10%-ánál, ugyanezen szakasz második bekezdése pedig kimondja, hogy az ilykép fizetendő legkisebb adót akkor is ki kell vetni, ha adóköteles nyereség nem mutatkozik. Kereskedelmi számvitel szempontjából létezik brullókiadás, nettó-bevétel, tiszta nyereség, de a bruttó-bevétel fogalma ismeretlen. A végrehajtási utasítás már most megkísérli a bruttónyereség formáját definiálni, midőn a 87. §. 4. bekezdésében azt mondja, hogy az alkalmi egyesüléseknél bruttó-nyereség alatt azt a különbözetet kell érteni, mely oly módon áll elő, hogy az eladott áru beszerzésére (előállítására) fordított költségeket és kiadásokat levonjuk az eladott áruért kapott ellenértékekből. A bruttó-nyereség megállapításánál, úgymond a végrehajtási utasítás, az alkalmi egyesülés igazgatási költségei a legkisebb adótétel megállapításánál nem vehetők figyelembe és ezen társulatok az adót akkor is megfizetni tartoznak, ha veszteséggel dolgoznak. (5. bekezd.) A fentiekből kitűnik, hogy a) a törvény egyes rendelkezései önmagukkal ellentétben állanak; b) a végrehajtási utasítás ellentétben áll a törvénnyel, mert a) az adó a törvény 22. §-a szerint a bruttó-nyereség után fizetendő, de a második bekezdés szerint, ha nincs is nyereség, akkor is fizetendő a 10%, ami nyilvánvaló ellentmondás. Kétségtelen azonban, hogy az alkalmi egyesüléseknél a törvény intenciója az volt, hogy veszteséges üzlet esetén társulati adó nem fizetendő, mert ugyan mi lehetne veszteség esetében az adó kivetésének alapja. Hiszen az adó kivetésének veszteséges üzletnél nincs is meg a technikai és matematikai lehetősége, és erre sem a törvényben, sem a végrehajtási utasításban semmi útmutatás nincs és ilyet nem is lehetne kidolgozni. A végrehajtási utasítás ahelyett, hogy a törvény ezen homályos rendelkezését megfelelő magyarázattal felderítené, a 87. §. fi. bekezdésében kifejezetten kimondja, hogy a 10%-os adót a biztosító vállalatok és alkalmi egyesülések akkor is kötelesek megfizetni, ha veszteséggel dolgoznak. Helyesen a végrehajtási utasításnak azt kellett volna mondania, hogy a 10%-os adótétel az alkalmi egyesüléseknél csak az esetben jár, ha az igazgatási költségek levonása nélkül még nyereség mutatkozik. Ezt mondja lényegében a törvény is, mert a törvény nem arról beszél, hogy veszteséges üzlet esetében jár az adó, hanem csak azt mondja, hogy az adó jár, ha nincs is nyereség. Ez alatt a. 87. §. 4. bekezdéséből kivehetőleg is csak az értendő, hogy az igazgatási költségek a tiszta üzleti eredményhez hozzáadandók és ha ezután mutatkozik számszerű nyereség, az megadóztatandó. Kétségtelennek tartom, hogy adott esetben a közigazgatási bíróság is ezen egyedül helyes álláspontra fog helyezkedni, hacsak a pénzügyminisztérium a végrehajtási utasítás ezen kisiklását még kellő időben rendeletileg nem orvosolja. Más az eset a biztosító társaságoknál, mert ezeknél a törvény azt mondja, hogy az adó nem lehet kevesebb a díjbevétel l%o-énél; ezek tehát veszteséges üzlet esetében is tartoznak adót fizetni és az adó tekintve, hogy az alap meg van adva, ki is róható. Igen fontos a törvény 3. §-a az alkalmi egyesülések szempontjából, mely kimondja, miszerint állandóan mentesek a társulati adó alól azok az alkalmi egyesülések, melyek állami hitelmüveletek lebonyolítására alakultak s azok az alkalmi egyesülések, amelyeknek adómentességét a törvény végrehajtása tárgyában kiadandó utasítás megállapítja. Ennek alapján a v. u. adómentességet állapított meg azokra az alkalmi egyesülésekre, amelyek törvényhatóságok, községek, folyamszabályozó vagy árvizek lecsapolására alakult társulatok céljaira szolgáló kölcsönügyletek lebonyolítására alakultak, továbbá azokra az alkalmi egyesülésekre, amelyek ipari vállalatok között egyetlen szállítás lebonyolítása céljából jöttek létre (pl. két vagy több gépgyár egy megrendelő számára együttesen vállal meghatározott szám és minőségű vasúti kocsi építését és szállítását stb.), végül azokra, amelyek kizárólag külföldön lebonyolítandó ügyletekre létesültek és vezetésük külföldön történik s Magyarországon csak az egyesülés egyes tagjainak van üzleti telepe. Ezek azonban lényegükben nem jelentenek adómentességet, mert a társulatokhoz befolyó jövedelem mégis csak társulati adó alá esik, ép oly kevéssé, mint nem jelent adómentességet azon rendelkezés sem, mely (6. §. 6. bekezdés) kimondja, miszerint nem minősithetők alkalmi egyesülésnek az olyan hitelezési ügyletek, amelyekben a hitelező kamat helyett avagy mellett nyereségrészesedést köt ki. Ezen rendelkezés folytán a finanszírozónak kiadott kamat- és nyereségrész a tiszta keresményből levonásba hozható és csak a finanszírozóhoz befolyó összeg esik a megfelelő általános kereseti vagy társulati adó alá. A törvény 16. §-ának 7. pontja értelmében amúgy sem szabad az adóalaphoz hozzászámítani az alkalmi egyesülések megadóztatásánál azt a részt, amely valamely más — társulati adó alá eső — vállalatnál társulati adó alá került. A v. u. fi. §. idézett 6. pontjának jelentősége tehát inkább abban van, hogy ezeknél az alkalmi egyesüléseknél a résztvevők az évenkénti számadási, valamint az üzletek befejezése után előirt mérlegbenyuj-