Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1923 / 9. szám - A legujabb kamattörvény
9. sz. KERESKEDELMI JOG 111 pontosan, idejében teljesít. Ebben azonban nincs megtérítése annak, amit a hitelező azáltal veszített, hogy pénzét idejében meg nem kapta s azt magára nézve legjobban nem gyümölcsöztethette. A törvény alapgondolatával jut e rendelkezéssel egyenes ellentétbe s az bízvást elmaradhatott volna. A törvény egyéb kisebb hibáira részletesebben nem térünk ki. Csak megemlítjük pl., hogy a törvény nem látszik tudomást venni arról, hogy lejárat és késedelem nem esnek szükségképpen egybe. A törvény mindig a lejárattól fizetteti a törvényes kosztpénzt. Az a kivétel pedig, ami az igazságügyi bizottság javaslataként jutott bele a törvénybe (2. §. 4. bek.), hogy a törvény életbelépte után kötött kölcsönügyletből származó követelés esetében az adós nem exkulpálhatja késedelmét és tehát, ha elmulasztja a lejáratot — akár vétkes, akár nem, akár nyerészkedett a hitelező kárára, akár nem — mindenképpen a súlyosabb kártérítési kötelezettség terheli, amig egyfelől a késedelmi intézmény természetével találja magát szemben, addig másfelől a törvény alkalmazása körül fog bonyodalmakat támasztani. A kivétel oka pedig, hogy t. i. mivel csak a jövőben keletkező kölcsönök esnek alája, a különös méltánylást érdemlő körülmények kevésbé jöhetnek szóba, csakis a törvény alapgondolatának teljes figyelmen kivül hagyásán nyugodhatik. A törvény a hitelező kárára űzött visszaéléseknek kívánja elejét venni s nem terheli meg azt az adóst, aki nem okozója a késedelemnek, vagy nem él vissza helyzetével. A jövőbeni kölcsönadós is juthat oly körülmények közé, hogy lejáratkor nem fizethet és pedig hibáján kivül, szóval amikor szubjektív mora nem forog fenn. Ilyen esetben azt mondani, hogy mégis van késedelem, ez a késedelmi intézmény természetével nem fér össze. S minthogy fog akadni bíróság, amelyik tudni fogja, hogy a kimentett késedelem nem késedelem, a lex dura alól ugy fogja a kölcsönadóst mentesíteni, hogy nem fog késedelmet megállapítani s a törvény hatálya alól az ilyen kölcsönadóst egészen kiveszi. Ez pedig más eredményékre vezet, mint amit a kivétel célbavett. Általában gyengéje nézetünk szerint a törvénynek az, hogy a késedelmi intézmény finomságaival alapvető intézkedésében nem sokat törődött. Holott a késedelem a lejárattól külön van intézményesítve s amikor a késedelem a lejárat után csak a megintéssel áll be, ennek következményei is nem a lejárattól, hanem csak a késedelembe eséstől állhatnak be. Helyes a törvénynek az a rendelkezése (4. §.), hogyha a felek a tartozást valamely forgalmi cikk, pl. buza bizonyos mennyiségének mindenkori piaci árában határozzák meg, vagy ha a tartozás aranyban, ezüstben vagy külföldi pénznemben van kifejezve, akkor az adós késedelme esetében csak a már emiitett mérsékelt kártérítés jár, sőt még az sem, ha a késedelmi kamatot a birói Ítélet a termény stb. tőke mennyiségében fejezi ki. Nem találunk kifogásolni valót abban sem, hogy a törvény bizonyos mértékben visszaható erővel is bir, amennyiben a törvény életbe lépése előtt lejárt tartozásokra is kiterjed az életbelépés napjától kezdődő hatállyal, mintha a késedelem e napon venné kezdetét. A késedelmes adós mentesülhet a késedelmi kárának a törvényben szabályozott megtérítési kötelezettsége alól, ha a törvény életbelépése előtt tartozását kifizeti. Ha pedig a késedelmes adós a törvény ismeretében nem teljesiti kötelezettségét, őt semmi sérelem nem éri azzal, ha a törvény megtérítteti vele azt a kárt, amit késedelmével a törvény életbelépésének napjától kezdve a hitelezőnek okoz. Sőt csakis az igazság követelménye telik be rajta. Ugyanez az elv érvényesül helyesen a törvénynek abban a rendelkezésében is, hogy semmisnek jelenti ki a törvény életbeléptetése előtt létesült azt a kikötést, amely a hitelezőnek az adós késedelme esetére a törvényben megállapítottnál alacsonyabb késedelmi kártérítést biztosit. Minthogy a törvény nézetünk szerint késedelem esetén az absztrakt kár megtérítéséről gondoskodik, az eddig érvényben volt és maradt jogszabályok értelmében a nagyobb konkrét kár bizonyításának lehetősége nem változott. A törvény terminológiájánál fogva helyénvaló volt azonban ezt külön is kimondani, bár gyakorlati értéket jövőben sem sokat látunk benne, sőt jelentősége alighanem még alább száll. Egyébként azonban nem lett volna szükség kiemelésére. A törvénynek az a rendelkezése, amely szerint az államra mint hitelezőre, de főként adósra magánjogi viszonyban a törvény intézkedései szintén kiterjednek, ngy véljük alkalmas lesz azoknak a sérelmeknek megszüntetésére, amikről az államtól munkát vállalt iparosaink és a vállalkozók állandóan és legtöbb esetben joggal panaszkodtak, hogy jogos követeléseikhez rendszerint évek multán jutottak s aminélfogva nálunk közmondásszerüvé vált, hogy az állam a legrosszabb adós. Érdeklődéssel nézünk a törvény alkalmazása elé s kíváncsian várjuk, hogy célbavett gazdasági hatása meglesz-e. Leginkább pedig azt óhajtanok, ha gazdasági és pénzügyi viszonyaink annyira megjavulnának akkorra, amikor megszabott élettartama lejár, hogy megújítására szükség nem lenne.
