Kereskedelmi jog, 1923 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1923 / 2. szám - A jog mindennél hatalmasabb ereje ... - A személyiség védelmének egy ujabb szempontja ...

2. sz. KERESKEDELMI JOG 25 útjában álló végtelen számú pereknek raja tanyáz. (Lásd a valutaperek nagy részét, az árdrágító visszaélésekből, láncolatos kereskedésből, tisztességtelen versenyből származó számos pert, továbbá a gazdasági lehetetlenülésnek egymás kijátszását célba vevő számos esetét s egyéb körmönfont jogesetetket.) Ezen az állapoton a perrendtartásnak mindenkori foltozgatása sem segit. De ha igy van is ez: mi a magunk körében, a vizsgálóbizottság működésének keretében arra fogunk törekedni, hogy a jelöltektől a jogi tudásnak azt a fokát, a jogi érzéknek és az intelligenciának azt a kifejlettségét kivánjuk meg, mely képessé teszi őket arra, hogy életpályájukon kizárólag a jognak és az igazságnak szolgálatában fejtsék ki mtíködésüket.» Ezután beszámolt, az elnök arról a kemény munkáról, amelyet a bizottság a most lefolyt esztendőben végzett, E munka mennyiségére jellemző adat, hogy mig az 1914—16. évi ciklus alatt 569, az 1917—19. évi ciklus alatt 1123, addig a most lezárt ciklus alatt 2493 jelölt jelentkezett vizsgára. Uj irányok és uj kérdések a valutajogban. Mult számunkban megkezdett közleményünk folytatása és befejezése — technikai okok miatt — a jövő számra marad. Első cikkünkben megemlékeztünk a Kúriának azon határozatairól, amelyekben valorizálás! törekvéseket látunk. Nyilván ezen megállapításunkra vonatkozik a Jogállamban «A pénz elértéktelenedésének jogi hatása» cim alatt névtelenül irt, de bizonyára a Kúria felfogásába beavatott cikk, amely szinte exkuzálni akarja a Kúriát, hogy «még nem tartunk ott, hogy az adós késedelme egyszersmind maga után vonja a késedelem ideje alatt, beállható pénzelértéktelenedés veszélyének viselését», vagyis hogy a Kúria még nem akar egyszerűen valorizálni; bár ugyanezen cikk beismeri azt, hogy «minden esetre a kir. Kúria két legújabb döntése oly uj gyakorlatnak alapjául szolgálhat, amely szerint az adós egyszeri késedelme is az adósra háríthatja a pénztartozás esetében a pénzelértéktelenedésének terhét». Mult cikkünkben tett megállapításunk tehát helytállónak látszik. Azt is tudomásul vesszük a cikkből, hogy a kir. Kúria «a pénz vásárló erejének a csökkenését nem egyszerűen a késedelem okából rótta a késedelmes adós terhére, hanem azért, mert az adós szerződésellenes magatartásában a hitelezőnek pénzben megtérítendő kárt okozott; illetőleg mert az adós az előbbi állapot helyreállítására volt kötelezve. Lényegileg tehát a szerződésellenes magatartásból eredő restitució in integrum az oka annak, hogy a pénz elértéktelenedésének jogi hatását állapította meg a kir. Kúria». Ezen tényeket leszögezve, ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét a P. IV. 1686/1922. sz. Ítéletre, amelyet jelen számunkban közlünk és amelynek a K. T. 324. §-ára vonatkozó részére még visszatérünk. Ugvancsak felhívjuk a figyelmet a jelen számunkban közölt P. VII. 2228/1922. sz. Ítéletre, amelyben az uj Vll-es tanács egész pregnánsan kifejezi a. K. T. 326. §. 2. bekezdésére vonatkozó és a IV-es tanáccsal egybehangzó álláspontját, ngy hogy a lejárati napon való átszámítás az uj tanácsban is keresztül hatolt, amely még pregnánsabbul is kifejezte azon általunk is vitatott álláspontot, hogy a cseh korona effektív kikötésének csak egész határozott kikötés esetén van joghatálya és önmagában az a tény, hogy felperes cseh koronában tett ajánlatot és alperes ezt az ajánlatot elfogadta; hogy az átvett áruról megküldött számla is cseh koronáról szól s hogy továbbá a (magyar kereskedő) felperes szintén cseh koronáért vásárolta az alperesnek továbbra eladott árut, nem alkalmas a határozott kikötés fenforgásának a megállapítására. sz. I. A jog mindennél hatalmasabb ereje vívja a német jóvátétel ügyében gigantikus küzdelmét a nyers erővel, a tankok, ágyuk, géppuskák és bombák erdejével. Mindkét fél, a francia és a német is, a jogra, a szerződésre (lehet-e szerződésnek nevezni az olyan megállapodást, amelyet az egyik fél nyilvánvalóan a kényszer nyomására fogad el?) hivatkozik. Az egyik azért erőszakoskodik, a másik azért, vonakodik teljesíteni, mert erre a jog hatalmazza fel. A jog tehát annyira hatalmas, hogy a francia is sietve igyekszik fegyveres erejét védő szárnyai alá helyezni. Azt megértjük, ha a francia és német állam a maguk vitáját egymás között a rendelkezésükre álló eszközökkel intézik el. Az sem lep meg, ha az erőszak méhében fogant békeszerződés rendelkezéseit a fegyverek ereje próbálja végrehajtani. Azt azonban nem értjük, hogy a francia állam a maga nyers erejét békés német vállalkozók ellen fordítja, akik elvégre vele semminemű szerződéses viszonyban nem állanak. Azt sem értjük, hogy milyen jogcímen állítja haditörvényszék elé a francia tábornok azt a német vállalkozót, aki felettes hatóságának parancsát teljesiti, milyen cimen kényszerít bárkit is arra, hogy dolgozzék, tőkét és munkát kockáztasson, ha az illető nem akar. Eddig a háború és a béke az államok ügye volt. Hogyan kerülhetett azonban ellenséges viszonyba most a francia állam. — minden egyes német állampolgárral!? Mit is mond Pascal: «Az igazság erő nélkül tehetetlen, az erő igazság nélkül — zsarnokság. Ennélfogva az igazságot és erőt párosítani kell, hogy igy az igazság erős legyen és az erő igazságos legyen.)) És mit mond egy másik francia: «On peut tout fairé avec les bayonnets, excepté s'y assoire.» És végre mit mond az angol Carley: «Minden fejetlenség, minden rossz igazságtalanság, természeténél fogva olyan, mint a sárkányfaj: öngyilkos és igy — nem tarthat sokáig.» • ^ A személyiség védelmének egy ujabb szempontja kezd gyakorlativá válni. A világtörténelem közelmúlt eseményei drámai feldolgozásra alkalmas oly gazdag anyagot nyújtanak, hogy már is nem egy eset fordult elő, amikor drámai művekben élő, vagy nem rég elhalt személyek hősökként, vagy jelentős szerepet játszó alakokként állíttattak a néző, illetőleg az olvasó elé. Olvastunk egy Németországban előadott drámáról, amelynek főszereplője nemzetünk tragikus véget ért nagy fia — Tisza István gróf volt, az a dráma pedig, amelyben Ludwig Emil II. Vilmos császárt szerepeltette, a bíróság előtt folytatódott. Kérdés, hogy a jog nyujt-e védelmet az ilyen szerepeltetéssel szemben? A kérdés megoldását Allfeld a képmáshoz való jog szabályainak analóg alkalmazásában találja és a Róbert v. Mohi, valamint Cohn fejtegetéseit fejleszti tovább. A szin-