Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 4. szám - Valutajogi kérdések

4. sz. KERESKEDELMI JOG 55 A Bgb. 269. §-a a teljesítés (Leistung) helyét szabályozza, kimondván a K. T. 322. §-ával egybehangzóan, hogy: «Ist ein Ort für die Leistung weder bestimmt stb., so hat die Leistung an dem Orte zu erfolgen, an welchem &er Schuldner zur Zeit der Entstehung des Schuldverháltnisses seinen Wohnsitz hatte.» A § 270 a pénzfizetésekről szól. «Geld hat der Schuldner im Zweifel auf seine Gefahr und seine Kosten dem Gláubiger an dessen Wohnsitz zu übermitteln.» Az talán még sem véletlen, hogy a magyar, osztrák és német törvények egyaránt beszélnek az ügyletek teljesítési helyéről, de egyik sem fejezi ki azt, hogy a pénzfizetést hol kell teljesíteni, hanem az egyik (a magyar) a fizetésről, az osztrák «verrichten»-ről s a német «übermitteln»-ről szól. De ennek is magyarázatát adja a Bgb. 270. §-ának 4. bekezdése: «Die Vorschriften iiber den Leistungsort bleiben unberührt.» Tehát a 270. §. negyedik bekezdése ugyan, azt rendeli, mint az osztrák Hgb. 325. §-a, vagyis, hogy bár az adós a pénzt a hitelezőhöz küldeni köteles, ez nem változtat a teljesítési helyen és a teljesítési hely szabályai érintetlenek maradnak. Melyek ezen szabályok? A nemzetközi magánjogban uralkodó jogszabály, hogy a) a teljesítési hely törvénye irányadó mindazon esetekben, midőn a felek az alkalmazandó törvényben meg nem állapodtak, vagy nemzetközi szerződések az alkalmazandó törvényt nem szabályozták. Ez az oka annak, hogy a fent érintett esetben, midőn egy magyar cég Wienben egy osztrák cégtől árut vásárolt, mely Wienben volt átveendő, a kir. Kúria az osztrák Hgb-t (336. §-t), mint a teljesítési hely törvényét alkalmazta. b) Miként fentebb jeleztük: ugy a K. T. 326. §-a, mint az osztrák Hgb. 336. Art.-ja szerint: a mérték, suly, pénzláb, pénznem stb.-re nézve az ügylet teljesítési helye, az ott divatozó kereskedelmi szokás vagy törvény irányadó. Egyáltalában mindarra, ami a teljesítés módjára, annak kivitelére vonatkozik, a teljesítési hely joga irányadó. Felmerül azonban a kérdés, hogy például vételnél, hol másutt eszközöltetik az átadás és másutt a,z átvétel, melyik hely a teljesítési hely és melyik hely joga irányadó? A német Rg. állandó joggyakorlata szerint (L. Staub. Komm. II. B. 1414., S. Anm. 9) az eladó teljesítési helye saját telephelye, viszont a vevőé a saját telephelye. Az átadásnak tehát az eladó telephelyén, az átvételnek (s ezzel összefüggőleg például a zesetleges kifogásolásnak, rendelkezésre bocsátásnak stb.) pedig a vevő telephelyén uralkodó jog szerint kell történni. A teljesítési helytől azonban különbözik a rendeltetési hely. Az a hely ugyanis, ahova az áru vagy pénz küldendő, még nem okvetlenül a teljesítési vagy fizetési helyet jelenti. Staub közismert kommentárjában a Bgb. 269. és 270. §§-ainak magyarázata közben részletesen kifejti, hogy az eladó azáltal, hogy magára vállalja az árunak egy bizonyos helyre való elküldését, még nem változtatja meg a teljesítési helyet: «Beim Übersendungskauf erfüllt der Verkáufer an seinem Wohnort trotz der ihm obliegenden Übersendungspfilcht» (id. h. S. 1415. Anm. 13). — «Für Geldzahlungen ist der Wohnsitz des Zahlungspflichtigen der Erfüllungsort, aber der Wohnsitz des Glaubigers ist der Bestimmungsort» (u. ott). Ez arra az esetre vonatkozik, midőn az ügylet teljesítési helye nincs külön meghatározva, mig az esetben, ha a teljesítési hely akár az ügylet természetéből, akár a felek megállapodásából folyólag másutt van, akkor természetesen nem a kötelezett telephelye, hanem ezen utóbbi hely lesz a teljesítési hely. Midőn tehát a Kúria fenti ítéletében kimondta, hogy «a hitelező lakhelyétől különböző az a hely, ahova az átutalt összeg küldendő, csupán az elküldendő pénznek rendeltetési helye, de nem tekinthető szerződéses teljesítési helyül», akkor csupán a most ismertetett jogtételt alkalmazta. A Kúria azonban csak idáig ment és határozatának jelentősége is korlátok közé szorul a tényállásbeli adatok mérlegelése folytán; és a német osztrák koronában való marasztalást azon alapon mondta .ki, hogy a K. T. 324. §-a alapján Bécset tekintette «az alperesek pénzbeli tartozásának teljesítési helyéül» (ismét a régi kifejezéssel élve), ahol pedig a cseh korona, nem forgalmi pénz, ezért az osztrák Hgb. 336. §-ának 2. bekezdése alapján a lejárat napján jegyzett árfolyamon osztrák koronában marasztalta alpereseket. A Kúria tehát ma is azon állásponton van, hogy a fizetés helye, vagy mint kifejezi, «a pénzbeli tartozás teljesítési helye» irányadó a lerovandó pénznemre és csak a hitelező lakhelyétől eltérően kijelölt helyet nem tekintette fizetési, hanem csupán rendeltetési helynek. Miként azonban fent rámutattam, azáltal, hogy az adós a fizetést a hitelező lakhelyén köteles eszközölni, ezáltal csupán a küldés