Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 11. szám - A felelősségbiztosításról [2. r.]

168 KERESKEDELMI JOG 11. sz. való vonatkozásban egyedül szerepeljen s az utóbbiak s a közötte fennálló közvetlen jogviszonyból eredő jogok és kötelezettségek megállapítása s az ezzel kapcsolatban felmerült kérdések rendezése kizárólag az ö kezébe legyen letéve, anélkül, hogy erre akár az első viszontbiztosítónak, akár a későbbi viszontbiztosítóknak bárminő befolyása is lehetne. És valóban alaptétele a viszontbiztosítási jognak, hogy a viszontbiztositottat egészen szabad üzletvezetési jog illeti és kötelezettség terheli szemben az alapbiztosítási szerződés biztosítottjával. Következménye ez annak, hogy a viszontbiztosító nem lép be az alapbiztosítási szerződésbe s hogy a viszontbiztosító és alapbiztosítási szerződés biztosítottja között a viszontbiztosítás jogviszonyt nem hoz létre.9) Ebből pedig következik, hogy a viszontbiztosító jogi sorsa a biztosítást illetően egészen a viszontbiztositottnak a kezébe van letéve, mert — hacsak nem bizonyítható visszaélés az utóbbi részéről — a viszontbiztositottnak a biztosított irányában tett nyilatkozatai és a közvetlen viszonyban foganatosított tényei kötik a viszontbiztosítót és utódait is, mert ezek — mindig feltételezve a jóhiszeműséget a viszontbiztosított részén — nem kifogásolhatják az utóbbi eljárását s a közvetlen viszonynak az utóbbitól véghezvitt lebonyolítását, illetőleg e lebonyolításnak eredményét akceptálni kötelesek. Sőt szabály szerint a viszontbiztosító a viszontbiztosított részéről elvállalt rizikó minősége és terjedelme ellen sem tehet kifogást (subject to the same risks, valuations and conditions as the originál insurance). A viszontbiztositottat megillető ennek a tágkörü rendelkezési jognak azonban egyfelől ellensúlyozója az őt — rendszerint külön kikötés nélkül is — terhelő az a kötelezettség, hogy a rizikónak egy részét saját számlájára visszatartani köteles, (Pflicht des sog. Selbstbehalts, oder Plein), másfelől — s ezen van a súly — hogy a biztosított részéről ellene támasztott igénnyel szemben való védekezés is kizárólag az ő dolga s bármennyire is alaptalan a harmadik személynek — a biztosítottnak — igénye, nem kívánhatja, hogy a viszontbiztosító őt tanáccsal vagy bármi egyéb módon támogassa, hanem egészen magára van hagyva. Ehhez képest mi abban látjuk az alapvető különbséget a fb. és a viszontbiztosítás között, hogy míg az előbbi a felelősségi érdeken felül egy másik érdekét, nevezetesen a jogvédelem iránti érdekét is kielégíti a biztosítottnak, *) V. ö. Nagy: Kereskedelmi Jog 8. kiad. II. 471. amely érdek annyiban egészen önállónak tekinthető, amennyiben a biztosított a fb.-sal az ellen is védeni akarja magát, hogy ellene olyan valaki is kártérítési igényt támaszt, akinek irányában ő nem is vált felelőssé, addig a viszontbiztosításnak tárgya csupán a viszontbiztosított felelősségi érdeke. Arra azonban figyelmeztetni kell, hogy a jogvédelem lényege a fb. körében nem abban áll, hogy a biztosító azt a költséget megtéríti a biztosítottnak, mely az utóbbi ellen — bár alap nélkül — érvényesített igény elleni védekezéssel kapcsolatban akár peren kívül, akár perben felmerült. *Ha ugyanis csak ebben látnók a jogvédelem lényegét, fenti következtetésünk nem állana meg. tekintve hogy a viszontbiztosító is köteles megtéríteni azt a költséget, amely a viszontbiztosított részén a közvetlen üzletvezetéssel kapcsolatban felmerült és ép ezért kap a viszontbiztosított úgynevezett províziót. SZEMLE. HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐINKHEZ. Azon néhány előfizetőnket, kik az előfizetési dijjal még hátralékban vannak, kérjük, hogy tartozásukat a csatolt befizetési lap felhasználásával annál inkább rendezni szíveskedjenek, mivel ellenesetben a lap további küldését be kellene szüntetnünk. — Az 1923. évi előfizetési dij nagyságát egyelőre csupán az első évnegyedre tudtuk, és pedig 300 koronában megállapítani, mely összeg azonban még december hóban változást szenvedhet. A devizarendelet s a valutatartozások. A 6700/1922. M. E. sz. rendelet (Budapesti Közlöny aug. 8), mely a külföldi fizetési eszközökkel s egyáltalában a külfölddel való forgalmát a korona stabilizálása céljából erős korlátoknak vetette alá, 9. §-ában kimondja, hogy: «Magyar korona-összegnek kiajánlása vagy átutalása külföldre, továbbá magyar korona-összegnek befizetése ... külföldön lakó személy vagy külföldi cég javára tilos és ily irányú rendelkezést nem szabad foganatosítani, kivéve ha a m. kir. állami jegyintézet ehhez Írásban hozzájáruld (1. bek.) Ezen rendelkezés magyarázata kezdettől fogva különböző volt, aszerint, amint a rendeletet szigorúan vagy enyhébben akarták értelmezni. De mindenesetre mindjárt voltak olyanok, akik ebben abszolút fizetési tilalmat láttak, és ezt a perben mint elutasítási kérelmet érvényesítették is. (Hogy ez nem helytálló magyarázat, erre alább még rá fogok térni!) Ezen magyarázat hivatalos helyről is támogatásra talált. Mert, miként az Omke nov. 11-iki számában olvassuk: «Illetékes oldalról vett információ szerint a devizarendelet 9. §-a nem értelmezhető másképpen, csak ugy,