Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 10. szám - Visszaesés a turpis causa gyakorlatában

10. sz. KERESKEDELMI JOG 151 Kúria ezt az ujabb irányát «mindinkább állandósuló joggyakorlatként" emliti, ahelyett, hogy akár a Kúria állandó gyakorlatáról, akár a gyakorlat szilárdságának kiemelése nélkül, egyszerűen joggyakorlatról beszélne. Ha a Kúria a maga gyakorlatát ezúttal «mindinkább állandósulónak jelzi, ugy az adott esetben ez az epitheton ornans gyöngitő tendenciát akart szolgálni és szinte azt a képzetet igyekszik bennünk kelteni, hogy a Kúriának ez a gyakorlata még nem tekinthető megállapodottnak. A stilus curialis talán a fenti kifejezéssel a gyakorlat fokozatos visszafejlesztését akarta beharangozni és maga az Ítélet már érdemben meg is teszi az első lépést visszafelé. Ugyancsak a IV. tanácsnak egy korábbi határozata1 a mostani esetnél még merevebben, legalább is a közlés szerint, azt mondotta ki, hogy a kétoldalú turpis causán alapuló jogügyletekből biróilag érvényesithetö jogok és kötelességek nem származnak. A fent megbeszélt Ítélet nagy súlyt helyez arra, hogy a Kúria judikaturájának a visszakövetelést megengedő álláspontját elvileg érvényben tartsa és az adott esetben a visszakövetelés elutasitását azzal indokolja, hogy a Kúriának és a gyakorlata olyan forgalmú ügyletekre vonatkozik, amelyek mellékkörülményeiknél fogva váltak a törvénybe vagy közerkölcsiségbe ütközővé, vagy amelyeknek erkölcstelensége alapjukra és tartalmukra tekintettel nem annyira súlyos. A Kúria tehát egy bifurkációt létesit az erkölcstelen ügyletek között. Vannak első és másodosztályú erkölcstelen ügyletek. Az első osztályba tartoznak azok az ügyletek, melyek erkölcsi rosszalásunkat feltétlen kihivják; a másodosztályu ügyletek alacsonyabb fokú erkölcstelensége pedig valamennyire tolerari possit. Az erkölcstelen ügyleteknek azt a kettéválasztását a jogbiztonságra veszélyesnek tartjuk. Önmagában is helytelenitjük az erkölcs gradacióját; a biróság ne taksálja le egyenkint az ügyletek erkölcsi fokát, mert általában nem helyeselhető, ha a moralitás terén alkura lépünk, mert az alku megengedése már maga is a megítélésnek lazulását jelenti. Gyakorlatilag pedig el nem maradható ingadozásra vinne, ha uzussá válnék az ügyletek erkölcstelenségi fokának felbecsülése és mindig az utolsó fórum döntésétől függne, hogy a kérdéses ügylet melyik klaszszisba sorozandó. i 3722 192^ Az esetet közölte a Kereskedelmi Jog f. é. 9. száma. Ez a megkülönböztetés egyébként is nehezen egyeztethető össze az erkölcstelen ügyletekkel szemben tanúsított birói bánásmóddal. Ha a hivatalos birói álláspont vezérkara a non inmiscere, akkor ez a megkülönböztetés fokozottabban rákényszeríti az Ítélkező bírót az erkölcstelen ügylettel való foglalkozásra és a részletek kipuhatolására is, mert hiszen, hogy a munkásbiztositási törvény kifejezésével éljünk, az ügyletek osztályba sorozása mindig valamelyes külön ténybeli alátámasztást igényel. Az az eddigi előkelő gesztus, hogy a bíróság távoltartja magától az erkölcstelen ügyletek érdemi elbírálását, kényszerűen öszszeomlik e megkülönböztetéssel. A Kúria ítélete ezt a bifurkációt, amelyben elismerjük, hogy valami, de e téren nem fruktifikálható mag van és benne csupán a megoldás szellemessége dicsérhető, azért eszközölte, mert az igazságérzettel nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy a felperes visszakövetelhesse azt, amit alperesnek nyilvánvalóan súlyos erkölcstelen cselekmény elkövetéseért jutalmul adott. Ez a hang a Kúria régi, és még a jelen Ítélettel is feladott, álláspontját szólaltatja meg. A visszakövetelés megengedése nem kívánt jutalom lenni a szintén turpitudo bűnével terhelt felperes részére, hanem az igazságérzet és a gyakorlati célszerűség által diktált megtorlás az alperessel szemben. A Kúria uj gyakorlata nem a felperes visszakövetelésének jogosságát emeli ki, hanem arra helyezte a hangsúlyt, hogy az alperes jogtalanul ne gazdagodjék. A gyakorlat nem annyira a felperes igazát Ítélte meg, hanem inkább az alperest marasztalta. Ha pedig az alperesi pozíció szempontjából vizsgáljuk a helyzetet, akkor egyenesen visszatetsző, hogy ha az uj gyakorlat kiindulópontja az alperes magatartásának megtorlása kivánt lenni, ugy ez a mostani ítélet a saját alapelvének hatályát önmagával ellentmondásban korlátolja akként, hogy a visszakövetelés lehetőségét csupán az enyhébb erkölcsi kihágás esetében engedi meg, mig épen a súlyosabb erkölcsi kihágásnál, ahol még inkább szükséges és indokolt a megtorlás, a visszakövetelést kizárja. Ez az eljárás hasonló volna egy olyan büntetőtörvényhez, amely a lopást bünteti, de a rablást nem. A helyzet kényességének és a birói méltóság az erkölcs követelményeinek megfelelő megoldás csak az volna, ha a magánjogi elkobzás intézményes megteremtésével a bíróságnak módja volna az alperest ugy marasztalni, hogy a felperes se lássa hasznát.