Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)
1922 / 7. szám - A közgyűlési határozattal feloszlott részvénytársaság továbbfolytatása
106 KERESKEDELMI JOG 7. sz. kétségtelen. Erre nézve csupán Kuncz Ödönnek a Ker. Jog. IX. évf. 10—12. számaiban megjelent kimerítő cikkére utalunk. A magyar Kt. előkészítése során nem is merült fel az a gondolat, hogy a felszámolást kimondó részvénytársaság utóbb rendes működését ismét felvegye. Az a gondolat, hogy a feloszlás stádiumába került részvénytársaság továbbfolytatható legyen, először a német H. G. B.-nak 1896-ban a törvénym hozó testület elé terjesztett szövegében tört magának utat, még pedig csupán arra azi egyetlen esetre korlátozva, ha a részvénytársaság ellen csőd nyittatott, de az kényszeregyezséggel nyert befejezést, vagy azért szüntettetett meg, mert a megszüntetéshez válamennyi hitelező hozzájárult. (Entw. §. 265. 3.) A Denkschrift (159. 1.), hivatkozik arra, hogy a gyakorlat a közkereseti társaság továbbfolytatását hasonló esetben megengedi, de, ahhoz, hogy ez a rt.-nál is lehetővé váljék, törvényihozói rendelkezésre van szükség. A német H. G. B. a javaslat ismertetett rendelkezésein túlmenőleg a 307. §-ban kimondja, hogy a rt. folytatását a felszámolás alatt álló rt. iákkor is kimondja, ha egészi vagyonának elidegenítése, vagy más társaságba beolvadás céljából kivánt feloszlani és a feloszlással elérni kivánt cél meghiúsult. A német törvény értelmében tehát a folytatásnak olyan esetben van helye, amikor a feloszlás nem a társaság akaratnyilvánítása, hanem törvényből folyó intézkedés következtében vette kezdetét, valamint olyan esetekben, amikor a feloszlás kimondása nem tekinthető egyébnek, mint egy harmadikkal kötött szerződés végrehajtására irányuló előkésizitő intézkedésnek. Egészen helyén való, ha az utóbbi esetben a szerződés meghiúsulása után a törvény módot ad a rt.-nak a quiasi feltételesen hozott határozat visszavonására. Lényegesen más a helyzet olyankor, amikor a közgyűlési határozatnak közvetlenül az a célja, hogy a társaság feloszoljék. Az ilyen határozatban azt jelenti ki a társaság, hogy vagy nem képes vagy nem akar továbbműködni. Magának ennek a ténynek messzeható következményei vannak. Az osztrák jogszabályok nézőpontjából vizsgálva a helyzetet, a H. G. B. 242. cikkének 2. pontja értelmében a rt. a részvényesek határozatával szűnik meg; nincs többé olyan léte, amilyen addig volt. A felszámolás a részvénytársasági viagyon sorsának tisztázása érdekében közbeiktatott állapot, amely alatt nemcsak az igazgatóiság jogköre illetőleg a társaság ügyletkötő képessége korlátozódik, '(Ö. H. G. B. 244. cikk, 134. és köv. cikkek), hanem a közgyűlés sem az többé, ami volt. A gazdasági életben a felszámolás alatt álló rt. helyzete sokban hasonlít iá még át nem adott hagyaték helyzetéhez, amellyel kapcsolatban már csak arról folyik a tárgyalás, hogy a hagyatéki terhek fedezése után mi kerüljön az örökösök közt felosztásra. Minden jogrendszer, akár normatív legyen a I szabályozása, akár engedélyezésre alapított, akár, mint az osztrák, a kettőnek vegyüléke, — felismeri a rt.-ok nagy gazdasági jelentőségét esi egyben azt is, hogy ez a társasági forma számos visszaélésre nyújt lehetőséget ugy a gazdasági élet rendje, mint az egyes érdekelt személy szempontjából. Ez a felismerési az oka, hogy az egyes törvényhozások a gazdasági érdekek és a társaságban résztvevők érdekeinek szigorú körülbástyázásával állapítják meg azokat a feltételeket, amelyek mellett valamely rt. életre kelhet. Igyekszik a törvény arról is gondoskodni, hogy a rt., ha már! nem felel meg többé a megszabott előfeltételeknek, legalább olyankor, amikor iá hiányok már szembetűnők, a gazdasági életből eltávolittassék. Ezt a célt szolgálja az Ö. H. G. B. 240. cikkének 1. bekezdése is, amely az igazgatóságot az alaptőke felének elvesztése esetében a közgyűlés összehívására és arra kötelezi, hogy ezt a körülményt az illetékes közigazgatási hatóságnak feljelentse. Az id. cikk 2. bekezdése értelmében viszont a közigazgatási hatóság azt a rt.-ot, amely az alaptőkéjének felét elvesiztette, a könyveinek megtekintése után fel is oszlathatja. Akár az igazgatóság részéről a fentiek értelmében összehívott, akár más közgyűlés határozza el a feloszlást, ez mindenesetre alapos feltevést enged arra, hogy a rt. nem felel meg többé a törvényben megállapított feltételeknek, vagy gazdasági rendeltetésének. Semmi esetre sem látszik tehát indokoltnak, hogy, amikor a rt., esetleg éppen egy a közigazgatási hatóság részéről kibocsátandó feloszlást rendelő határozatot közgyűlési határozattal megelőzve, a felszámolás átmeneti állapotába került, annak továbbfolytatása, a gazdasági életbe való visszatérése, anélkül engedtessék meg, hogy tőle minden előfeltétel fennforgásának kimutatását megkívánnánk. Az inkább indokolt volna, ha ezt ia visszatérést még szigorúbb feltételekhez kötnénk,* mint az uj rt. alakulását, hiszen az életképtelenségre gyanuokunk van. Ha pedig legalább a megalakulás előfeltételeinek kimutatását kívánjuk, ez az osztrák jogszabályok értelmében is uj részvénytársaság alakítása utján történhetik ia legegyszerűbben. Kétségkívül el lehet képzelnünk olyan eseteket, amikor a felszámolást a rt. közgyűlése nagyarányú deficit folytán mondta ki, utóbb azonban szerencsés véletlen folytán nemcsak deficitje térült meg, hanem tekintélyes vagyonhoz jutott. Lehet, hogy az ilyen esemény folytán első pillanatra megállapítható lesz a rt. életképessége. Ilyen eset pl. ha a felszámoló rt. sorsjegyére főnyeremény esik, ha az árutárában felhalmozott áruk kereslete váratlanul fellendül, ha az áru a konjunktúra változása folytán tetemes áremelkedéshez jut stb. Nyilvánvaló, hogy az osztrák törvényhozó szeme előtt ilyen esetek lebegtek, a gazdasági érdekek megvédését, a rt. létfeltételeinek vizsgálását pedig megnyugvással megoldottnak tekintette azzal, hogy a folytatást kimondó1 köz-