Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 1-2. szám - A társasági szerződések illetéke

1—2. sz. Kereskedelmi Jog 13 Indokolás: Alaptalan az a felülvizsgálati panasz is, hogy jogszabályt sértett a febbezési bíróság azzal, hogy a felperes által az alperesnek átadott ékköveket helyettesíthető ingóknak minősítette, mert 3. alatti számlában a kérdéses brilliánsok és gyémántok csupán darabszám és suly szerint vannak felsorolva, olyan különös tulajdonságai ezeknek az ékköveknek pedig felsorolva nincsenek, amelyek azokat? minden más hasonló fajú és minőségű árutól megkülönböztetnék. Ezek az átadott ékkövek tehát oly forgalmi áruk, amelyek hasonló fajú és minőségű, illetőleg hasonló nagyságú és számú, a kereskedelmi forgalomban beszerezhető áruval pótolhatók, ennélfogva ezek az ékkövek egyedi árunak nem minősíthetők s azokat, bárha alperes által eladattak s ezért természetben nem is adhatók vissza, az alperes hasonló fajú és minőségű ékkövekkel pótolni köteles. A gazdasági lehetetlenülés okából felhozott felülvizsgálati panasz sem helytálló, mert az irányadó tényállás szerint az alperes a felperes tulajdonát képező ékköveket többszöri sürgetés daczára sem szolgáltatta vissza s a felperes nem kötelmi jog, illetve vételi ügyletből folyóan, hanem dologi joga alapján lépett fel; ha tehát a felperes tulajdonát tevő köveket az alperes a tulajdonos felperes tudta és beleegyezése nélkül, jogosulatlanul, vétkesen, elidegenítette, a netán vétkes eljárásával reáháramlott kárt viselni tartozik és a tulajdonosnak dologi jogon alapuló igényével szemben nem hivatkozhatik gazdasági lehetetlenülésre, mert az átvett dolog visszaszolgáltatásáért feltétlenül felelős. 8. A nagy áremelkedésnek kitett áruknál vevő az esetben, ha az eladó kijelenti, hogy szállítani nem fog, mert nem tud, csupán azon árkülönbözetet követelheti, mely a megtagadás időpontjában fennállott. (Kúria 2461/1920. P. IV. sz. — 1920. november 23 ) (Állandó gyakorlat.) Indokok: Mint fejben. A felebbezési bíró ság az ítéletében megállapított tényállásból arra a jogi következtetésre jutott, hogy a felperes a tűzifa árának rendkívüli mértékben való ewelkedése folytán bekövetkezett gazdasági lehetetlenülés okából az alperestől a szerződés teljesítését már nem követelheti, hanem a teljesítés helyett a nem teljesítés miatt csupán kártérítést igényelhet. A felebbezési bíróságnak ezt a jogi döntését a peres felek egyike sem támadván meg, — a felperes felülvizsgálati kérelme folytán csupán a kár mennyiségének kérdése képezi elbírálás tárgyát. A felperes felülvizsgálati kérelmében perbeli álláspontjának megfelelően azt vitatta, kogy a K. T. 356. §-a értelmében kártérítésül azt a különbözetet követelheti, mely a teljesítés helyén — Monoron — a teljesítés idején — 1917. novembertől 1918. tavaszáig — a szerződés és a piaczi ár között fennállott. A felperesnek ez a panasza azonban alaptalan. Ugyanis a tárgyalási iratok szerint felperes a keresetben előterjesztett teljesítési kérelméhez a per egész folyamán ragaszkodott s ezt a kérelmét csupán az 1920. évi márczius hó 13-án a felebbezési bírósághoz benyújtott és az 1920. május hó 28-án megtartott szóbeli tárgyaláson élőszóval előadott előkészítő iratában módosította akként hogy ha alperes a teljesítésre gazdasági lehetetlenülés folytán kötelezhető nem volna, részére kártérítésül a fának 10.000 kg.-kénti 600 K szerződési ára és ugyanannak Monoron az 1917. novembertől 1918. év tavaszáig volt 10.000 kg.-kénti 2000 K piaczi ára között mutatkozó különbözet czimén 168 ezer K tőke és ennek kamata ítéltessék meg. Ezt megelőzőleg azonban az alperes a perben hozott elsőbirósági ítélettel — bár nem jogerősen, a szerződés teljesítésére köteleztetett. A meg nem támadott tényállás szerint az alperes jogutóda az Országos fatermelő részvénytársaság az eladott tűzifa szállítását 1919. február hó 6 án waggononként 1250 K vételár fizetése ellenében felperesnek felajánlotta, de felperes az ajánlatot nem fogadta el, hanem a szerződésszerű teljesítéshez ragaszkodott. Erre a tényállásra tekintettel, helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, amely szerint az alperest csupán a jogutóda által 1919. évi február 6-án tett teljesítési ajánlatban igényelt 1250 K vételár és a szerződési vételár között fennállott árkülönbözetben jelentkező kártérítés megfizetésére kötelezte, mert a szerződés teljesítéséhez ragaszkodó felperes a perben hozott elsőbirói ítélettel — bár nem jogerősen teljesítésre kötelezett alperes jogutóda részéről a szerződési árat meghaladó vételár fizetése ellenében felajánlott teljesítést elfogadni nem tartozott ugyan, az ajánlat visszautasításának azonban mégis az a következménye, hogy az árkülönbözet megállapításánál az alperes jogutóda által tett ajánlatban foglalt 1250 K-ás árnál magasabb piaczi ár számításba nem vehető, mert az ajánlat elfogadása esetén a felperes nagyobb kárát elháríthatta volna, ezen mulasztásnak következményeit tehát maga tartozik viselni. 9. Az a körülmény, hogy a vevő a késedelmes eladónak utólagos teljesítési határidőt adott, az ügyletet záros határidőre kötött ügyletté át nem változtatja. (Kúria 2494/1920. P. IV. sz. — 1920. nov. 24.) Az eladó tehát a meghosszabbított teljesítési határidő lejárta után is mindaddig joghatályosan teljesíthet, amíg a vevő őt arról, hogy a teljesítés helyett kártérítést követelne vagy a szerződéstől el állani kiván, a K. T. 354. § a értelmében nem értesítette. E tekintetben nem az értesítés kézhez vételének, hanem elküldésének az időpontja irányadó.