Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1921 / 1-2. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából
1—2. SZ. Kereskedelmi Jog hogy a jogszabályok által kezére tett billincsekből feloldjuk azért, mert gazdasági válságok szakadtak ránk, annyira protestál bennünk ugyan az az érzés akkor is, amikor a másik fél a konjunkturális változások dus gyümölcseit aratja, anélkül, hogy azok érlelésében bárminő áldozatot hozott volna. Nagyon helyesen ösmerte fel a Kúria azt a vezető szempontot, amelyet ugy foglal össze, hogy ezek a következmények nem a szerződésszegésből erednek, azzal nem is állnak arányban, mert az adósra elviselhetetlen terheket rónak, a hitelezőt pedig soha nem remélt előnyökhöz juttatják. Ami kevéssé helyeselhető a legfőbb bíróság gyakorlatában, az a kármegosztás elvének mikénti alkalmazása. A Kúria aránylagos kártérítésről beszél ítéleteiben a nélkül, hogy közelebbről körülírná ezen aránylagosságnak tartalmát. Ebből a maximálási korlátból azonban, amelylyel a Kúria végső záradékként kiséri ezt az elvet, megállapítható, hogy a Kúria itt is a 10%-os haszonra gondol. A legitim hasznon felüli residuumtól azzal üti el a másik felet, hogy ez a jó erkölcsökbe ütközik. Ez a felfogás ellentétben áll az életfelfogással és nemcsak hogy méltánytalanságokra vezet, de éppen a tisztességes kereskedői meggyőződés szerint a vétkes félnek kedvez. A Kúria ezen állásfoglalásában megmagyarázhatatlan önellentmondás rejlik. Indokolni egyrészt az elvi állásfoglalást az árak ugrásszerű szökésével és az ezzel szükségképen együttjáró nagyobb haszonnal, másrészt pedig elütni a szerződéshez hü felet az ebben való részvételtől nemcsak nem következetes, de módfelett igazságtalan is. Nem szabad a jövedelem-megosztás szabályait előre elkészült sémák szerint kezelni. Ha kimondjuk azt, hogy a vevő legkedvezőbb esetben haszon czimén csak a vételárnak 10 vagy 15%-ához juthat birófuton, ezzel annyira meglazítjuk az eladói erkölcsi felfogást, hogy egyenesen provokáljuk a kötelezettségtől való szabadulást. A legszolidabb kereskedő is meginog elhatározásában, amikor azon két alternatíva között kell választania, hogy teljesít s ez esetben lemond nagy anyagi előnyökről, vagy megtagadja a teljesítést abban a biztos tudatban, hogy a legnagyobb maiura, ami őt nemteljesités esetén érheti, az, hogy az eredeti vételár 10—15°/o-át fogja kárpótlásul adni a másikifélnek. Eltekintve azon ritka kivételektől, amelyekben okozati összefüggésbe lehet hozni a nagyobbfoku gazdagodást, mint következményét a nemteljesitésnek, rendszerint technikailag keresztülvihetetlen az a bizonyítás, hogy az eladó minő előnyhöz jutott a nemteljesités folytán. A gazdagodás szabályainak alkalmazása tehát nem az a biztonsági szelep, amelynek megnyitásával az igazságszolgáltatás gépezete a helyes erőkifejtést elérheti. A Kúriának tehát szakítania kell azzal a látszat szerint a jó erkölcsöket szolgáló, tényleg azonban az élet felfogása és a tapasztalat szerint ezzel ellenkező gyakorlattal. II. Nagy konsternátiót okoz gazdasági és jogászkörökben a Kúriának a lánczkereskedelem kérdésében követett gyakorlata. Az intransigens jelző csak halvány jellemzése annak az antimerkantilista álláspontnak, amelyet az Ítélkezés elfogadott. A Kúria mindannyiszor, ahányszor a forgalomban a lánczolat kezdő vagy végső pontján nem a termelő vagy a fogyasztó áll, lánczkereskedelem fenforgását észleli és mint jó erkölcsökbe ütköző ügylettől a birói segélyt megtagadja. Nem tesz különbséget a Kúria gyakorlatában az, vájjon nagykereskedőről, vagy kiskereskedőről, bejegyzett vagy bejegyzetlen kereskedőről van e szó. Amellett hivatalból észleli ezt a tényállást, amelyre a felek egyike sem hivatkozik. Iskola példájává vált az u. n. meglepetésszerű ítéleteknek a Kúriának és részben már az alsófoku bíróságoknak is azon ítéletei, amelyekben a felek egész másirányu vitája után anélkül, hogy alkalom adatnék a feleknek, hogy nyilatkozzanak ebben az irányban, észleli a lánczkereskedelmet, megtagadja a jogsegélyt, sőt mi több, odáig megy, hogy még költségeket sem állapit meg a vesztes fél terhére. Amennyire nincs vita a tekintetben, hogy a lánczkereskedelem kérlelhetetlen üldözése elsősorban a legitim kereskedelem érdekében eminens fontosságú, amit birói, közigazgatási és társadalmi uton egyaránt meg kell védeni, annyira egyöntetű gazdasági és jogi köröknek az emiitett gyakorlatot helytelenítő állásfoglalása. Döntő a kérdésben természetesen nem a jogi, hanem a gazdasági szempont. Minő czélja van ennek az Ítélkezésnek ? Az, hógy az áremelkedésre befolyással biró tényezőket megtisztítsa a mesterséges, tehát nem a gazdasági törvényszerűség szerint ható erők befolyásától. Vissza kell vezetni az áralakulás folyamatát régi természetes medrébe. Ebben minden tisz-