Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 5-6. szám - Az árdrágító visszaélések hatályosabb megtorlása

"6 alapján sikerrel nem vitathatja, s hogy a biztosítási szerződés a biztosított elhalálozásakor érvényben volt, minélfogva az alperesnek a felebbezési bíróság jogi döntését támadó panaszai minden alapot nélkülöznek. Alkuszdij. 63. A lelekkönyvvezetö közvetítési dijat nem igényelhet. (Ctiria 4732/1918. P. VIII. sz. — 1918. deczember 10.) Indokok: Az 1869 : IV. t.-cz. 8. §-ának 6. pontja szerint a biró nem lehet ügynök, ezt a törvényes rendelkezést az 1891 : XVII. t.-cz. 39. §-a a bírósági hivatalnokokra is kiterjesztette, minthogy pedig felperes alkalmazásban álló telekkőnyvvezető, tehát bírósági hivatalnok, az idézett törvényes rendelkezés vele szemben is alkalmazandó. Az ebben a részben nem vitás tényállás szerint felperes kereseti igényét abból a közbenjárói tevékenységéből származtatja, melyet alperes megbízásából ennek tógyeri birtoka eladása körül mint közvetítő a vételár 2%-ában kikötött dijért kifejtett s amely összesen 11000 koronát kitevő közbenjárási dijára alperes még a kereseti 5500 koronával hátralékban maradt. Minthogy ebből a tényállásból kétségtelen az, hogy felperes olyan ügynöki közbenjárásért igényeli a kereseti összeget, amely közvetítői tevékenységtől felperest, mint bírósági hivatalnokot, a fentebb hivatkozott törvény eltiltja é£ minthogy a tiltott cselekményből folyó igény érvényesítéséhez bírói segély nem nyújtható : alapos alperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a felebbezési bíróság az idézett törvényekbe foglalt, valamint az utóbb emiitett jogszabály mellőzésével ítélte meg a kereseti követelést, alapos pedig ez a panasz azért is, mert a hivatkozott törvényes rendelkezés nemcsak a többszörösen ismétlődő ügynöki működést tiltja, de egyenesen kimondván azt, hogy biró, bírósági hivatalnok ügynök nem lehet, általában elzárja a nevezetteket a hivatali állásukkal össze nem egyeztethető ügynöki tevékenységtől s ekként elzárja attól is, hogy egyes esetben, bár alkalomszerüleg is ilyen tevékenységet díjazásért vállaljon és mert a közigazgatási alkalmazottakkal szemben ilyen tiltó törvényes rendelkezés nem állván fenn az a körülmény, hogy közigazgatási tisztviselőnek ilyen jogczimü követelése bíróság előtt érvényesíthetőnek mondatott ki, a bíróra és bírósági hivatalnokra fennálló fentebb idézett tételes tiltó törvényi rendelkezés kötelező alkalmazásánál közömbös. Csőd. »i4. A záloggal biztosított követelés átruházásával a zálogjog i* átszáll az uj hitelezőre. — Felperes tehát a zálogtárgyakra nem csőd hitelezőként, hanem elzálogositóként, letevőként Jelentkezik s nem köteles tűrni, hogy csődhitele/őként aránylagos kielégítésben részesüljön. (Curia 3875 í)18. P. VII. sz. — 1919. január 22.) Indokok: A meg nem támadott tényállás szerint: Felperes M. Gy.-val együtt 30.000 korona kölcsönt vett fel az alperestől, arról váltókat adott és kézi zálogul elhelyezte az alperesnél a bemutatott III 280/a. számú 5995 korona 10 fillérről szóló betétkönyvet, amelyre feljegyeztetett, hogy a betét „Fentartással" helyeztetett el, ezután a könyv a felperesnek visszaadatott. Ez a fentartás pedig az alperes javára szólott, mert üzleti könyveibe erre a betéti könyvre való vonatkozással egyidejűen bevezette, hogy: „Tartozás fedezetéül szolgál a M. Gy. által elfogadott váltókra". Az alperes a váltókat tovább forgatta és ezzel követelését másra átruházta; de a zálogul szolgáló összeget a váltó uj tulajdonosának nem adta át, hanem magánál tartotta. Ezután az alperes ellen kényszerfelszámolás rendeltetett el, amelynek folyamán a felperes által zálogul adott összeg a csődhitelezők második osztályába soroztatott, ahol a Cs. T. 62. §-a értelmében, a tömeg elégtelensége esetében csak aránylagos kielégítést nyerhet. Az anyagi jog szerint azonban a záloggal biztosított követelés átruházásával, — a jelen esetben" a váltók továbbfofgatásával — a zálogjog is átszáll az uj hitelezőre. Ebből folyóan az alperes a váltók továbbadásakor tartozott volna azokkal együtt az azok fedezésére szolgáló zálogtárgyat is tovább adni, vagy pedig köteles volt azt, netáni visszkötelezettségének a fedezésére külön kezelni és arra fordítani. A felperest tehát a Cs. T. 42. §-a alapján megilleti az a jog, hogy az alperesnél meghatározott czélra letett pénzének, a kikötött czélra való fordítását követelhesse; mert ő a kényszerfelszámolás alatt álló alperessel szemben a zálog tárgyára vonatkozó tulajdonjoga alapján nem csődhitelezőként, hanem elzálogositóként, s így letevőként jelentkezik; tehát nem köteles azt tűrni, hogy csődhitelezőként aránylagosan kielégítésben részesüljön, hanem a zálog tárgyára vonatkozó tulajdonjoga alapján követelheti, hogy letett pénze egészben tartozásának kielégítésére fordittassék, annak kifizetése esetén pedig neki hiány nélkül visszatéritessék. A felperes jogainak az alperessel szemben való biztosítása végett tehát nyilvánvalóan szükség volt a Pp. 130. § a alapján támasztott megállapítási keresetre a Pp. 188. §. 6. pontja értelmében pedig a felperes eredetileg teljesítésre inditott keresetét megállapítási keresetre átváltoztathatta. És a felebbezési biróságnak az ellen a határozata ellen, hogy tiltott keresetváltoztatás nincs, a Pp. 188. §-ának utolsó bekezdése szerint felebbvitdlnek nincs helye.