Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 5-6. szám - Az árdrágító visszaélések hatályosabb megtorlása

50 Kereskedelmi Jog 6. sr. a per tárgyát tevő kazánra ís kiterjedőnek tekintette anélkül, hogy a kazán mikénti elhelyezése iránt, illetve abban a kérdésben, hogy állagának sérelme vagy lényegesebb értékcsökkenés nélkül a gőzmalom épületétől elválasztható-e, a felperes részéről javaslatba hozott szakértői bizonyítást elrendelte volna. Ez utóbbi tekintetben azért nem forog fenn jogszabálysértés, mert akkor, mint a jelen esetben, midőn egy olyan gőzmalmi alkatrészről van szó, mely csak a gőzmalom épületébe való beépítéssel és ily módon való szilárd elhelyezéssel vehető csak használatba, már ez alapon megállapítható jogilag, hogy a beépített dolog olyan szoros kapcsolatba került-e a fődologgal, hogy annak jogi sorsa az ilyen kapcsolatba került mellékdologra is kiterjed. Az idevonatkozóan kért szakértői bizonyítás elrendelését tehát a felebbezési bíróság jogszabálysértés nélkül mellőzhette. Ami pedig azt a körülményt illeti, hogy a kérdésben levő gőzkazán a végrehajtási eljárás során összeírva és ennek becsértéke a, kikiáltási árhoz hozzáadva nem lett, ez a peres kérdés eldöntése szempontjából közömbös, mert a külön összeírásnak és megbecslésnek a fentidézett törvény 159. §-a szerint csupán az a következménye van, hogy a kikiáltási ár megállapításánál a tartozék becsértéke külön is tekintetbe vétetik, de nem változtat az árverésnek a törv. 149. §-a értelmében bekövetkezett azon az eredményén, mely szerint az árverési vevő a fődologgal együtt a tartozék tulajdoni jogát is megszerzi, tekintet nélkül arra, hogy a kikiáltási ár megállapításánál a tartozék értéke külön figyelembe vétetett-e vagy nem. Hitelrontás. 45. A becsület védelméről szóló 1914. XLI. t.-cz. szerint kártérítési kötelezettséget csupán a szándékosan valótlan és büntetendő hiteltudósítás von maga után ; ez is csak akkor, ha valótlan körülmények közlése az adott esetben anyagi vagy erkölcsi kárt okozott. (Curia Ü240/1913. P. Vili sz. — 1919. január 15.) , Indokok: A m. Curia alperesnek" azt a felülvizsgálati panaszát, hogy a felebbezési bíróság az anyagi jog helytelen alkalmazásával állapította meg az ő kártérítési kötelezettségét, alaposnak találta a következő okokból. Törvényeink tüzetes magánjogi szabályokat a felperes által keresete alapjául vett helytelen hiteltudósitást, illetve hitelrontást illetően nem tartalmaznak ugyan; ámde a becsület védelméről szóló 1914. XLI. t.-cz. 24. §-a a büntetendő hitelrontás fogalmát meghatározza és ezt ezen szakasz első bekezdése szerint az követi el, aki akár valótlan tény állításával, vagy híresztelésével, akár pedig valamely tényre közvetlenül utaló valótlan kifejezés használatával valakinek hitelét veszélyezteti, vagy hitelképességét csökkenti. Ugyané szakasz második bekezdése pedig azt a rendelkezést tahalmazza, hogy a szóbanforgó szabály a felkérés alapján bizalmasan adott, az üzleti forgalomban szokásos tudósításra csak akkor vonatkozik, ha ezt az arra felkért jobb tudomása eHenére adta. Ugyané t.-cz. 28. §-a akként rendelkezik, hogy az 1914. XIV. t.-cz.-be iktatott sajtótörvény 39. §-ának első és második bekezdésében foglalt rendelkezések, amelyek szerint a sértett a neki okozott vagyoni kár megtérítésén felül nem vagyoni kárért is megfelelő pénzbeli elégtételt követelhet, amennyiben az — tekintettel az eset körülményeire — a méltányosságnak megfelel, — és amelyek szerint a nem vagyoni kárért járó elégtétel összegét a bíróság az összes körülményeknek, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyainak is figyelembevételével belátása szerint állapítja meg, — a becsület védelméről szóló törvény alá eső, nem sajtó utján elkövetett vétségek esetében is alkalmazandók. De nem terjeszti ki az id. 28. §. a becsület védelméről szóló törvényben szabályozott esetekre, a sajtótörvény 39. §-ának harmadik bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, hogy kártérítés illeti meg a sértettet akkor is, ha a sajtóbeli közlemény nem állapit meg bűncselekményt. Nyilvánvaló ezekből, hogy az 1914. XLI. t.-cz. szerint a törvényhozás a kártérítési kötelezettséget csupán a szándékosan valótlan és büntetendő hiteltudósitás esetére kívánta megállapítani; ebből pedig következik, hogy alperes terhére felperes irányában kártérítési kötelezettség csupán abban az esetben volna megállapítható, ha alperes jobb tudomása ellenére közölt volna felperesről az iránta érdeklődőkkel valótlan, az ő hitelét veszélyeztetni avagy csökkenteni alkalmas tényeket. Ámde a felebbezési bíróság ítéleti tényállásában nincsenek megállapítva olyan körülmények, és felperes' nem is panaszolja, hogy ö ilyeneket felhozott, de a felebbezési biróság azoknak megállapítását mellőzte volna, amelyekből helyes okszerűséggel arra kellene következtetni, hogy alperes a tudósításában közlöttek valótlan voltáról tudomással bírt, hogy tehát szándékosan valótlan tudósítást adott volna felperesről. Megjegyzi még a m. Curia, hogy helytelen hiteltudósitás esetében a szóbanforgó előfeltétel fenforgása mellett is kártéritési felelősségről csupán akkor lehet szó, ha a valótlan körülmények közlése vagyoni, illetve erkölcsi kárt az adott esetben tényleg okozott.