Kereskedelmi jog, 1918 (15. évfolyam, 1-22. szám)
1918 / Tartalommutató
22S Kereskedelmi Jog 21—22. sz. 97. Nem tekinthető a vasúti állomáson fenforgó rendkívüli állapotok daczára sem a vasutat mentesítő erőhatalomnak az áru elhurczolása, ha a vasúti állomás katonai parancsnoksága a feladó gyógyáruit tartalmazott, fékkel ellátottkoosit éjjel egy Galicziába induló vonattal fékező-kocsiként elvitte 50 98. A m. kir. Curia joggyakorlata által elfogadott jogszabály, hogy az adós a teljesítés alól szabadul, ha a szolgáltatás utólagos oly okokból válik lehetetlenné, amelyekért felelőssé nem tehető. Az utólagos gazdasági lehetetlenülésre vonatkozó ennek a jogszabálynak a háború alatt kötött és ugyancsak a háború alatt teljesítendő szállítási ügyletekre való alkalmazása nincs kizárva; mégis az utólagos gazdasági lehetetlenülés feníorgásának vizsgálatánál nem lehet szem elől téveszteni/azt a körülményt, hogy a háborúban kötött és a háború alatt teljesítendő szállítási ügyletnél a háború már olyan adott tényező volt, amelynek valószinti és előrelátható esélyeit már a rendes kereskedő gondosságának kifejtése esetén is. a szerződő feleknek figyelembe kellett venni s így az adós ezeknek a valószínű és előrelátható esélyeknek utóbb beállása esetén a gazdasági utólagos lehetetlenülésre hivatkozással az elvállalt szolgáltatás teljesítése alól magát ki nem vonhatja 90V 99. A háború hetedik hónapjában megkötött vétel ügyletnél a hektoliterenkénti vételár már a kővetkező hónapban 170 koronára szökvén fel, jelenleg pedig a pénzügyminiszteri rendelet szerint 2000 K lévén, oly rohamos és rendkívüli áremelkedésről van szó, melyre eladó a rendes kereskedő gondossága mellett nem számithatott, másrészt vevőt a rendes üzleti nyereséget többszörösen meghaladó üzleti nyereséghez juttatván s igy eladó szállításra nem kötelezhető 130 100. Üvegbiztositó társulat kártérítési felelősségének ki nem mondása az üvegárak nagy emelkedése folytán 169 101. Lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés semmis, áll ez akkor Í3, ha a szolgáltatás csak az adósra lehetetlen, vagy ha a szolgáltatás lehetetlensége a szerződés megkötése és a teljesítés ideje között következett be, valamint áll akkor is, ha megosztható szolgáltatásnál a teljesítés csupán részben vált lehetetlenné, a nem teljesíthető részben való szolgáltatás tekintetében . 210 Rekvirálás. 102. Az 1912. LXVIII. t.-cz. 32. és 33. §-ai értelmében a hadiszolgáltatás i alapján támasztható térítési vagy kártérítési igény érvényesítése az ott megjelölt közigazgatási hatóságok körébe tartozván, annak vizsgálata, hogy az igénybevételi eljárást a károsult féllel Bzemben szabályszerűen folytatták-e le, a bíróság előtti eljárásból ki van zárva . . . 145 103. Azt a joghatályt, hogy az árut jogilag átadottnak lehessen tekinteni, az eladó részéről a gyárhoz intézett értesítésnek, mint arra irányult cselekménynek, hogy a vevőt abba a helyzetbe hozza, miszerint ez az árut átvehesse, illetve a gyárból elvitethesse, csak abban az esetben lehet tulajdonítani, ha a vevőt az átvételben késedelem terhelné, erre a késedelemre kellene visszavezetni azt, hogy a rekvirálás az árut még a gyárban, illetve a vevő áltál való tényleges átvétel előtt érte 190 104. A rekvirálás szempontjából nincs döntő jelentősége annak, hogy az igénybevevő katonai hatóság magánjogi szerződés alapján, vagy mAs módon jutott-e az általa utóbb hadiszolgáltatásként igénybe vett tárgyak birtokába s hogy azok pénzbeli értékét a kareset indítás után felajánlotta-* 211 Maximális ár túllépése. 105. A maximális árak túllépéséről szóló kormányrendelet egyaránt vonatkozik azon jogcselekményekre, melyeknek a rendelet életbelépte előtt kötött szerződés az alapja, mint azokra, melyek a rendelet életbelépte után kötött szerződésből származnak 23 106. Az 1914. L. t.-cz. 1. §-a értelmében az ügylet csak a hatóságilag megszabott legmagasabb árat meghaladó többletre hatálytalan, ellenben a hatóságilag megállapított legmagasabb árban vagy azon alul a felek szabadon szerződhetnek s a szerződésileg elvállatt kötelezettségek a hatósági árszabás keretén belül érvényesek és igy teljesitendők; ezen az alapon tehát a bírói segély a féltől meg nem tagadható 90 107. A maximális ár túllépésével fizetett vételártöbblet visszakövetelhetésének hat havi határidője nem a vételügylet megkötése napjától, hnnem a teljesített fizetés mint a megtámadható jogcselekmény keletkezésének napjától veszi kezdetét 147 108. A maximális ár túllépéséből visszakövetelhető összeg nem „ex delicto" terheli az eladót, hanem az 1914: L. t -cz. alapján s igy tettes társaság czimén nem marasztalható az, aki mint meghatalmazott szintén részt vett e jogcselekmény véghezvitelében. A kereset nem tekinthető elévültnek a többletre nézve akkor sem, ha ez csupán, mint az eredetileg visszakövetelt tőkének 6 hónap után történt felemelése érvényesíttetik . . 169 109. Az 1914: L. t.-cz. nem tesz kivételt a többletre vonalkozó visszakövetelési jog tekintetében, hogy a közszükségleti czikk beszerzése saját szükséglet kielégítése czéljából vagy továbbeladás végett történik-e 170 Accreditálás. 110. A kereskedelmi forgalomban szokásos accreditálás fogalmilag a fizetési kötelezettséget vállaló szerződő fél részéről az ő fizetési képessége és készsége tekintetében a vele szemben viszontteljesitésre kötelezett félnek nyújtott biztosítást jelent, aminek a megvalósulási módja az, hogy a vevő a szállítás feltételeihez képest egyszerre, vagy részletekben esedékes vételárat az ügylet zavartalan lebonyolítása végett az eladó részére annak idején leendő kiszolgáltatás czéljából valamely intézetnél előzetesen leteszi vagy letéteti .... 187 Zsákkölcsöndij. 111. A kölcsön-zsákoknak tartályminősége az azok visszaadására kikötött határidő lejártával megszűnik; a kölcsönvevő a vissza nem küldött zsákoknak jelenlegi forgalmi értékét tartozik a zsákok vissza nem adása esetén megtéríteni s a jogosulatlanul visszatartott zsákok után szokásos 3 havi időre a jelen napi áraknak megfelelő kölcsöndijat megfizetni 24 Szállítmányozás. 112. Ha a szállítmányozó és feladó a fuvarozási költségeket eleve bizonyos összegben megállapították, — akár munkabéri, akár vállalkozási szerződésnek tekintessék is a szállítmányozási ügylet — a felgdó más megállapodás hiányában a kikötött és megfizetett fuvardíjak egy részének visszafizetését nem követelheti, ha mindjárt a szállítmányozó a fuvarozásra nem a legolcsóbb útirányt választotta volna is 130 Vasúti fuvarozás. 118. Azon általános jellegű jogszabályból, mely szerint a szerződő felek ügyleteik lebonyolítása körtl egymás irányában a forgalomban mellézhftla* goeéos-