Kereskedelmi jog, 1917 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1917 / 21-22. szám - Dijszabás-alkalmazás előírás hiányában

19—20 sz alatti kötelezvény átadása ellenében kiszolgáltatta, helyesen vonta le a felebbezési bíróság azt a jogi következtetést, hogy a biztosítottat az 1914. évi február hó 7 én lejárt biztosítási dij tekintetében terhelő fizetési kötelezettség az emiitett kötelezvény elfogadáiával s az azt elfogadó főügynökség folyószámlájának megfelelő megterhelésével a díj behajtására feljogosított főügynökség megbízójával, vagyis a (Adriai) biztosító társulattal szemben is joghatályosan teljesíttetett, következésképen a biztosítási szerződésnek a díjfizetés elmulasztása okából való megszűnése be nem következett. Ezzel a jogi állásponttal, szemben czéltalan az arra nézve felajánlott bizonyítás, hogy a biztosítottnak s a főügynökség közegeinek valódi akarata a biztosított kötelezvényének elfogadása alkalmával csak halasztás engedésére irányult, ennek a bizonyításnak mellőzése tehát jogszabályba szintén nem ütközik. Közlési kötelesség. 169. A foglalkozás megváltoztat:sa balesetbiztosítási szempontból csak akkor bír fontossággal és csak akkor teszi a biztosított kötelességévé (a biztosítottnak) a változásnak a biztositóval való közlését, ha a regi s az uj foglalkozás között olyan lenyesen különbség van, amely a biztosítási koczkázat elvállalására objektíve befolyással bírhat. — Penzióvállalat vezetése a takarékpénztári igazgató rendszerinti tevékenységétől lényegesen eltérőnek, a baleset lehetőségét és veszélyét fokozó foglalkozásnak nem minősíthető. (M. kir. Curia 2373/21/1917. Rp. IV. sz. — 1917 szeptember hó 4.) M. kir. Curia : Mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja, s felperes követelési jogát megállapítja. Indokok: Az alperes a K. T. 502. §-ára és a biztosítási szerződés kiegészítő részét képező általános biztosítási feltételek 7. §-ára támaszkodva azon az alapon támadta meg a biztosítási szerződés hatályát és kérte a kereset elutasítását, mert a felperes, aki biztosítási ajánlata alapján mint a budapesti polgári takarékpénztár igazgatója volt biztosítva baleket ellen s aki a keresetben megjelölt balesetet aközben szenvedte, hogy mint a Hűvösvölgyi Parkpensió r.-t. igazgatója a részvénytársaság bútorainak fuvarozása körül segédkezett, elmulasztotta bejelenteni a foglalkozásában időközben beállott, s alperes szerint a koczkázatot lényegesen befolyásoló azt a változást, hogy az utóbb nevezett pensió vállalat igazgatója lett. Az alperesnek ez a kifogása azonban alappal nem bir. A foglalkozás megváltoztatása ugyanis baleset biztosítási szempontból csak akkor bir fontossággal és csak akkor teszi kötelességévé a biztosítottnak a változásnak a biztositóval való közlését, ha a régi és az uj foglalkozás között olyan lényeges különbség van, amely a biztosítási koczkázat elvállalására objektíve befolyással bírhat. Ámde ebben az esetben ilyen különbség a per adatai szerint fenn nem forog, mert a felperes működési körére vonatkozóan kihallgatott tanuk vallomásából megállapíthatóan felperesnek a pensióvállalat személyzetére, helyiségére és berendezésére kiterjedő felügyeleti és ellenőrzési működése a takarékpénztári igazgató rendszerint tevékenységi körétől lényegesen eltérőnek, a baleset lehetőségét és veszélyét fokozó foglalkozásnak nem minősíthető, abból a körülményből, hogy a nevezett pensióvállalat az üzeméhez szükséges anyagok szállítása czéljából egyetlen egy fuvareszközt (stráfszekeret) és kocsit tartott arra, hogy a pensióvállalatnak fuvarüzeme volt, s hogy ezen a réven a felperes mint a vállalat igazgatója fuvarüzemmel jutott érintkezésbe, helyeten következtetni nem lehet, mert egy szállító eszköz tartása az üzemszerüséget meg nem állapithatja. A kifejtettek szerint felperesnek egyrészt az ajánlat tételekor, illetve a biztosítási szerződés megkötésekor, másrészt a baleset idején volt foglalkozása között a baleset veszélyét fokozó s ekként a koczkázat elvállalását hátrányosan befolyásoló különbség nem lévén, nyilvánvaló, hogy felperes a foglalkozásában a biztosítás tartama alatt beállott azt a változást az alperesnél bejelenteni nem tartozott, s hogy az alperes ezen az alapon a biztosítási szerződés megszűntét nem vitathatja, s a kárfizetési kötelezettséget magáról el nem háríthatja. Váltó. 170. Az óvási cselekmény erre vonatkozó törvényes tiltó rendelkezés hiányában az óvás felvételére rendelt határidőn belül többször is joghatályosan megismételhető és az előzi h-g szabálytalanul foganatosított óvási cselekmeny szabályszerűvel pótolható, a költségtöbblet természetesen a váltóbirtokost terhelvén. Nincs akadálya annak sem, hogy a korábbi szabálytalan óvás miatt elutasított felperes az utóbb helyesen felvett óvásra való hivatkozással a visszkereseti kötelezettség alatt álló alperes ellen ujabb pert indíthasson. (M. kir. Curia 7447/1916. P. IV. sz. — 1917. június 7.) Tőzsde. 171. Az, aki saját termelését eladja s a meglevő termelést vigy annak egy részét nem szállítja a vevőnek, nem hivatkozhatik sikerrel arra, hogy az ügylet tárgyát egyedi áru képezvén, a vevő tőle csak kártérítést követelhet, ha a szerződés tárgya az ö hibájából már nincs meg: hanem az ilyen eladó köteles a vevő kívánságára ugyanazon fajbeli más árut szállítani; mert a „saját termelés" kikötésnek egyedül korlátoló hatása abban nyilvánul meg, hogy az el adó felszabadul kötelezettsége aiol, ha az, amit jóhiszemüleg előre eladott, nem terem meg. illetve ki nem termelhető, vagy a teljesítés az eladó hibáján kivül egyéb októl vált lehetetlenné. Ebből következik, hogy ha alperes saját hibájából azért, mert az 15M5—10-os szeszt a szerzedes megszegésével másnak eladta és átadta, nincs abban a helyzetben, hogy felperesnek l!)lő N»-os főzésű szeszt szállíthasson, a vevő a főzési évre való tekintet nélkül, általában szeszt van jogosítva az alperestől követelni. (Budapesti tőzsdebiróság 1196/1916. sz. — 1917. február 13)