Kereskedelmi jog, 1917 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1917 / 21-22. szám - Dijszabás-alkalmazás előírás hiányában

21-22. sz. Kereskedelmi Jog 219 jednck ki a mező- ós erdőgazdaság, az ezzel kap csolatos állattenyésztés, a kertészet, 1 aromfitenyészet stb. nyerstermékeinek a termelő által való forgalombahozatalra, illetve a közvetlen fogyasztókra, továbbá a közszükségleti czikkeknek beszerzésével és szótosztásával hivatalosan foglalkozó hatóságokra és szervezetekre, a nem nyerészkedési szándékkal alakult beszerzési csoportokra 8 az igy történt árusításra. Miután indokolt sérelmek hangzottak fel a rendelet 14. §-ának azon intézkedése ellen, hogy csupán azoknak nincs szüksége a továbbárusitók részére való árusításra szóló engedélyre, akik ezzel akár iparigazolvány akár czégbejegyzós alapján már 1914. aug. 1. előtt s azóta is tényleg foglalkoztak, a végrehajtási utasítás kimondja, hogy azért nem minden, a háború alatt keletkezett kereskedés fölösleges, hanem a hatóság figyelembe fogja venni elsősorban a kérelmező megbízhatóságát, azután pedig azt, vájjon az ujabb iparűzési jogosultság kiadására szükség van-e? — Ak ülönösen az ügynöki kart éi intő és sérelmezett 16. §., (mely szerint az engedély vagy kizárólag árusításra, vagy kizárólag az árusitás közvetitésére szól) fenntartatott. Háborús uzsora, kereskedelem éa a femet birodalmi törvényszék — ez a három tényező, amely Németország jogász köreiben most sok vitára szolgáltat okot. A birodalmi törvényszék a kereskedelmi szakkörök meggyőződése szerint ugyanis a háborús uzsora fogalmának oly tág értelmet ad, hogy a tisztességes kereskedők üzleti tevékenységére is bénitó hatással van. Aggályaikat a berlini kereskedelmi kamara által készített emlékiratban fejtették ki, amelylyel szemben ismét Lobé, a Reichsgericht bírája kelt védelmére a legfelsőbb törvényszék gyakorlatának. Az irodalmi megbeszélések sorában különö3 figyelmet érdemel Lehmann professzornak a D. J. Z (17/18. sz.) hasábjain közölt czikke, amely ugyancsak elismeri, hogy a bíróság a kereskedői tisztesség elvét túlzottan értelmezte, amidőn kimondotta, hogy nem követelhető nagyobb ár, mint az előállítási költség és a békés időkben elérhető átlagos nyereség öszszege. Helyesli ezzel szemben, hogy a piaczi árat a bíróság feltétlenül mérvadónak el nem fogadja, tekintettel arra a számos, ki nora küszöbölhető zavaró körülményre, amelyek az egészséges árképződést akadályozzák. A megoldást Lehmann azonban mégis a birodalmi törvényszék által megjelölt uton véli feltalálni, ha a biróság kellő figyelemben részesiti az üzleti költségek emelkedését és az életszükségleti czikkek drágulását. Természetesen ez az árszámitási mód sem lehet minden esetben mérvadó. A felek jog03 érdekeinek egyenlő figyelemmel való mérlegelése megmutatja a szükséges korrektivumokat. A magyar iparjogvédelmi egyesület által óletbehivott egyesttletközi választmány október 19-én Baumgarten Nándor dr. közig, bíró elnöklete alatt tartott ülésén dr. Fazekas Oszkár egy. titkár jelentést tett a német és az osztrák iparjogvédelmi egyesületekkel az unió helyreállítására vonatkozó békefeltételek és a jogi közeledi s tárgyában folytatott tanácskozásokról. Tudvalevő, hogy az iparjogvédelmi unió annak daczára, hogy tagjai — kevés kivétellel — háborúba vannak keveredve egymással s az unió határozmányaival és czéljával éppenséggel össze nem egyeztethető ellenséges rendszabályokat hoztak és ellenséges cselekedeteket is müveitek, de iure ma is fennáll, sőt ahhoz ujabban még egy uj állam (Algiria) is csatlakozott. Hogy azonban a háború után de facto miként fog az unió szervezkedni, hogy e téren minő feltételeket fognak a ma, ellenséges unióbeli államok felállítani, ez igen nehéz kérdés. Nem sokká' könnyebbnek tartjuk az ellenségeinkkel való kibékülésnél a szövetségeseinkhez való jogi közeledés kérdését. Az ugyan kétségtelen, hogyha vaj lamely téren indokolt a jogi szabályozás lehetőleg egyöntetűvé tétele, ugy iparjogvédelmi téren elsősorban. De viszont az is kétségtelen, hogy jogo3 I igényeinket és állami önállóságunkat e téren épp oly kevéssé szabad feláldoznunk, mint bármely közjogi kérdésben. Épp az előadó jelentéséből i hatósági szervezet, gyakorlási kényszer stb.) láthattuk, hogy inferioris iparunkat mennyire védenünk kell a német czentralizáló törekvések ellen (még ha azok hasonló törvények hozatalában nyilvánulnának is meg) A német ipar hatalmas fejlettsége elégnek tekintheti a szabadalom külföldi gyakorlását is, a magyar ipar fejlesztésének szükségessége a belföldi gyakorlási kényszert követeli, ugyanígy az előhasználat kérdésében. Ha tehát helyeseljük is az iparjogvédelmi egyesület buzgalmát, nagy óvatosságot ajánlunk a tárgyalásokban (sz. 1 l A tulajdonjog kérdése a tüzbiztosi tásnál. Az osztrák legfelsőbb törvényszék által röviddel ezelőtt elbírált ügyben a biztosítási fe'tételek értelmezése abból a szempontból volt vita í tárgya, vájjon lényeges-o a biztosítási szerződésnél i az a kérdés, hogy a biztosított tárgyak kinek a tulajdonában vannak. A fenforgó esetben a biztosított a kérdésre választ nem adott, noha a bizto sitott tárgyak nála csupán feldolgozás czéljából voltak és azoknak más volt a tulajdonosa. A legfelsőbb biróság a válasz elmulasztását döntő jelentőségűnek tekintve, a biztositót mentesitette kötelezettségei alól. (Rv. II. 543/16.) A biztosított azon érvelését ugyanis, hogy a kérdés irreleváns és a válasz megtagadása nem félrevezetése a biztosítónak, a biróság nem tette magáévá. A bizto=itó társaságot — mondja az ítélet — nem lehet korlátozni avagy épen befolyásolni, hogy mily módok ós mily körülmények bevonásával igyekszik a biztosítási ügylettel járó koczkázatot a maga javára ! a lehetőség szerint csökkenteni. A bíróságnak az