Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 7-8. szám - A csődön kivül való megtámadásról szóló törvénytervezethez

Kereskedelmi Jog 93 X A csődön kivül való megtámadásról szóló törvénytervezethez. Irta és a Magyar Jogászegylet 1915. márczius 20 iki teljes ülésén felolvasta : dr. Sichermann Bernát ügyvéd, udv. tanácsos. A csSdön kivüli megtámadásról szóló tervezet, amint annak szerkesztője előttünk az előző ülésben kifejtette, a becsületes forgalom megvédését tűzte ki czélul. A czélban bizonyára egyetértünk, mert a becsületes forgalom megvédése nagyfontosságú közgazdasági, ép ugy, mint igazságügyi érdek és feladat. Sajnos azonban, hogy a forgalomvédelmi intézményekkel ugy vagyunk, mint a partvédelem a védelmi aknákkal; veszélyeztetjük, esetleg elriasztjuk a forgalom kalózait, de veszélyeztetjük és elriasztjuk a jóhiszemű forgalmat is Különös óvatosságot igényelnek az olyan törvényes rendelkezések, amelyek más törvényes rendelkezések keretében kötött jogügyleteket, vagy teljesített jogcselekményeket tesznek ki az utólagos megtámadás lehetőségének, mert már a lehetőség, mint olyan is, veszélyezteti a jogbiztonságot. Pedig a jogbiztonság megóvása bizonyára elsőrendű feladat, mert a jogbiztonság magának a forgalomnak az alapja és bármilyen hatékonynak Ígérkezzék valamely védelem, attól mégis el kell tekintenünk, ha ez a védelem a jogbiztonság rovására menne. E felfogást különben teljesen magáévá teszi a tervezet készítője is, midőn 1912. február 24-én tartott ismertető előadása szerint, a csődtörvénytervezet készítésénél lemondott több a csőd szempontjából hasznosnak igézkező újításnak javaslatba hozataláról, azért, mert attól tart, hogy ezen újítások veszélyeztetnék a jogbiztonságot. Midőn tehát a csődön kivüli megtámadásról szóló tervezet megvitatása alkalmából egy néhány megjegyzést koczkáztatni bátorkodom, nem szándékozom tulajdonképen itten a nagy gonddal kidolgozott és széleskörű tanulmányok eredményeként előttünk fekvő tervezet minden részletére kiterjedő bírálatot nyújtani, erre nem is áll elég idő rendelkezésemre, hanem csakis egynémely aggálynak óhajtok kifejezést adni, amely aggályok bennem a jogbiztonság szempontjából támadnak, valahányszor ezen homályos joganyaggal egyáltalán, az előttünk fekvő tervezettel különösen foglalkozom. Homályosnak nevezem e joganyagot, mert bármely részét vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy ugy az alapul vett tényállások, mint az ezekre alkotott, illetve alkalmazandó jogszabályok már természetüknél fogva nélkülözik azt a szabatosságot és világosságot, amely a jogbiztonság szempontjából oly kívánatos. Amkülönösen az előttünk fekvő tervezetnek alapjául szolgált német — 1879. VII/21. ről keltezett — törvényt illeti, az is nyilván azon törvények közé tartozik, amelyek nem a nagy közönséghez, de még nem is a jogászsághoz, hanem első sorban a kommentátorhoz szólanak; mert részletes kommentár, a törvényelőkészités anyagának ismerete nélkül alig érthető. Tizennégy szakasz, illetőleg az 1898. évi V/27, a csődtörvénynovellát életbeléptető törvény óta, tizenöt szakaszból áll az egész törvény, azonban ugyanannyi sürün nyomtatott ivből álló commentárok (1. Bernhard Hartmann müvét) sem képesek megadni azt a világosságot, melyet e törvény nélkülöz. Én tehát nagyon érthetőnek találom, hogy törvényhozásunk ezen uton már nem akarta, vagy nem merte követni a német mintaképet, annak daczára, hogy a csődtörvényben oly hiven követte volt. Annyi bizonyos, hogy ha a hitelezőnek csődön kivüli helyzetét vizsgáljuk, nálunk a hitelező ez idő szerint adósának műveleteivel szemben csődön kivül is sokkal nagyobb védelemben részesül, mint három évtizeddel, vagy akárcsak egy évtizeddel ezelőtt. Már csődtörvényünk hozatala idejében ugyan állandó gyakorlat volt, hogy a hitelező megtámadhatta a megajándékozottat a visszteher nélkül megszerzett vagyon értéke erejéig, ha követelése az ajándékozást megelőzőleg fennállott s ha és amennyiben a követelés az adóson behajtható nem volt és pedig tekintet nélkül arra, vájjon az ajándékozás a hitelező károsítására irányuló szándékkal történt vagy fogadtatott-e el avagy sem. (Actio suppletoria.) Ugyancsak már akkor (a tengeri jog szerint, Code de commerce 196 cz.) a hitelező csődön kivül is megtámadhatta az útban levő tengeri hajónak eladását, ha ezen eladás kijátszására történt. Lényegesen megerősbödött azonban a támadó hitelező helyzete a kereskedelmi üzlet átruházásáról szóló 1908. évi LVII. t.-czikk életbeléptetésével; mert kétségtelen, hogy e