Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 3. szám - A kiadó csődje

42 Kereskedelmi Jog 3. BZ. reklamirozta s igy annak megjelenését a közönség nagyban várja; ha pedig értéktelen volt a szellemi produktum, nem kár, ha nem is akad kiadója. De ez a következtetés nem egészen logikus és határozottan sérelmes lehet a szerzőre. Mert ámbár igen valószínű, hogy értékes munka esetén a tömeggondnok ragaszkodni fog a szerződéshez s igy a szerző kárt nem szenved a kiadó csődjével, de másrészt előfordulhat az is, hogy a munkát a tömeggondnok a maga szempontjából értéktelennek találván, a szerződéstől eláll s tisztán ezen körülmény folytán a szerző vagy egyáltalán nem, vagy csak sokkal rosszabb feltételek mellett talál ujabb kiadót. Mig ellenben, ha saját magának van joga a kiadó csődje esetén visszalépni, ez reánézve előreláthatólag azért lesz kevésbé hátrányos, mivel ő volt a felmondó fél és nem neki mondottak fel. Ez a körülmény pedig néha igen nagy jelentőségű saját szempontjából, mert esetleg tisztán ennek köszönheti, hogy ujabb kiadója is akad. A mi különleges kiadói viszonyaink mellett tehát még inkább baklövés volt, mint más államokban, a K. T. eredeti szövegét módosítani. S hogy ez a változás körülbelül nem is szándékosan, hanem csak inczidentaliter történt, hiszen a Cs. T. 267. §-ában nincs határozott, hanem csak általános hivatkozás a K. T. 532. § ára, az igen sovány vigasztalás a szerzőnek. Mondhatnók ugyan azt, hogy viszont a K. T. eredeti szövegének fentartása mellett a kiadó által alaposan reklamirozott műnél a tömeg szenvedne veszteséget, mert a szerző nem törődne a reklámra kiadott költségekkel, esetleg könnyen visszalépne a szerződéstől és most már kellő eladásra számithatván, saját kiadásában jelentetné meg a müvet, a reklámkiadásokat pedig ráhárítani nem lehetne. Azonban ne feledjük, hogy akárhányszor a szerző is járhat hasonlóképen, ha a kiadandó mü megalkotása czéljából neki is megfelelő, néha tetemes, kiadásokat kellett tennie, melyeket ő sem varrhat a tömeg nyakára, ha a tömeggondnok a szerződéstől eláll. Legczélszerübb az volna, ha az előbbi jogállapot visszaállításával a visszalépés a szerzőnek a kiadó csődje esetén megint biztosíttatnék, de azzal a záradékkal, hogy a kiadónak a kiadandó műre való tekintettel eszközölt kiadásai a tömegnek megtéríttessenek. A szerző hasonnemü kiadásainak a tömegből való megtérítési igénye ellenben elhagyható, mivel a Cs. T. más helyeken is jár el ilyen kurtán a hitelezővel, (pl. Cs. T. 22. §.) anélkül, hogy ezt sérelmesnek tekintenénk. A K. T. eredeti szövege a szerzőre még azért is jobb volt a Cs. T. mai rendelkezéseinél, mert bizonyos kazuisztikát is tartalmazott. Az.532. §. második bekezdése szerint ugyanis a többszörözés megkezdése esetén a csődtömeg a szerzőnek nyújtott kellő biztosíték esetén a szerződést fentarthatta, vagyis a szerző garancziát nyert arra, ha nem is volt joga többé visszalépni, hogy legalább a kiadói szerződés által elérni szándékolt czél meg fog valósulni. Erre szolgált a biztosíték, mig ellenben ma, ha a csődtömeg fenn is tartja a szerződést, még mindig kétséges, vájjon annak eleget is tud-e majd tenni, hiszen a csődtömeg nemcsak belebukhatik a kiadásba s igy a szerző követelési joga illnzóriussá válhatik, hanem az is megtörténhetik, hogy ennek folytán munkája is kevéssé válik ismeretessé és igy ujabb munkára épen ez utóbbi okból nem talál majd kiadót. A régi joggal szemben a mai ezek szerint kettős irányban is retrográd. Mert ma már nem határoz az, vájjon a kiadandó mü többszörözése megkezdettetett-e vagy sem. Egyedül a tömeggondnok választása irányadó. Legalább annyit meg kellett volna engedni, hogy a munka tulajdonosa a többszörözés megkezdése után a tömeg kártalanítása mellett visszaléphessen. Pers?.e ezt csak akkor lehetett volna megtenni, ha a K. T. eredeti szakaszát nemcsak hogy nem rontottuk, hanem legalább is változatlanul fentartottuk volna s épen ez lett volna a haladás és fejlődés. Ezzel még az uj német kiadói törvénynek is elébe kerültünk volna, pedig azt is mintaszerűnek tartják. (Lásd Rippner: „Der Einfluss des Verlegerkonkurses auf das Verlagsverháltniss" czimü fejtegetéseit a Goldschmidt-féle Zeitschrift 68. kötet. 1910., 99. lap.) Igy pedig a kiadónak, illetve csődtömegének a szerző felett olyan lényeges előnyt nyújtottunk, amit helyeselni és indokolni nem igen lehet. A német 1901-iki törvény a többszörözés megkezdése után még akkor sem engedi meg a szerző visszalépését, ha ez a tömeget kártalanítja. De ezt az irodalomban helytelenítik is és a szerzőnek a tömeg megfelelő kártalanítása után, ha t. i. ez utóbbi a kiadandó műre való tekintetből a közadós által tett összes, tehát nemcsak a többszörözés megkezdésére