Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - A védjegyről. [1. r.]

28 Kereskedelmi Jog 2. sz.. gában egyszeri látás után való megrögzitésére a szellemi funkcziót lehet a legalkalmasabban felhasználni. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy a védjegy a vevő szubjektivitásához képest egészen más szellemi funkczió segélyével hat és a védjegy hatás intenzivitása más-más árunál ismét eltérő hatást mutat. Figyelemmel kell lennünk tehát magának az árunak nemére, fajára (gyógyszer, gyufa) s az áru fogyasztójára. Minél általánosabb a fogyasztás, annál jellegzetesebb, mondhatnók annál drasztikusabb eszközökkel kívánjunk hatni. A osak bizonyos körökben fogyasztott czikkeknél sem szabad azonban a vevőközönség indolencziájáról, szórakozottságáról megfeledkeznünk, a mely körülménynyel maga a törvény is számol, a midőn minden különös figyelem reáforditásával felismerhető részek utánzása esetében állapítja csak meg a védjegybitorlás tényálladékát. Mellőzzük ábrás védjegyeinkből a könyvnyomdászatban általánosan használatos diszitéseket, a megkülönböztető erővel nem biró alapítási évnek jellegzetes betűkkel való feltüntetését, az engedélyek által könnyen elnyerhető czimerek, egyesületi jelvények, vagy a mások által is megszerezhető kiállítási érmek és rendjelek mint kizárólagosan ható elemeknek használatát. A mennyiben az áru nagyobb kelendősége czéljából ezen adatok, mellékjelenségek feltüntetése czélszerü, indokolt volna, ugy azok semmikép sem homályosítsák el tulajdonképeni ábrás védjegyünket, a melylyel vevőközönségünkre hatni igyekezünk. Sarkalatos jogi elv, hogy nem az eltéréseket, hanem a hasonlóságokat kell figyelembe vennünk a védjegyek hasonlóságának megítélésénél s látszólagos különbségekkel nem szabad megelégednünk. A figyelmes összehasonlítást teljesítő biró azonban nem élheti magát bele a gyanútlanul és sokszor felületes vevő lelki világába. A leplezetlen bitorlásról nem is szólunk — ez csalás, hanem a leleplezett eltulajdonítás esetéről, a mikor a bitorlók a szintén ható elemként jelentkező (érmek, díszítések stb.) részek felhasználásával igyekeznek a védjegykép összhatását megalkotni. A ható elem legyen tehát oltalomképes, tetszetős és könnyen felismerhető. Az ilyen védjegyoltalomban nem részesíthető mellékjelenségeket ható elemként felkaroló védjegyképekre vetik magukat különös előszeretettel a védj egy utánzók, mert itt lehet legjobban félrevezetni a vásárló közönség észjárásától távol álló biró judiciumát. A már említett mellékjelenségeken kívül az egyes színek sem képeznek egyéb szó vagy ábrái ható elemek hijján megfelelő distinktiv árujeizéseket. Az ábrás védjegyek megalkotásánál lehetőleg fantasztikus ábrák belajstromozására kell törekednünk. Kutassuk fel az állatvilág legtipikusabb alakjait, főleg oly jegyeknél, melyek az áruba sajtolva, öntve vagy beleütve, lényeges rajzbeli változást szenvednek. Tartózkodjunk egyszerű fényképeknek (ha csak azok közismertek lévén, könnyen fel nem ismerhetők), szintúgy magának az oltalomban részesítendő árunak, v; gy azzal bármiként is összefüggő ábrázolatnak (pl. a védjegy-oltalomban részesítendő szappan vagy a petroleumkanna képe, szappan, illetve petroleumáruval vonatkozásban) árujegyként való belajstromozásától. A mondottak figyelembe vételével tehát megállapíthatjuk, hogy egyszerű, könnyen felismerhető, jellegzetes ábrák belajstromozására törekedjünk s lehetőleg tartózkodjunk több ható elem által kombinált védjegyek használatától, mert az ily kombinált jegyek csak megnehezíthetik a szellemi funkczió biztos és gyors működését. Mindenkor szem előtt kell tartanunk, hogy a vevőnek nem áll módjában összehasonlítást eszközölni s így a dolog természeténél fogva nem emlékezhetik az összes részletekre. Nem mulaszthatjuk el annak felemlitését, hogy védj egy törlési perekben a védjegyek megtévesztő képessége csakis a lajstromozás által körülhatárolt megjelenési forma szerint döntendő el. Fölötte kívánatos tehát, hogy a védjegyet ugy mutassuk, illetőleg lajstromoztassuk be, a mint azt a forgalomban áruinkon valóban alkalmazni fogjuk. A törvény ugyan a védjegyoltalomból minden oly árujelzést kizár, a mely képes a közönséges vevőben az eredeti által keltett egyéni benyomást felidézni, azonban a gyakorlat igazolja, hogy a vitatható hasonlóság esetében, a biró a felismerhető megtévesztési szándék daczára, az esetek legtöbbjében a bitorló javára volt kénytelen dönteni. Az ábrás védjegy, mint ilyen tehát a maga egészében, az összeállítása által létesült összbenyomás szerint bírálandó el és így részesül oltalomban is, annak egyes alkotó részei ma-