Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 8. szám - A biztosítási szerződés idöelötti megszüntetése. [5. r.]

8. BZ. a mondatnak helyesen igy kellett volna hangzani : „ha a törvény értelmében a szerződés hatályát veszti, akkor a társulat hatályát vesztett szerződés alapján jogokat nem érvényesíthet.' Ezt pedig, régebbi álláspontjától el is tekintve, nyilván nem akarta állítani egy érvényes szerződésről. Ugyanazon jogászegyleti felszólalásban ott, ahol arról van szó, hogy az első dijak sem perelhetők, dr. Beck azt állítja, „ha nincsen a kezdet naptárilag meghatározva kötvényben, abban az esetbea a társulat kikötheti azt, hogy a szerződés hatálya — nem érvénye — akkor kezdődik, amidőn a biztosítási dij lefizettetett. Tehát, ha a biztosítási díj nem fizettetett, a szerződés hatálya kezdetét nem vette." Ha tehát a kereskedelmi törvény 485. §-ának 4. pontja mellett egy érvényes biztosítási szerződés dr. Beck szerint is megállhat, akkor miért ne lehetne ezen érvényes szerződésnek tartama későbbi folyamán is a dijak perelése és behajtása által hatályt szerezni ? Látjuk, hogy a Curia a biztosítási dijak perelhetősége tekintetében megállapított joggyakorlátával olyan dilemmákat idézett elő, amelyekből a kivezető utakat helyes és következetes jogászi alapokon az olyan kiváló biztosítási jogásznak, mint dr. Beck, sem sikerül megtalálni. Ormódy Vilmos az első magyar általános biztosító társaság vezérigazgatója a Jogállam 1903-iki évfolyamának 1. füzetében rámutat arra a züllésre, amely nálunk a kereskedelmi törvény 485. § ának döntvényszerü alkalmazása folytán bekövetkezett és amelynek szerinte utazó ügynöki czimen, kétes exisztencziák a mozgató erői. Ormódy azon az állásponton van, hogy az életbiztosítási szerződés a visszatérő dij meg nem fizetése folytán szűnjék meg, ellenben a kárbiztositásnál a kötvény végleges lejártáig a biztosító kártérítési kötelezettsége a díjfizetés elmulasztása czimén soha szűnjék meg, sohase is szüneteljen, de ezzel szemben a biztosító a biztosítottat fizetési kötelezettségének teljesítésére szoríthassa. A Jogtudományi Közlöny 1887-iki évfolyamának 30. számában dr. Róth Jakab kassai ügyvéd azon álláspontot bizonyítja, hogy a kereskedelmi törvény 505. §. 3. pontja szerint a biztosítási szerződés nem a dij fizetésére kikötött lejáratkor, hanem csak ezen lejárat után 30 napra veszti hatályát. Ha tehát a biztosító az életbiztosítási szerződést még a díjfizetésre megállapított lejárat után további 30 napig fenn145 állónak tekinti és a veszélyt viselni tartozik, akkor a biztosított is köteles a biztosítási dijat megfizetni, mert a biztosító nem kötelezhető arra, hogy a veszélyt 30 Dapon át ingyen viselje. Helyénvalónak tartom itt a Respiró 'kérdésével foglalkozni, mivel annak gyakorlati jelentősége és jogi természete még épenséggel nincsen egységesen megoldva. A Respirónak a legtágabb fogalma az volna, hogy az időbaladékot jelent a díjfizetésre. Ámde ha ez igy volna, — pedig igy fogják fel a legtöbben — akkor miért nem helyezik a fizetési időt mindjárt a Respiró utolsó napjára ? Mi értelme legyen két fizetési lejáratnak, melyek közül az egyik valódi — a másik egy nem valódi lejárat ? A Respirónak a helyes értelme tehát ez nem lehet. A díjfizetésre a lejáratot azon nap képezi, amely a szerződésben ilyennek van megállapítva. Semmiféle magánjogi szabály nem kötelezi a biztositót arra, hogy ő a dij, mint ellenérték ellenében elvállalt koczkázatot ingyen viselje. Általános biztositásjogi szabály, hogy dij nélkül nincs biztosítás és ezt a magyar kereskedelmi törvény 463., 473. és 498. §-ai is elismerik. A koczkázat viselése tehát azon a napon szűnik meg, amelyen a dij fizetendő lett volna és nem fizettetett. Ehez képest de jure ugy áll a dolog, hogyha a biztosított esemény a Respiró alatt következik be, a biztosító kártérítésre nem köteles. Minthogy azonban a biztosítási szerződésnek automatikus megszűnése a biztosított felekre sok esetben nagy méltánytalanságot képezne, a biztosító társaságok a kötvényfeltételekben gondoskodtak arról, hogy a üespiró engedélyezése által a vétlen és jóhiszemű feleknek alkalmat és módot nyújtsanak a biztosítási viszony folytatására, önmagoknak pedig annak folytán, hogy a Respiró által kétségtelen jelét adják annak, hogy a biztosítási szerződést ők a maguk részéről fentartani óhajtják, azt a lehetőséget szerezzék meg, hogy biztosított felet is a szerződés betartására szorítsák és a dijat bepereljék. Ha tehát a törvényhozás a biztosítási gyakorlat által megállapított ezen intézményt törvény által szentesíti, akkor ezt csak ezen intézmény intenczióinak értelmében teheti, de nem választhatja azt ketté ugy, hogy a biztosító köteles a Respirót megadni, de a lejárt dijakat nincs jogosítva követelni. Ami a magyar kereskedelmi törvény 485. és 505 §-aira nézve a magam álláspontját Kereskedelmi Jog